Töltött káposztával, tánccal és zenével ünnepelnek
Mik ezek?
XAz ormánsági kistelepülés idén is nagyszabású rendezvényt szervez a hétvégén, bár ezúttal kissé szűkösebb keretből, mint a korábbi években. A III. Dráva Menti Nyári Fesztivál megrendezésére ugyanis idén – forráshiányra hivatkozva – nem kapott állami támogatást a község. A szervezés minden anyagi költségét így az önkormányzat és a helyi cégek vállalták magukra, akik lehetőségeikhez mérten támogatták a fesztivált. A szombati rendezvény délelőtt tíz órakor a gyermek játszópark megnyitásával indul, ahol óriás csúszda, trambulin, légvár, körhinta és arcfestés várja a legkisebbeket, miközben a falubeli asszonyok fakanalat fognak és nekiállnak a töltött káposzta elkészítésének. A déltől kettő óráig tartó közös ebédre az egész falu hivatalos, közben lehetőség nyílik az íjászat gyakorlására is.
A délutáni színpadi programok három órakor kezdődnek, elsőként a „Virágos Matty, rendezett porta” elnevezésű vetélkedő eredményhirdetésére kerül sor, ahol a legszebbnek talált házak és udvarok gazdái növényvásárlási utalványt, valamint emléktáblát kapnak. Ezt követi a Siklósi Kármentő Táncműhely műsora, majd a Harka néptáncegyüttes fellépése. Ezután musicalrészleteket hallgathatnak az érdeklődők, illetve a latin tánc és a hastánc világába pillanthatnak be a Kapronczai Művészeti Iskola és a Kelet rezdülése Orientális Tánccsoport segítségével.
Este fél héttől a Nihil Chips együttes ad koncertet, az éjfélig tartó utcabálhoz pedig a Monaco Band szolgáltatja a zenét. Az elmúlt két évben megszokott tűzijáték – főként anyagi okokból – most elmarad, és a tavalyi főzőverseny sem kerül megismétlésre. A halászlék csatáján ugyanis az előző évben meghívott települések közül sokan nem vettek részt, így a szervezők idén inkább pihentetik a programot, és inkább meghitt, szűkebb körben ünnepelnek.
Lovas emlékverseny
Szintén hétvégén kerül sor a faluban az I. Lantos Miklós Fogathajtó Emlékversenyre is. A településen működő Lantos Lovastanya Étterem és Panzió rendezi a megmérettetést, amelyre az egész Dunántúlról érkeznek lovasok.
A programok július 31-én, délelőtt 10 órakor kezdődnek a fogathajtó versennyel, amely egészen estig tart majd. Mivel a szervezők minden családot szeretettel várnak, a gyerekeknek mindkét nap bábszínházzal, szövőbemutatóval, kézművesprogramokkal (fafaragás, gyöngyfűzés, agyagozás), fából készült játszóházzal és lovasbemutatóval készülnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









