Továbbra sem nyugszanak a löszhegyek
Mik ezek?
XSzerdán – a szakemberek akkori véleménye alapján – még azt írtuk, hogy az előző éjszaka omlani kezdett dunaszekcsői löszhegyekről félmillió köbméter föld válhat le, s ez a mennyiség akkora, mintha egy focipálya méretű területen, hetven méter magas, tömör építményt húznánk fel.
Nos, péntekre a helyzet megváltozott: a most mozgó földből ugyanarra a focipályára már száznegyven méter magas halmot lehetne emelni.
A fejleményekről a Várhegyen tartott sajtótájékoztatón számolt be pénteken reggel - a megyei védelmi bizottság vezetői minőségében - Hargitai János, a baranyai közgyűlés elnöke.
A politikus elmondta, a szakemberek a csütörtökön zajlott felmérések után arról tájékoztatták, hogy az eddig 250 méter hosszban megmozdult hegyeken újabb törésvonalak keletkeztek, az eddigi részektől északi irányban, kétszáz méteres szakaszon. Mindez azt jelenti, hogy további tizennégy hétvégi ház került veszélybe az eddigi négy után. Az ingatlanok tulajdonosait pénteken értesítették a dunaszekcsői önkormányzat vezetői a veszélyhelyzetről. Miután a szóban forgó részeken csak üdülők találhatók, családi házak nem, kiköltöztetni senkit sem kell.
Hargitai János elmondta azt is, a dunai hajóút szélességét Dunaszekcsőnél az eddig 180 méterrel szemben százhúsz méterre szűkítették. A vízi forgalom zavartalan, csupán a veszteglési tilalom él.
Kraft János, a Pécsi Bányakapitányság geológusa szerint a kiterjedt törésvonalak nyomán összesen egymillió köbméter föld omolhat le. Úgy vélte, a folyamat nem zajlik le gyorsan, és szakaszosan fog végbe menni.
Az új, szintén életveszélyes részek miatt a már eddig is lezárt területek továbbiakkal bővültek. Az oda vezető utakon mindenütt rendőrök állnak, azonban a katasztrófavédelem vezetőinek köszönhetően szemügyre vehettük az új törésvonalakat. Ezek az eddigiekkel szemben nem a Vár- és a Szent János hegyen láthatók, hanem a Duna-parton, a magaslatok lábainál. Valóban félelmes volt a látvány: a nyaralókhoz vezető út keresztben több helyütt szétnyílt, úgy, mintha ekével szántották volna fel, csak sokkal mélyebben. A partról a nyaralókat vaslépcsőn lehet megközelíteni.
A megdőlt, megcsavarodott építményen felkapaszkodva annak a háznak az udvarába értünk, amelyik közvetlenül a dőlni készülő hegy lábánál található. Az épület hátsó végén álló részei már megrongálódtak a lezuhant tömböktől, a teraszon, s az udvaron mély repedések tátongnak. A mellette álló faház pedig egészen megsüllyedt, megdőlt – a szakemberek szerint azon a helyen, ahol pénteknek álltunk, néhány nap, hét múltán már semmi más nem lesz, csak föld, és iszap, ami minden mást maga alá temet.
„Hobbiból” végeznek méréseket
Hargitai János kitért arra is, a megyei közgyűlés megpróbálja elérni az önkormányzati minisztériumban, hogy folyatódjanak a műszeres mérések. Ez négymillió forintba kerülne. Tavaly még adott erre pénzt a szaktárca, akkor a területen el is helyezték a szakemberek a műholdas helyzet-meghatározó eszközeiket, amivel pontos adatokhoz juthattak. Miután azonban idén már nem kaptak pénzt, a méréseket leállították. Azóta a geológusok tulajdonképpen hobbiból tanulmányozzák a nem mindennapi természeti jelenséget. A szakemberek ugyan most is végeznek méréseket, ám egész más eszközökkel: viszonyítási pontok (értsd: földbe vert karók, cölöpök) alapján próbálnak számításokat végezni.
- Ez valódi vis maior helyzet, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne jusson a pontos mérésekre pénz – mondta Hargitai János. Ahogy a hegyek omlanak, egyre nagyobb lesz az a Dunában létrejött, új zátony. Valószínűsíthető, hogy ennek elbontása is a természet feladata lesz: a folyó lassan elhordja majd a szigetet, és szétteríti a mederben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Lössz 2008. február 24. 21:03
Dunaföldváron korábban hatalmas csúszások voltak. Az európai hírű paksi löszfal sziklaszilárdan mozdulatlan. A szekcsői veszélyes, éjjel különösen. Nem kell mindent szabályt kijátszani! -
3. pi 2008. február 17. 09:10
Igen, Zolinak, és Csabának is jár az elismerés!
-
2. gratula 2008. február 16. 10:40
Gratulálok én is a fotósoknak, de nem szabad elfeledkeznünk a helyi tv ( Lugio Tv) felvételeiről sem akik szintén lent jártak a veszélyeztetett területen és a kis zátonyon. Ha nem is ország- világnak, de a helyieknek hiteles és pontos információkat közöltek, ellenben sok más média képviselőivel...
-
1. pi&gyl 2008. február 15. 22:20
Köszönjük Pásztor Évának, és Borbás Mátyásnak a fotósorozatot, mellyel megörökítették Dunaszekcső lakosságának, és az utókor számára ezt a rettenetes természeti katasztrófát.
Bátorságukért, hogy bemerészkedtek ezekre a veszélyes helyekre, minden elismerésünk az övék . Köszönjük, hogy olyan felvételeket készítettek, mely számunkra láthatatlan maradt volna!
P.I.&Gy.L
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









