Továbbra is meleg étel nélkül maradtak a diákok
Mik ezek?
XAmint arról csütörtökön beszámoltunk, több mint kétszáz gyerek nem kapott meleg ételt a héten Egyházasharasztiban. Csütörtökön és pénteken a helyzet annyiban változott, hogy az óvodások számára Beremendről hozatott ebédet Vida Dezső polgármester, az iskolások viszont még pénteken sem kaptak meleg ételt.
– Száz egységből nem lehet százötvenet kiosztani – világított rá a probléma forrására Vida Dezső. – A normatíva nem elég ahhoz, hogy a megnövekedett költségek mellett fedezni tudjuk a kiadásokat. A konyhát üzemeltető iskola több mint hét és félmillió forintos tartozást halmozott fel, a beszállítók pedig már nem hiteleznek tovább. Errefelé óriási a szegénység, sok gyermek csak az iskolában jut élelemhez, ezért is megoldást kell találni, de azt egyelőre még nem látjuk.
A polgármester így azt, hogy jövő héttől hogyan kapnak enni a gyerekek, egyelőre nem tudta megmondani. Kifejtette, az iskola már februárban jelezte a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, hogy segítségre szorul, de csak egy elutasító levelet kaptak.
Miközben beszélgetünk, számos szülő is megérkezett az óvodába gyermekéért. Közülük többen azt mondták, mikor a hét elején kiderült, hogy nem kaphatnak a kicsik ebédet, délben egyszerűen hazavitték őket.
– Mi mást tehettünk, ettek otthon – mondta egyikük. – Viszont vannak, akik odahaza sem tudtak mit adni ebédre – tette hozzá.
--------------------------------------------------------------------
Ön szerint ki tehet arról, hogy nem kapnak ebédet a diákok? Szavazzon a középső hasábban!
--------------------------------------------------------------------
Az iskolába négy település – Egyházasharaszti, Old, Siklósnagyfalu és Alsószentmárton – gyermekei járnak. Bár meleg ételt pénteken sem kaptak, arról szó sincs, hogy egyáltalán nem jutott volna étek a diákoknak. Pénteki ott jártunkkor is éppen szendvicset majszoltak a tanulók. Akiket közülük megkérdeztünk, azt mondták, jutott nekik elég élelem.
– Ez a helyzet egyáltalán nem új, már korábban is előfordult hasonló – mondta Németh E. Viktória, az iskola egyik pedagógusa. – Úgy oldjuk meg a dolgot, ahogy tudjuk. Volt olyan anyuka, aki vajat, zsírt küldött, más egyik nap lángost sütött a gyerekeknek. Azok a szülők, akik megtehetik, eleve több élelemmel ellátva küldték el az iskolába gyerekeiket. Az osztálypénzhez is hozzányúltunk, friss zöldségeket vásároltunk.
– A beszállítók mindeddig nagyon megértőek voltak, most azonban már nincs tovább, nem hiteleznek – mondta Géczi Józsefné, az iskola igazgatóhelyettese. – Tény, hogy a normatíva nem elegendő, de bérfőzést is vállalunk, és ezért nekünk is tartoznak három és félmillióval. Azt, hogy milyen helyzetben vagyunk, minden illetékes fórumon tudják, több államtitkárt is megkerestünk, de konkrét segítséget sehonnan sem kaptunk.
Megoldódhat a helyzet?
A csütörtökön még szinte kilátástalannak tetsző helyzet már a jövő héten megoldódhat. Jakab Norbertné Pohl Marietta, a megyei közgyűlés alelnöke pénteken az iskola fenntartásához hozzájáruló mind a négy település polgármesterével tárgyalt. Ennek eredményéről szólva elmondta, a gesztor Alsószentmárton polgármestere arról tájékoztatta, előteremtik a szükséges forrásokat a konyha működtetéséhez, így már jövő hétfőn kaphatnak ebédet a gyerekek. Az alelnök elmondta azt is, a polgármester szerint egészen a tanév végéig biztosítani tudják, hogy mindennap legyen meleg ebéd az intézményben.
A kormányhivatal nem vizsgálódhat
„Ha rövid időn belül nem változik a helyzet, még tüntetni is elmegyünk a megyeszékhelyre a közigazgatási hivatal elé, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét: nincs tovább” - mondta el a Dunántúli Naplónak még csütörtökön Vida Dezső polgármester.
Dr. Bércesi Ferenc, a megyei kormányhivatal főigazgatója érdeklődésünkre azt mondta, az intézmény önállóan gazdálkodik, ennek mikéntjét pedig ők nem jogosultak vizsgálni.
Dr. Hargitai János kormánymegbízott pénteken Boszniában tartózkodott. Telefonon annyit mondott, nem értesült hivatalosan a problémáról, így abban egyelőre állást sem tud foglalni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön szerint ki tehet arról, hogy nem kapnak ebédet a diákok?
- Az önkormányzat. 17.4%
- Az állam. 70.66%
- Az intézmény. 10.87%
- A beszállító. 1.09%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 42 hozzászólás érkezett-
42. picnic 2011. április 17. 10:50
T. Főmérnök!
"A nagy hiba a rendszerben van:...túl kevés az adóbevétel"...
Ez így nem igaz!
Úgy lenne helyes,hogy a FIDESZ adópolitikája miatt lett kevesebb kormány adó bevétele!
Nem hivatkozom most csak a jobboldali ismert közgazdászokra akik megmerték bírálni Orbánt-Matolcsyt.
Talán Önnek is ismerős nevek:
Bojár Gábor,Vámosi-Nagy Szabolcs,Kopits György,Mellár Tamás.
Tudja Ön azt,hogy az:
a TA,az EVA,az ÁTA, és az SZJA megfelezése miatt 2011-ben 1100 milliárd forinttal kevesebb lett az adóbevétel?
Van Önnek fogalma arról,hogy az 1100 milliárd forintból mennyi-mindenre jutna pénz?
Vagy egy másik jó példám is:
A NAV kinnlevősége 2011.I. negyedévben 2300 milliárd forint!!!
Remélem,nem azt akarja mondani,hogy ezért is a Gyurcsány a hibás?
-
41. lacoka20 2011. április 17. 10:35
Nekem volna ötletem, honnan vegyen el az állam pénzt a közétkeztetésre. Vezessék be a 2-3 kulcsos adót, a fegyveres testületek korkedvezményét töröljék el!
-
40. Mocskos Kaviár 2011. április 16. 20:06
Már hogy lehetne szavazással eldönteni, hogy ki a felelős, különösen ilyen megbízható forrásból származó információk alapján?
-
39. malcolm 2011. április 16. 19:39
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
38. namértis 2011. április 16. 15:49
sebaj majd egyszer megértik
-
37. Kitalálom! 2011. április 16. 15:45
35. namértis
:O
Nekik nem nyerte el a tetszésüket... -
36. namértis 2011. április 16. 15:44
Találós kérdés ki rendezte és mi a mű címe! Rossz válasz estén egy dobásból kimaradsz!
-
35. namértis 2011. április 16. 15:42
Lényegében a gyermekvállalás körében arról értekeztem, hogy tisztességes emberek származástól függetlenül olyan embereket akarnak felnevelni akik bizton tovább emelik a társadalmat és annak intelligenciáját, általános szellemi szintjét.
Ezzel a gondolattal állítottam kontrasztba egy filmművész társadalom ábrázolását. Ennyi! -
34. Kitalálom! 2011. április 16. 15:36
33. namértis
Azt ne is tedd ez miatt:))!
Lehet az a baj, hogy nagyon szépen akartad írni!:O -
33. namértis 2011. április 16. 15:33
Megpróbáltam a való helyzetet értelmes módon megfogalmazni pár sorban, de kétszeri próbálkozásom ellenére csak ezek jelentek meg, hát gondom a moderátor nem tartja szalonképesnek. Én igen, hiszen csupán társadalomábrázolásról, pusztán tényeket írtam,(kényesen ügyelve arra, hogy még véletlenül se bántsak meg senkit sem) de lényegtelen, ha nem, hát nem, eret nem fogok vágni ezért.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









