Tiltott a gömb alakú akvárium és a kör alapú kalitka is
Mik ezek?
XUgyan meghökkentő passzusokat is tartalmaz a hobbiállatok tartására vonatkozó, márciusban kihirdetett és nyártól hatályos kormányrendelet – például tilos a gömb alakú akvárium használata –, de az állatvédők egyértelműen üdvözlik a jogszabálynak azt a részét, amely kiköti, hogy kutyákat ezután csak mikrochippel ellátva lehet értékesíteni, de még elajándékozni is. Ez azt jelenti, hogy azoknak az ebeknek a kivételével, amelyek ott élik le életüket, ahol születnek, minden kutyában kell lennie chipnek.
Mohácson és a kistérség több mint negyven településén már 2008-ban előírták a kutyák kötelező egyedi azonosítását. Azóta ott már több mint tizenháromezer ebet láttak el ilyen egyedi azonosítóval.
Mohácson és a kistérség több mint negyven településén már 2008-ban előírták a kutyák kötelező egyedi azonosítását
– A tapasztalatink nagyon kedvezőek – mondta dr. Papp Ibolya, a Mohácsi Állatkórház vezetője, a kezdeményezés egyik fő előmozdítója. – Kezdetben sokan fogalmaztak meg ellenérveket a programmal szemben, de a számok azt mutatják, hogy a kutyatartók többsége eleget tesz a rendeletekben foglaltaknak, vagyis valami valóban elindult a felelős állattartás irányába.
A chipek beültetése azért is hasznos, mert segítségükkel megállapítható, kié az elkóborolt állat, és felelősségre lehet vonni azokat, aki megszegik az ebtartás szabályait. A Mohácsi kistérségben idén még kedvezményes, háromezer forintos áron végeztethetik el a gazdák a fájdalommentes beavatkozást, másutt általában ötezer forintért ültetik be a chipet.
Dr. Orbán Péter, a megyei állategészségügyi hatóság helyettes vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az állatkereskedésekben, tenyésztőknél, vásárokban eddig is tartottak ellenőrzéseket, ez a jövőben sem lesz másképp. A hatóság tizenötezer forinttól kezdődő bírságot szabhat ki, ha szabálysértést talál. Hozzátette azonban azt is, magánházak esetében a gömb alakú akváriumok kiszűrése aligha lesz a fő feladatuk.
Élő állatot is tilos automatából árusítani
A kormányrendelet rögzíti, hogy a kutyákat tilos tartósan tíz négyzetméternél kisebb területen tartani, és négy méternél rövidebb eszközzel kikötni. Az előbbi az állatmenhelyekre nem vonatkozik. A jogszabály kitér arra is, hogy az eladásra szánt állatokhoz milyen dokumentumokat kell mellékelni. Többek között olyan írásos ismertetőre van szükség – a vásárokban is –, amely „az állatfaj tartásának minimális feltételeit, annak emberre vonatkozó veszélyeit, illetve egészségügyi ártalmait tartalmazza.
A rendelet kiköti, hogy madarakat tilos kör alapú kalitkában, halakat pedig gömb alakú akváriumban tartani. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló jogszabályt azzal egészítették ki, hogy szeszes ital, valamint szexuális termék mellett élő állat sem árusítható automatából.
Több városban már régóta kötelező az azonosítás
A megyében több településen előírták már korábban a kutyák kötelező azonosítását, így például Siklóson, Szentlőrincen és Kozármislenyben is. Utóbbi városban egyébként az országban elsőként hozta meg erről szóló határozatát a képviselő-testület, idestova hét esztendeje. A tapasztalatok mindenütt igen kedvezőek: kevesebb a kóborló kutya, és a veszettség elleni oltások beadatása is ellenőrizhetővé vált a nyilvántartások frissítését követően.
Több településen öszszeírást is tartottak, így pontosan kiderült, ki, hol, hány kutyát tart. Az önkormányzatok egyébiránt helyi rendeleteikben azt is meghatározták, mekkora összeggel büntethetők a tulajdonosok, ha nem végeztetik el állataikon a kötelező azonosítást. A mulasztásért kiszabható bírság felső határa általában néhány tízezer forint.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 24 hozzászólás érkezett-
24. dmarics 2010. március 11. 05:53
Kíváncsi leszek!
Miért tiltják be? Egy épkézláb indokot nem találtam még!
hehe: kutyakikötés.... 4-5 méteres összecsomózott lánccal, aminek így a hossza nem éri el az egy métert sem... és szabályos:P ez vicc:D no komment -
23. imposztor 2010. március 11. 04:03
Ez a nyolc év legütősebb intézkedése.Szép volt fiúk! Ezt is megcsináltátok! Igen!Igen!
-
22. Darthon1 2010. március 10. 22:00
A csippezés Mohácson azért kötelező, mert ez valakinek marha nagy üzlet. Nem akarok ujjal mutogatni a cikkben is szerepel a neve. És ez vonatkozik erre a rendeletre is, nekem világéletemben volt nagy testű kutyám és mindig jól tartottam. Régebben adót kellett fizetni, most egyéb módon fejik le a népet. Aki az állatával rosszul bánik azt el kellene tiltani a további tartástól, erre viszont nem hoztak rendeletet, most akkor nem lóg ki a lóláb? Sokszor úgy érzem az EU-ban akik a törvényeket hozzák, valamiféle diliházban csücsülnek és nincs más dolguk. Korábbi hsz-nek igazuk van, akkor lenne jogos a törvény ha embervédelmit is hoznának.
-
21. serman 2010. március 10. 21:52
Hát ez minősíti a magyar politikát!!!!!
Az egész ország ki sem látszik a nagy kupac sz@rból, ezek a félkegyelmű idióták meg azzal vannak elfoglalva, hogy miben tartom a halaimat!!!!!!!!
Még azt várom, mikor lesz a törénybe iktatva, hogy a halaknak is legalább 10m3/db víz kell, és hogy chipet kell tetetni bele, hogy beazonosítható legyen.
NA AKKOR FOGOK BESZ@RNI A RÖHÖGÉSTŐL, FŐLEG A GUPPITARTÓK MIATT!!!!!!!!!! -
20. serman 2010. március 10. 21:46
És akkor sem árulhatom a macskáimat autómatából, ha igérem, hogy minden este viszek nekik enni??????????
-
19. netuddmegki 2010. március 10. 19:54
Két észrevételem van, kedves kormányunk felé!
Én a családommal tartósan 20nm/fő alapterületen élek. Vannak, akiknek még a kutyák 10nm-e sincs meg.Sőt!
Másik!
Egy chip ára kb 1500 Ft, beültetés orvos zsebétől függ, a regisztráció (ami révén egy nagy adatbázisba kerül a chip és a kutya) 700Ft. Nem sok. Ezzel szemben pár hete egy pécsi állatorvos kapásból rávágta a telefonba, hogy az egész 11000 Ft. Tudnakl élni. De szerencsére nem mindegyik ilyen.
Arról sem szól a rendelet, hogy egy csivavát is 10nm-en kell tartani, illetve egy bernáthegyit is?
Kozármislenyben a kóbor kutyák a legkisebb gond szerintem. -
18. Rooland 2010. március 10. 19:29
na szép. Szegény gömbhalamnak magyarázhatom el, hogy miért kerül szögletes akváriumba.
-
17. pwpwpw 2010. március 10. 16:01
12: talán nem kikötni kéne a kutyát, hanem megnevelni...
-
16. kertvárosi 2010. március 10. 15:55
re15 És ki itta meg a teát?
-
15. Laceeee 2010. március 10. 15:49
Múltkor akartam inni teát egy automatából és amikor megnyomtam a gombot kijött belőle egy részeg medve, vibrátorral a mancsában. Akkor most ez nem szabályos?
Egyébként igyekszem áttenni szögletes kalitkába a halaimat.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









