Súlyos vádak a főnyomozó ellen
Mik ezek?
XVáradi Csabát, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) múlt januárban felfüggesztett dél-dunántúli régiós igazgatóját hallgatta meg a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa. A főnyomozó büntetőpere pénteken folytatódik, tanúk meghallgatásával. A vádirat ismertetése után a vádlott mellett egy tanú beszélt a zárt ajtók mögött folyó tárgyaláson.
A felfüggesztett alezredest folytatólagosan elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtéssel, hivatalos személy általi közokirat-hamisítással, tizenöt rendbeli hivatali visszaéléssel, folytatólagos elöljárói hatalommal visszaéléssel, szolgálati visszaéléssel, hűtlen kezeléssel, s kétrendbeli kábítószerrel való visszaéléssel vádolják – minderről dr. Vadócz Attila, a törvényszék szóvivője tájékoztatta a sajtót. A jogosulatlan titkos információgyűjtést a törvény 2 hónaptól 5 évig terjedő börtönnel bünteti, de a vádlott halmazati büntetésként hét és fél évet is kaphat.
A régiós vezető lapunknak a közelmúltban nyilatkozott, ártatlannak vallotta magát. Dr. Zamecsnik Péter, Váradi Csaba vezető védője a tárgyalás után – megerősítve a fentieket – érdeklődésünkre annyit mondott, védence nem ismerte el felelősségét a terhére rótt vádakban.
Beszéltünk Váradi Csaba családját jól ismerőkkel, ők azt mondták, a család minden tagja kiáll a korábban sokszorosan kitüntetett, kiváló nyomozónak tartott főrendőr ártatlansága mellett, ám nem csak lelkileg és pszichikailag kerültek nehéz helyzetbe, de anyagilag is, mert a férj nagyjából korábbi fizetése felét kapja, s rendőrként másodállást sem vállalhat. A lánygyermek Budapesten tanul egy főiskolán, albérletben él, és elképzelhető, hogy 14 éves öccse mégsem a rendőri pályát választja majd.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. Vacskamati73 2012. február 11. 08:55
Kedves Bertife! Az egyetemi vesztegetésre gondolsz? Igen, az orrára kell koppintani a regionális főnyomozócskának, nehogymá' kideríccse' az "ügyet"!Oszt a titkosítással jól befogják az istenadta nép száját...Csak nehogy kiderüljön, hogy itt is egy doboz sütike, és egy tolltartó a vád tárgya, mint a Kulcsár-ügy főnyomozója esetében...
-
6. közös képviselő 2012. február 10. 14:27
Nagy divat lett mostanában a több évre szóló titkosítás, biztos egyesek részére meg van a miértje. Többször hozzászóltam a vele kapcsolatban megjelent cikkekhez. Most is csak azt tudom mondani, ha Váradi Csaba vállalta az arcát és nyilatkozott a Dunántúli Naplóban, akkor miért kell titkosítani az ügyet. Én úgy gondolom, nem Váradi Csaba személye miatt, hanem más nyomos okok miatt van a titkosítás, hogy ne derüljön, ki ne tudja meg senki a teljes igazságot. Szerintem Váradi Csaba olyan területre tévedt, amit nem kelet volna észre vennie és most ellen lépésként, keresik és felhozzák megbotlásait. Az vessen rá követ, aki eddig nem követett el hibát. Én mind régi ismerőse nagyon drukkolok neki, hogy kiderüljön a teljes igazság. És rendkívül szorítok több ismerőseimmel, jó barátokkal, hogy drága jó Édesanyjának beteg szíve tudja elviselni a megpróbáltatásokat, hiszen őrá még nagyon nagy szüksége van az egész családnak. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a gyerekkori álma, a karrierje így fog véget érni. Remélem, lesznek még számára szebb napok. Drukolunk Csaba, ne adja fel.
-
5. bertife 2012. február 10. 11:17
Vacskamati73:
Szvsz., ha az egyik ügy államtitkot képez,akkor a többit is úgy tárgyalják.
Nem külön-külön. -
4. zSolti 2012. február 10. 09:13
Én egyet kérdeznék a kedves Bamától!
Ha az egyetemi lövöldöző nevét nem lehet leírni, meg az egyetem gazdasági főigazgatót is csak I. Gábornak lehet nevezni és az utolsó fa- és fedlaptolvaj Kolompár Tihamért is pusztán K.T.-ként említik, akkor ebben a cikkben miért nem lehet legalább az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartani, attól függetlenül hogy mindenki tudja kiről van szó??? -
3. Vacskamati73 2012. február 10. 08:34
Hivatali visszaélés, folytatólagos elöljárói hatalommal visszaélés, közökirat-hamisítás, hűtlen kezelés, kábítószerrel visszaélés stb...Kedves Misina, áruld már el, hogy ezeket hogyan lehet "titkos eljárásrendben" elkövetni???:DDD
-
2. Misina 2012. február 9. 21:39
Azért titkos, mert maga az eljárásrend, amely során elkövette vagy nem, államtitkot képez.
-
1. Vacskamati73 2012. február 9. 18:15
Titkosították, na persze...Felháborító, ahogy ezt az ügyet (is) intézik! Nehogymá' kiderüljön mi is történt valójában! Ki más lehet még érintett? Úgy látszik nagyon paráznak egyesek! Undorító jogviszonyok között élünk, na, el kell ismerni!:(
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









