Szinte minden városban drágábban melegszünk
Mik ezek?
XBár korábban már beszámoltunk arról, hogy a távfűtés árát januártól központilag határozzák meg, mostanra az is kiderült, hogy egyes városokban pontosan mennyibe kerül majd a fűtés – ez iránt még most is számos olvasónk érdeklődik. A miniszteri rendelet alapján a távhőszolgáltatók maximum 4,2 százalékos emelést vezethettek be, amelyet legtöbb helyen meg is tettek, miután az árak befagyasztása sok társaságnak veszteséget okozott tavaly, és volt, ahol így is nőtt a felhalmozódott díjhátralék. A szolgáltatók szinten minden baranyai városban maximális mértékben emelték áraikat.
Vida János, a Pétáv Kft. ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta, ez Pécsett is így történt. Az áremelés a fűtési alapdíjra és hődíjra, a fűtési díjra (részszámla), valamint a használati meleg víz vízfelmelegítési díjra is vonatkozik. A társasházak által lekötött teljesítmény alapdíja 92 847 forint/megawatt/évre változott, a hődíj pedig 3167 forint/gigajoule-ra. Ez átlagosan 5500 forint pluszkiadást jelenthet a családoknak éves szinten. A díjemelés mértékével csökken a szolgáltatók központi támogatása, így a társaság helyzetét a díjemelés érdemben nem változtatja. (A cégnek egymilliárdos kinnlevősége van, amelynek ötven százalékát a lakossági díjhátralékok teszik ki.)
Komlón csak az alapdíj változott, a korábbi nettó 307 forint/m3-ről 320-ra, amely egy 50 négyzetméteres lakás esetén évi 1740 forint többletkiadást jelent. A hődíj nem változik, továbbra is 4212 forintba kerül majd gigajoule-onként.
Mohácson a 2011. március 31-én a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. által alkalmazott – legmagasabb hatósági árnak minősülő – díjakat fogadták el, így a hődíj 3032 forint/GJ, míg az alapdíj 30 forint/m3/hó.
Szigetváron és Siklóson egyaránt 4,2 százalékkal emelték a fűtés díját, míg Szentlőrincen maradtak a régi árak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Rezsdovics 2012. január 16. 14:14
A legnagyobb baj, hogy nem lehet spórolni a távfűtéssel. Én pl. még sosem kapcsoltam be a fűtést, mióta szabályozós, mégis kénytelen vagyok az utcát fűteni, mivel kizárólag a csövekből annyira árad a hő (ez nem volt mindig így, mikor még nem szabályozós volt, nagyon fáztunk mindig).
-
1. 19190823 2012. január 16. 12:24
Mivel egyedi fűtésem van, és nem ismerem egy lakás hőfogyasztását- kiváncsi lennék, hogy kb. mennyibe kerül egy 50nm körüli pécsi panellakás éves, vagy 12 hónapra vetített fűtési költsége. Hogy sokba azt sejtem. Kösz.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









