Több mint háromezren napi őrjáratban
Mik ezek?
X„Nem könnyű egy faluban a besurranó tolvaj elé állni, kell hozzá némi kurázsi. Mert ha el is viszi a rendőr bilincsben, másnap már megint ott csücsül a kocsmában, s fennhangon azzal fenyegetőzik, hogy elvágja az őt feladó-leleplező polgárőr nyakát. Ilyenek a magyar törvények: ma lopott, másnap kiengedik” – többek között ez is elhangzott a polgárőrök megyei szövetségének évértékelő találkozóján.
Tóth Tibor elnök elmondta, tavalyelőtt megesett, hogy szamurájkarddal kaszaboltak öszsze két polgárőrt – súlyos testi sértés miatt büntetőügy is lett belőle –, tavaly meg motoros láncfűrésszel kergették el a tetten ért fatolvajok az éjszakai őrjáratot. Utóbbiból szintén rendőrségi feljelentés és büntetőeljárás lett. Ezek a komolyabb esetek, de akad sok apróbb inzultus, sértegetés, amivel a munka során szembe kell nézniük, mégis egyre több helyen szerveződik meg a települést védő szolgálat, egyre több a polgárőr.
Több mint háromezren napi őrjáratban
Baranya megyében jelenleg 114 egyesület működik, létszámuk meghaladja a 3300 főt. Munkájukért köszönet jár, hiszen csak jelenlétükkel több ezer tolvajlást, garázdaságot, trükkös besurranást akadályoznak meg évente.
De csak a létszám önmagában már kevés, a felderítést segítő technikai eszközök is kellenek. Nem elég a telefon, a rádió-adóvevő, egyre több egyesületben használják már az éjjel is látó készüléket, és nemcsak a falu utcáit járják, hanem magaslesből, domboldalról, templomtoronyból kémlelik a gyanús mozgást a terepen. Van gépkocsijuk, motoruk, helyenként lovuk, használnak rendszámazonosító-felismerő berendezéseket. Szükség van a figyelőkamerákra az utcasarkokon, tereken, kell a mozgásérzékelő, a riasztó.
Hiszen nemcsak a tyúkok, a színesfém, a fűnyíró van manapság veszélyben a településeken, hanem minden, ami mozgatható. Egyre több az újfajta, trükkös bűnelkövetési módszer, különösen az idősek ellen, akiket – valljuk meg őszintén – gyakran nagyon könnyű becsapni. Tóth Tibor szerint ezért az idén nagyszabású program keretében az összes polgárőr számára átfogó szakmai tanfolyamot szerveznek, ahol az alapvető jogi ismeretek mellett – „mihez van jogom a bűnözővel szemben” –, a bűnelkövetés legújabb csalafintaságai is szóba kerülnek.
A leggyakrabban lopásokkal szembesülnek
A szakma meggyőződése, hogy a polgárőrök sokat tettek azért az elmúlt évben is, hogy a közbiztonság nem romlott számottevően Baranyában, s hogy az ismertté vált bűncselekmények száma csak minimális mértékben emelkedett. A falvak viszonylagos biztonságát, az ott élők nyugalmát az éjjel-nappal járőröző civil szervezetek a rendőrséggel együttműködve igyekszenek megvédeni.
Az önkormányzatok is felismerték, hogy a szervezetek pótolhatatlanok: 2001-ben 23 egyesület volt, 2005-ben 65, ma pedig már 114 működik a megyében. Akad olyan, amelyik több település és külterületeinek biztonságára vigyáz, mobil szolgálattal, ügyelettel, járőrözéssel javítva az adott településen élők relatív biztonságérzetét. Munkájuk során leggyakrabban lopással, rongálással szembesülnek. Munkájuk a szomszéd településekkel összehangolt, forró dróton értesíthetik egymást, jelezhetik a feltételezett bűnözők mozgását.
Éjszakai őrjáratokon is részt vesz a szívsebész
Első hallásra kissé talán meghökkentőnek tűnik, hogy dr. Szabados Sándor, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója is vállal havi két-három járőrszolgálatot. Számára viszont természetes, hogy részt vesz lakóhelyének, Bicsérdnek a közéletében sokféleképpen, amelybe a polgárőr tevékenyég is beletartozik. Bár csupán tiszteletbeli polgárőr, felveszi az egyenkabátot, és őrzi az alvók álmát.
Információi szerint nem ő az egyetlen orvos Baranyában aki a polgárőrök népes táborát gyarapítja, a bicsérdiek között is van szülészorvos, mérnök, tanár. Hogy miért vállalja? Szerinte a példamutatás fontos a fiatalok számára, de nemcsak ezért bólintott rá a polgármesteri felkérésre. Lételeme a közéletiség, tenni valamit a szűkebb lakókörnyezetért. Ráadásul az egészségének is hasznos a járőrözés. Sok jó barátra, önzetlenül segítő emberre talált köztük – mondta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön szerint van eredménye a polgárőrök munkájának?
- Igen 62.17%
- Nem 37.84%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. netuddmegki 2010. március 11. 20:54
A Csontváry buszmegállóval kapcsolatban párszor leírtam már, hogy oda az úttest közepére kellene egy 50 méter hosszú válaszfal. Azon talán nem menne át a birka nép. Lehetne rajta reklámfelirat, vag yéppen csak egy írás ami a birkáknak szólna a témával (közlekedés)kapcsolatban. A gyalogosok ott egyébként nem fenntartják, hanem feltartják a forgalmat.
-
15. öregpécsi 2010. március 10. 21:13
13-nak:"Csakhogy tudd, gyalogos járőrként sokkal kevesebb esetet tud lereagálni a rendőr, ráadásul a küldésre is nehézkes gyalogosként időben odaérni."
A Csontváry buszmegállóban és még sorolhatnám a többit is,még sohase volt rendőr,pedig a végállomás felé menő buszokról leszálló birka gyalogos-esetenként 10-15,és kb 6percenkét áll be egy busz-tehéncsordára emlékeztető módon megy át az uttesten a kb. 30m-re levő gyalogátkelő helyett!ezzel fenntartva a forgalmat,időnként vészfékezésre kényszeriti az autósokat!
-
14. csöpike77 2010. március 10. 20:16
Bocs de mit tehet egy polgár őr ?
Ha eldobok egy csikket még föl sem szedetheti!
A hülye gyereket ha este 10-után,haza kiséri,kiröhögteti magát. -
13. netuddmegki 2010. március 10. 20:03
C-vitamin!
Büdös lenne a rendőrnek a gyalogos szolgálat? Nem hinném. Csakhogy tudd, gyalogos járőrként sokkal kevesebb esetet tud lereagálni a rendőr, ráadásul a küldésre is nehézkes gyalogosként időben odaérni.
Viszont valóüban szükséges lenne a gyalogos járőr , mert a gyalogos szabálysértőket jószerivel csak ők tudják lefülelni, persze ahhez jókor kell jó helyen lenni.
És ha már itt tartok, ismerek olyan rendőrt, aki szabadidejében kimegy a polgárőrökkel "sétálni".
-
12. C-vitamin 2010. március 10. 14:15
Főmérnök ez meg a másik hogy ennyire birkák! A rend őreinek ez lenne a dolguk a nem kevés fizetés mellett de büdös nekik a gyalogos őrjárat ezek a birkák meg ingyen megcsinálják. Ezek a vasutasok meg ugyan olyan emberek mint te vagy én szóval nem hatósági személyek. Még is páran tényleg azt hiszik ők a delta force kommandó!
-
11. Főmérnök 2010. március 10. 13:54
Úgy gondolom, hogy méltatlan dolog szapulni azokat, akik saját idejüket, energiájukat, netán a pénzüket is áldozzák amiatt, hogy a lakosság - mi mindannyian! - egy kicsivel biztonságosabban töltsük a mindennapjainkat.
Sajnálatos, hogy többnyie épp azok húzzák fel a "vasútasruhát", akiknek sokszor és sokkal kevesebbje van, azok, akik vagyonára vigyáznak!
(vagy azokéra, akik gúnyosan "vasútasoknak" hívják őket...) -
10. Baltás pajtás 2010. március 10. 12:31
6-ra: tudod, az a baj, hogy míg az elégedetlenkedők egyik fele hiányolja a rendőrök jogosítványait, addig a másik fele rendőrállamot emleget. Mindegy, csak lehessen "ballibezni", mindenféle bűnbakokat keresni (bezzeg mikor Pintér Sándor volt a miniszter, akkor milyen jó volt a rendőrség, ugye?) és hőzöngeni.
-
9. Baltás pajtás 2010. március 10. 12:27
"A fatolvajokat elfogják és közben a nyakkendősök szétfosszák az országot ! Hogy is van ez ??? BKV,MÁV,stb..."
Az, hogy az egyik bűncselekményt követ el, még nem jogosítja fel a másikat hasonlóra. Szerintem ezt nem olyan nehéz megérteni. -
8. ferike73 2010. március 10. 11:07
A fatolvajokat elfogják és közben a nyakkendősök szétfosszák az országot ! Hogy is van ez ??? BKV,MÁV,stb...
-
7. krtekova 2010. március 10. 08:43
Azért van szükség rájuk, mert a ballibb lumpentenyésztéssel ide jutottunk. Amíg nem kapja vissza a megtisztult rendőrség a védelmünkhöz szükséges jogosítványait, addig csak azon kell gondolkodni a felelősnek, hogy hogyan védjék meg a civil segítőket.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









