Özönvíz Pécsett - összefoglaló a keddi nap eseményeiről
Mik ezek?
XBár Pécsnek nincs folyója, özönvíz mégis történt: az elmúlt napok időjárása miatt több helyen kiöntött a Meszes-patak. A Május 1. utcában katasztrofális károkat okozott az áradat.
– Éjjel egy óra, negyed kettő tájban hatalmas zúgásra, dübörgésre ébredtem – mondta el egy az utcában lakó hölgy. – Kinéztem, és azt láttam, hogy hatalmas víz ömlik az utcán, vitt mindent, amit csak ért.
Kedd reggel a Május 1. utca valóban úgy nézett ki, mintha háború lett volna: összetört autók, kiszakadt villanyoszlop, kidőlt kerítések és növények. A felduzzadt és megáradt Meszes-patak nyomai mindenütt, sőt nemcsak a nyomai, hiszen a víz még is csak úgy ömlött.
– Szörnyű volt, szinte semmit sem tudtunk csinálni – magyarázták az utca lakói. – Két családot a tűzoltók tudtak csak kimenteni a házukból, kötéllel. Ha másként csinálják, biztos elragadja őket a sodrás, és tragédia is történhetett volna.
Volt, aki az autóját akarta menteni – a kocsi felborult, oldalára dőlve hevert is. Több parkoló autó alatt egyszerűen megnyílt a föld, ahogy az özönvíz helyet vágott magának, az autók egymás hegyén-hátán feküdtek a vízmosásban. Az utca alsóbb részein a házakat víz és sár árasztotta el. Többen elmondták, hogy már évtizedek óta élnek az utcában, voltak nagyobb vizek, de ilyen hatalmas kár még sohasem történt. A lakók végigkalauzolták munkatársainkat az utcában, amíg egyszer csak a víz kiszélesedett, szinte tóvá alakult, s már nem lehetett tovább menni.
A helyszínen volt Kiss Tibor, a Pécs Holding cégvezetője és Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere is. A városvezető előző nap a parlamenti ülést hagyta ott a különböző vízkárok miatt. A politikus elmondta, az önkormányzat minden segítséget megad a helybelieknek, a károk felmérése és a romeltakarítás a Pécs Holding segítségével és önkéntesek bevonásával megindult.
Az is világossá vált, mi okozhatta az özönvizet. Nagy Csaba alpolgármester lapunkat arról tájékoztatta, a Meszes-patak Kénes úti átereszéhez ismeretlenek illegálisan szemetet raktak le. Ez a hulladék feltorlódott az áteresznél, s egy mintegy tíz méter magas víztömeg alakult ki. Éjjel a víznyomás átszakította ezt a „gátat”, s egyszerre zúdult az özönvíz a Május 1. utcára – ez okozta a rettenetes károkat. A városvezető közölte, emiatt valószínűleg feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen közveszély okozása miatt. Az alpolgármester délután elmondta, megkezdődött a károk felmérése, az már látszik, hogy több tízmilliós érték ment tönkre.
Az önkormányzat egyeztet a szolgáltatókkal, hogy mihamarabb javítások induljanak, az utcában ugyanis tönkrement a gáz-, a víz-, a villanyvezetékek nagy része is. Ismét ki kell alakítani a patakmedret, hiszen az özönvíz új árkot vájt magának, s meg kell erősíteni az utat is.
Folyó lett a patakból
A Meszes-patak, amely időnként szinte átléphető, sőt, aszályosabb nyarakon akár el is tűnik a víz a mederből, máshol is okozott gondokat. Alaposan meglepődhettek azok, akik a reggeli csúcsban Pécsett a 6-os főút – Mohácsi út kereszteződésébe értek, ugyanis időnként félméteres víz hömpölygött a csomópontban. A közelben kilépett medréből az esőzésektől alaposan megáradt patak, s ekkora víztömeget már a csatornák sem voltak képesek kezelni.
A vasút felől is ömlött a víz, ráadásul egy helyen a burkolatot is megbontotta, így a vasúti átjárót is le kellett zárni. A Mohácsi úton erre külön is figyelmeztettek a rendőrök. A csomópontban emellett koccanásos baleset is történt, ettől tovább nőtt az amúgy is jelentős torlódás.
A Blaha Lujza utca házai mögött általában csak csordogál a Meszes-patak – most viszont folyóként hömpölygött. A katasztrófavédelem munkatársai segítségével a helyiek homokzsákokat raktak, de sok helyen már a földből jött fel a víz. Nem véletlenül, hiszen még kedd délelőtt is szakadó esőben jártunk ott, s előtte már napok óta esett. Több helyen vödrökkel merték az utcára a vizet, máshol szivattyúztak. Mint mondták, talán kissé már javult a helyzet.
Kritikus volt a helyzet a Tettye vízbázisánál
Ahogy arról beszámoltunk, előző nap a pécsi Pipacs utcából embereket kellett kitelepíteni, őket az önkormányzat látta el, Nagy Csaba alpolgármester elmondta, ételt, italt, átmeneti szállást is biztosítottak, volt, akit orvoshoz vittek. Kritikus volt a helyzet a Tettye vízbázisánál, a Vince utcánál homokzsákok védelmében vezették le a vizet. A homokzsákokat viszont előző nap éjjelig rakták.
Megnyitották az Ágoston teret
Az Ágoston téren az előző napi özönvíz után ismét lehetett közlekedni, az útburkolatot is megtisztították a hordaléktól. Nagy Csaba alpolgármester közölte, az Éger-völgynél átázott a töltés, egy ideig a gát is veszélyben volt, de úgy tűnik, végül nem kell gátszakadástól tartani. A Tettye-parkban is történtek károk, két nagy fa egyszerűen kidőlt, egyik a palotaromok alatti vízjátékra.
Pécsre szerdára már csak záporokat jósolnak a meteorológusok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Önnek okozott-e gondot a rendkívüli időjárás?
- Igen, jelentős kárt okozott 11.85%
- Kis mértékben okozott kárt vagy kellemetlenséget 38.16%
- Nem, szerencsére megúsztam 50%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. gaben601 2010. május 19. 18:15
Szerintem az a szomorú, hogy ezzel a feljelentéssel megoldottnak lesz tekintve a dolog. Az átereszeket ezután sem fogják tisztítani és azt se keresik meg, hogy ki volt az az okos aki a terveiben megszüntette a víznyelőket és azt aki ezeket a terveket elfogadta. Pár napig megy majd az ígérgetés, hogy mostantól ez meg az lesz, de minden marad a régi lásd pl. Gámán Kft.
Az a baj, hogy a Május 1 úton végigbiciklizni és a Vince u.-ban sátorozni nem olyan látványos... -
7. drherby 2010. május 19. 10:42
Szomorú, hogy évek munkája , egy élet ,unkája veszik kárba.
Én hiszek a sorsban, hogy minden meg van írva, a múlt hanyagsága a magyarok mentalitása most visszaköszön, ha csak egy kicsit jobban figyelnénk, hacsak egy kicsit másképp gondolkoznánk az a sok -sok baleset mint elkerülhető lenne.
Az Isten nem bottal ver!!!! -
6. B.ágnes 2010. május 19. 10:38
Érdekes,hogy a legújabb(5.számú) beírásom után a 4. számu beírásom megjelent!!!
-
5. B.ágnes 2010. május 19. 10:35
Tisztelt Moderátor!
Hol van a hozzászólásom, ugyanis a 4. hozzászólás az enyém volt????!!! -
4. B.ágnes 2010. május 19. 10:24
Szomorú, hogy a hatalmas vízkárok zömét emberi mulasztás okozza.
Részint átépítéskor, területrendezéskori mulasztások(pl.Ágoston templom melletti, Vince utca torkolatánál a víznyelő lezárása, ami évszázadokig levezette a Mecsekrőllezúduló vízet), a vízelvezető árkok elhanyagolása, a patakok elhanyagoltsága stb. -
3. Okenfusz Valéria 2010. május 19. 09:52
Igazi probléma a Meszes patakkal az, hogy amióta megszűnt a Bánya senki nem foglalkozott ezzel. Meg lehet nézni a Fehérhegyi útra vezető egyetlen megmaradt vasúti átjáróról már szinte mindent leloptak a szent lélek tartja. Jó nagy autós forgalom van , bármikor lehet komolyabb baj. Május 1-utcában a lakók jóvoltából még csak rendezett volt a patak, de a Káposztásvölgyi szakaszt benőtte a gaz, fák , bokrok, az isten se foglalkozott a tisztításával. Érdekelne miért most vették észre az illegális szemét lerakást, hiszen évek óta ez van , régen a Palahányónak nevezett területre illetve Stadvalba rendszeresen hordták és rakták le a szemetet és hordák most is. Ezek után is ez lesz, mivel ennek a területnek nincs gazdája, mostoha környék.Terület akkor volt utoljára rendesen gondozva amíg működött a Széchenyi akna, bánya rendszeresen gondoskodott a tisztításról, azóta szinte semmi nem történt.
-
2. peterh 2010. május 19. 09:39
"Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere is. A városvezető előző nap a parlamenti ülést hagyta ott a különböző vízkárok miatt. " Már tegnap is leírtam, hogy hol van a polgármester? Nem ilyenkor kellene intézkedni és megmutatni, hogy a városért dolgozik? Miért csak akkor szerepel amikor valamit át lehet adni, meg lehet nyitni?
-
1. steven 2010. május 18. 20:51
A Pécs Holding vezetője először elküldte melegebb éghajlatra a tűzoltóság szakembereit. Úgy akarta megnyitni a felső gátakat, hogy a lenti átereszek nem voltak kitisztítva. Még szerencs, hogy szakértő tűzoltók nem engedték meg, így nem öntötte el a víz a lenti házakat. Utána a holding által kirendelt darus szakszerűtlen kiemelés közben össze vissza horpasztotta az alig sérül autót. A darus megmondta, hogy másként nem megy, de nem volt felelős mentésvezető a helyszínen. Utána jöttek szakemberek akik segítettek a darusnak. Botrány
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









