Titkos Fidesz-adatbázis a szavazókról?
Mik ezek?
XA választók személyes adataiból és pártszimpátiájukra vonatkozó információkból állított össze adatbázist a Fidesz – állította egy ismeretlen forrásból származó hangfelvételre hivatkozva szerda délután a Jobbik közeli Kurucinfo. Az internetes lap szerint a felvételen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél. A felvétel Kubatov Gábor egyik belsős, vélhetően Fidesz-szervezőknek tartott előadásán készült, ahol a Fidesz pártigazgatója a párt online választói adatbázisáról osztott meg részleteket a hallgatósággal.
A felvételen megszólaló férfi arról beszél, hogy régebben vaktában csinálták a kampányokat, mert, mint mondja „nem tudtuk, hol vannak a választóink”. Ezzel a pécsi időközi polgármester-választást állítja szembe, amikor állítása szerint „36 500 embert megismertünk”. Ezt kifejtve azt mondja, mindenkiről tudták, hogy hívják, hány éves, mi a telefon-, illetve a mobilszáma, mi az e-mail címe és milyen erős támogatója a Fidesznek.
Ráadásul ismertek 15 ezer olyan embert a városban – „ennyi szavazatot kaptak a többiek” – akik Páva Zsoltot elutasították – jelenti ki a felvételen hallható férfi. „Állítom, hogy név szerint ismerünk minden olyan embert, aki elment szavazni és nem Páva Zsoltra szavazott. Meg tudom mondani most a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmentek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatták” – fogalmaz a nyilvánosságra került felvételen a Kurucinfo szerint Kubatov.
Közös MSZP-Jobbik akció - a Fidesz közleménye
A mai napon az egyre nagyobb bajban lévő MSZP és Jobbik közös kétségbeesett kísérletet tett a Fidesz lejáratására. Lendvai Ildikó MSZP-elnök és a jobbikos kuruc.info internetes oldal közös akció során régi, kétségbeesett hazugságokat vettek újra elő. Ismételten, immáron sokadszor leszögezzük, hogy a Fidesz az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat.
A felvételen hallható férfi szerint az adatoknak köszönhetően a példaként felhozott pécsi időközi polgármester-választást akkor is megnyerte volna a Fidesz, ha csak „feleennyi anyag van kinn az utcán”. A rendelkezésre álló adatbázis ugyanis megteremtette a gyors reagálás feltételeit.
A párt a jogszabályok szerint egyébként nyilvántarthatja és kezelheti akár online adatbázisban is azon szimpatizánsainak adatait, akik korábban hozzájárultak ehhez. Az erről nem megkérdezett szavazóknak és más pártok támogatóinak regisztrálása azonban jogosulatlan adatkezelésnek minősül.
Megdöbbent a Jobbik - közlemény
Megdöbbenve hallgatta végig a Jobbik a fideszes Kubatov Gábor kiszivárgott beszédét, és értetlenül áll a történtek előtt.
Nagyon reméljük, hogy a felvételeken elhangzottak nem fedik a valóságot, és a Fidesznek jobb magyarázata van erre, mint az MSZP-nek volt az őszödi beszédre.
Amennyiben a kiszivárgott beszéd igaz, súlyos bűncselekményeket követ el a Fidesz, és mindez annak fényében különösen aggasztó, hogy a felvételen elhangzik: az országos elnökség tudomásával zajlik a törvénytelen adatbázis-kezelés.
Lendvai szerint Kubatov Gábor "terhelő vallomást" tett a Fideszre
Lendvai Ildikó szerint "részletes, feltáró és terhelő vallomást" tett Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója pártja illegális adatgyűjtési tevékenységéről. Az MSZP elnöke szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján kifejtette: egy internetes videomegosztó portálon található felvétel szerint Kubatov Gábor a Fidesz zártkörű rendezvényén azt állította, hogy pártja olyan titkos adatbázist épített ki a pécsi időközi választáson, amelyen "komcsi" megjelöléssel a nem a Fideszre szavazó választópolgárok is szerepelnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint elképzelhető-e, hogy a Fidesz törvényt sértett az adatgyűjtés és kezelése során?
- Igen 70.55%
- Nem 29.46%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 196 hozzászólás érkezett-
196. brodszkij 2010. április 9. 07:46
Az elvtársak ugyanezzel a logikával dolgoztak anno. Az elvtársak unokái vajon miért lennének mások? Ahogy eddig senki sem volt más, mert nem volt itt demokratikus rendszerváltás. Minek az egyik fokmérője az múlt összpárti fel nem tárása volt. Mind antidemokratikus.
Egy exellenzéki. -
195. blackhorse 2010. április 9. 00:09
193 Komm/unista:)unikációs!Bruhahaha!!Ha az MNO-s felvétel sötét szobás:))??!!akkor a hiteltelen kurucinfo mi a jó túró????Hahhahaha,bilibe lóg a végtagod,igen végre kiderült,hogy a háttérben összenőtt az mszpjobbik:))),mindig is tudtam!!Együtt tettek feljelentést,küzdenek a csökevények!!!Kommunista módszer és az is mindkettő,jó moszkvai kapcsolattal!!Nézzenek utána csökött jobbikosok!!
-
194. BamaBaskó 2010. április 8. 22:27
190. Bartha József
Miért pont a FIDESZ?
Ezek szerint a "Kubatovos" felvétel-t MSZP-s készítette? Nem hiszem...
Honnan az infó, hogy ez hamis? Csak találgatsz nagy határozottsággal.
Tipikus van sapkája-nincs sapkája szindróma. Ha maga Gyurcsány mondaná, hogy igen az adatbázissal nyertünk már 2002-ben, na azt sem hinnéd el.
Minden vita meddő, mindenkinek megvannak a jól bevált, saját magát megnyugtató válaszai neked is nekem is.
Én nem fröcsögök senkire, csak egyszerűen ez így nem mehet tovább.
Váltani kell.
Be lehet ismerni, hogy a párt, amire szavaztam becsapott. Sokan azonban még most is a maguk régi helyes döntésük mellett döngetik a mellüket mindenféle lejárt lemezt hajtogatva újra és újra. -
193. Kommunikációs 2010. április 8. 22:19
MNO, mint hiteles forrás??? HaHaHa!
Sötét szobában egy eltorzított hang???
Mennyi arca van ennek a K. Gábornak???
Próbálja menteni a menthetetlent???
HaHaHa!!! -
192. bumburi 2010. április 8. 22:14
Bartha József!
Én nem adtam oda a kopogtatócédulát senkinek, az egész családé meg van.
Mégis névre szóló levelet kaptam tegnap egy 2 éves nyeretlen fideszestől.
Mivel magyarázható??? -
191. Bartha József 2010. április 8. 22:12
És az MSZP nem tagadja, az ombudsmannak kész betekintést nyújtani. Szíjjártó pedig lehazugozza Kubatovot, miszerint nincs ilyen nyilvántartásuk. Vajon melyik lehet illegális?
-
190. Bartha József 2010. április 8. 22:01
Mert pont valószínű, hogy a FIDESZ eleddig ezzel nem lépett volna elő, igaz?
Egy egész napig tartott ezt megcsinálnia, no nem Orbánnak, mert ő ugye nem ért a géphez.
Ha igaz is, akkor sem ugyanaz a kettő. A saját kopogtatócédulákkal leadott adatokról lehetett nyilatkozni, hogy kezelhető legyen. Az, hogy más szimpatizánsok hogyan szavazhatnak, az a nagyon tilos.
Ennyit sikerült összeszedni? Szánalmas próbálkozás. -
189. Bartha József 2010. április 8. 21:58
185. BamaBaskó Igen, erre gondoltunk, hogy ez lesz a hozzáállásotok. Majd megmondjátok, mit tehetünk a saját hazánkban.
Egy ember a gép előtt magyaráz? Ismerjük? Vagy csak kreálmány? -
188. bumburi 2010. április 8. 21:45
javítok:... mert nagy a valószínűsége...
-
187. bumburi 2010. április 8. 21:43
hangyácska!
Igen, olvastam mindegyiket.Milyen igaza van!
Nehogy realitás legyen a bableves...Ha most ezt olvassa Miazhogynagyonis, még sajnál is bennünket (remélem már eszmélt) megy nagy a valószínűsége még a lehallgatásnak is.Megint nem bírom tartani a szám...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









