Rövidesen nyílik az első tárlat a Kulturális Negyedben
Mik ezek?
XAz újjászülető Zsolnay Kulturális Negyedben az első bemutató szeptember másodikától az amerikai gyűjtő Gyugyi László különleges Zsolnay-kincseiből lesz. – A gyár területén zajló folyamatos építkezések miatt azonban csak előre bejelentett csoportokat fogadunk majd, és szervezett vezetéssel lehet bejutni a gyűjtemény helyére, a Sikorsky-házba. A gyár déli főbejáratától 80 méterre található épületet, Zsolnay Teréz egykori lakosztályát már teljesen felújítottuk, most zajlik a tömb használatbavételi engedélyeztetése, és már hozzákezdtek a kiállítás berendezéséhez is – tudtuk meg Bozóky Anitától, a Zsolnay Kulturális Negyed igazgatójától.
Hozzátéve azt is, hogy mindenütt munkaterület van, mert gőzerővel folyik itt az építkezés. Így most látogatási metódust készítenek, mely szerint csak előre meghatározott időpontokban, szakember vezetésével lehet belépni a gyár területére. Az időpontok, a bejelentkezés rendje az elkövetkező két hétben kikerül az ertekmentok.hu, a Világörökség és a Pécs2010 honlapjára. Ezt követően októberben nyílik a Mauzóleum, de az idén átadják a Zöld-Házat, a Bóbita Bábszínház épületét is, valamint a Nagy Kiállító Teret (várhatóan decemberben Pinczehelyi Sándor életműtárlatával nyílik), míg a többi objektum 2011 tavaszára készül el. Amíg azonban az egyes helyszínekre nem vezet elhatárolt biztonságos látogatói útvonal, addig csak szervezett csoportokban lehet oda bejutni.
Az első ilyen célpont tehát a Sikorsky-ház lesz, ahol a historizmus és a szecesszió legszebb Zsolnay mintapéldányait a világ minden tájáról 40 éven át gyűjtő Gyugyi László 600 darabos egyedülálló kollekcióját mutatják be. Ide ezer forint lesz a teljesárú belépő, míg az adományozók a sárga csekk felmutatásával év végéig ingyen mehetnek be, ám az előzetes bejelentkezés számukra is kötelező.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









