Pécsen lesz az EFOTT 2010-ben
Mik ezek?
XIdén Baján már a mínusz negyedik napon megnyitotta kapuit az EFOTT, a fesztiválozók a Bajai Halfőző Fesztivál idejére is birtokba vehették a kempinget, a tényleges programdömping pedig azonban július 14-én, kedden kezdődik. Július 15-én az OMEGA szuperkoncertje nyitja, július 18-án, szombaton pedig az idén 20 éves Tankcsapda fellépése zárja az EFOTT-ot - idén július 14-19. között 11 helyszínen közel 300 fellépő várja az „efottozókat".
A fesztivál történetében először már az adott évi rendezvény megnyitását megelőzően nyilvános az 1976 óta évente megrendezett EFOTT következő helyszíne: 2010. július 13-18. között Pécsett lesz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.
A szervezői feladatokat az EFOTT Menedzsment látja el, melynek munkáját az adott évi házigazda intézmény hallgatói segítik. Baja után, ahol a legkisebb államilag finanszírozott felsőoktatási intézmény működik, jövőre az ország legtöbb hallgatójával rendelkező Pécsi Tudományegyetem lesz a rendezvény házigazdája. Az EFOTT megrendezését egyaránt támogatásáról biztosította a Pécsi Tudományegyetem, Pécs Megyei Jogú Város és az Európa Kulturális Fővárosa program. A fesztivál pontos helyszíne egyelőre még nem publikus.
Jövőre Pécs a reneszánszára készül: Európa Kulturális Fővárosaként szeretné képviselni a magyar kultúrát, továbbá befogadni Európa, és a világ kultúrájának végtelenül sokféle árnyalatát - egyben láttatva a kultúra hihetetlen határtalanságát.
2010-ben Európa Kulturális Fővárosa ad majd otthont - többek között - az EFOTT-nak is, az Év legnagyobb hallgatói bulijának.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 18 hozzászólás érkezett-
18. 14-nek 2009. július 14. 14:59
Bár tudom, hogy a Pécsett a helyes, de sokkal kevésbé nyelvtörő a Pécsen, úgyhogy azt használom. :) Talán nem dől össze a világ. :)
-
17. efottistaturista 2009. július 14. 13:55
több éve járjuk az efott-ot, számos nagyváros, pl nem olyan rég volt debrecenben is..semmi rendbontás és egyebek.
rengeteg fiatal, tény h vannak akik elhagyják magukat, de nem ez a jellemző vagy azok már a városba sem jutnak be, de rockmaraton idején is mennyi lézengő volt a városba akik menni alig bírtak, én spec szinte senkit nem láttam, aki ilyen állapotban volt.
sztem kell az efott, jó kis programok szoktak lenni, sok fiatal, az h összekötik pécs2010-el, kit érdekel, az EKF más, ez EFOTT, sok zene, és számos lehetőség kikapcsolódásra mert szoktak lenni túrák, sport programok, etc.
és felnőttek is szoktak is lenni, sztem jó lehetőség h akár bárki elmehet egy régebbi együttes koncertjére is. -
16. nyazsgem 2009. július 14. 13:14
antisör
Ezaz! Aki annyira KO, hogy magaalá okád, az nem fog már a városban randalírozni. Mindig vannak olyan emberek, akiknek semmi sem tetszik. -
15. antisör 2009. július 14. 13:01
"Szuper lesz! Pont ez hiányzik a már most becsődölt EKF megkoronázásához, hogy tízerer, saját mocskában fetrengő részeg hányja körbe a várost." Ugyanmár, alig volt hányás eddig is, másrészről meg részegen mit keveregne a városban, amikor buli van az efott helyszínen. érdekes hozzáállás pécsitől
-
14. kaeni 2009. július 14. 12:11
Csak az én fülemet sérti a Pécsett helyett a Pécsen? Amúgy szerintem is jó, ha itt rendezik.
-
13. apolitikus 2009. július 14. 09:59
A 2000-es pécsi EFOTT nagy siker volt, rengetegen voltunk, akkor ingyen lehetett az EFOTT bérlettel buszozni, múzeumot látogatni és strandolni. A fellépők és a hangulat is állat volt! Szerintem is a helyszín lesz a legnagyobb gond, 2000-ben is kényszerszülte és, ha az sem működik már, akkor hol lehet megrendezni? Egyébiránt a Fishing és a Maraton szerintem sok kizárólagos szerződéssel rendelkezik a fellépők tekintetében, ezért nem lesz egyszerű a programot összerakni... No meg az is kérdés, hogy van-e fizetőképes kereslet 1 hónapon belül 3 bulira? Na, de hajrá gyerekek csináljátok meg és legyen igazán király buli!!!!!!
-
12. Gicus 2009. július 14. 09:35
Kedves pécsi! Voltál Te már EFOTT-on??? Én csak a tavalyin voltam, Újvárosban, de nem láttam tízezer saját hányásába vergődő fiatalt! Sőt 1-et sem! Örülök, hogy a következő Pécsen lesz! Kíváncsian várom, hogy milyen lesz! :D
-
11. Dr. Gaz 2009. július 14. 09:19
Szuper lesz! Pont ez hiányzik a már most becsődölt EKF megkoronázásához, hogy tízerer, saját mocskában fetrengő részeg hányja körbe a várost.
Most mondjam rád, hogy tahó vagy? Á, magas labda volt ez, picinyem... -
10. A legjobb 2009. július 14. 08:35
EFOTT szerintem 2004-ben a Balaton parton volt. Persze a 2000-es pécsi is jól sikerült, remélem jövőre még jobb lesz. :)
-
9. pécsi 2009. július 13. 20:48
Szuper lesz! Pont ez hiányzik a már most becsődölt EKF megkoronázásához, hogy tízerer, saját mocskában fetrengő részeg hányja körbe a várost.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









