Pécsett találkoznának a világ bélyeggyűjtői
Mik ezek?
XPartneri megállapodást kötött Pécs Város önkormányzata, a Pécs2010 Menedzsment Központ és a Magyar Posta Zrt. a 2010-es pécsi EKF programok támogatására – jelentette be a baranyai megyeszékhelyen szerdán Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója, Tasnádi Péter, Pécs polgármestere és ifj. Ruzsa Csaba, a 2010 Pécs Menedzsment Központ ügyvezetője.
A Magyar Posta a társadalmi felelősségvállalási programja keretében csatlakozott partnerként a pécsi kulturális főváros programhoz 2009 és 2011 között – közölte Szűts Ildikó. A Posta két nagyszabású konferenciát is tart Pécsett, egyet még az idén, egyet pedig a jövő évben. A 2010-es tanácskozás olyan nagy nemzetközi kongresszus lenne, amelyen a világ bélyeggyűjtői találkoznak, s amelyhez hasonló eddig Magyarországon sehol sem volt.
A Magyar Posta ezen kívül a Postás című, mintegy 40 ezer példányban megjelenő lapjában segítené a pécsiek kommunikációját, országos hálózatában, az úgynevezett Postaboltokban árulná az EKF-hez kapcsolódó termékeket, valamint idén és jövőre forgalmi bélyegeket bocsát ki Pécsről. 2010-ben pedig az úgynevezett személyes bélyegek alapja, háttere Pécs lesz. Ezen kívül a 2010-es postai világnapot is Pécsett rendezik meg – tette hozzá végül Szűts Ildikó.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Zol 2009. január 21. 15:10
Örülök, jó kezdeményezés, de sajnos nem változtat azon a borzalmas tényen, hogy a MABEOSZ eladta a Pécsiek feje felül az irodájukat!!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









