Újabb mélygarázsok épülhetnek
Mik ezek?
XAmint arról korábban már beszámoltunk, hasonló módon készült el a Kossuth téri mélyparkoló is, az önkormányzat meghirdette az aláépítési jog eladását. Lapunk érdeklődésére Páva Zsolt polgármester elmondta, ettől eltérő lesz a mostani rendszer: az önkormányzat ugyanis nem kíván semmit eladni, a pályázatra jelentkezők 25–32 évig használhatnák a kialakított mélygarázst, s utána az teljesen visszakerülne a város birtokába. (Az ilyen jellegű vagyongazdálkodás egyébként máshol rendszerszerűen működik: Debrecenben például az önkormányzat nem értékesít területet, csak különböző időre és feltételekkel a vállalkozó birtokába, de nem tulajdonába adja.)
A mostani pályázat két területre szólna, mindkettő a Magasház környékén található: a Megyeri téren, illetve a Steinmetz téren, amely a Petőfi–Hungária–Nagy Jenő utcák által határolt terület. A szakemberek úgy látják, a két mélygarázs között megteremthető a közvetlen, földfelszín alatti kapcsolat, valamint a Magasházzal való összeköttetés is. A pályázatra jelentkezőnek éppen ezért azt is vállalnia kell, hogy megegyezik a Magasház spanyol hátterű tulajdonosával. A szakértők szerint a két területen több száz parkolóhely alakítható ki, ami a belváros közelsége miatt különösen fontos.
A Steinmetz tér az egyik kiszemelt helyszín, közvetlenül a Magasház mellett
Páva Zsolt polgármester hangsúlyozta, a beruházást úgy kell végrehajtani, hogy a környéken élőket ne érje aránytalan sérelem az üzemeltetéssel, a felszínt pedig teljesen helyre kell állítani. Az ingatlanok továbbra is közterületként, zöldfelületként állnának a polgárok rendelkezésére. A pályázatot várhatóan január elején írják ki.
Az ötlet már évtizedes
A mélygarázsok kialakításának gondolata már a ’90-es évek végén is többször felmerült, de a felvetéseket nem követte tett: az önkormányzat nem fordított rá forrást, s a magántőke sem csapott le a lehetőségre. Később azonban befektetők egyre több helyen építettek kisebb-nagyobb mélyparkolókat: ilyen van például a Nádor szálló épülete alatt vagy éppen a Király-háznál, legutóbb pedig a Kossuth tér alatti létesítményt adták át. Elkészült egy mélyparkoló a Búza téren is, a Corso-beruházás részeként, de ez még nem használható.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 65 hozzászólás érkezett-
65. Vergilius 2010. február 14. 18:11
Annyi szép látványtervet láttunk már a Magasházról... miért nem lett egyikből sem semmi? Inkább azzal kéne először foglalkozni, elvégre mégiscsak egy híres épületről van szó, ami néhány évtized óta csak Pécs szégyene címet viseli.
Arról van valami statisztika, hogy a már elkészült mélygarázsok milyen kihasználtsággal üzemelnek? Bár a Kossuth téri biztos menni fog (feltéve, hogy nem heroin-áron adják majd), vagy esetleg az Árkád továbbra is viszi a pálmát. Nem gondolnám, hogy 200 Ft-ért két órát állhatok majd a mélygarázsban. Persze, tévedhetek is :) -
64. A400M 2010. január 5. 09:14
"Jó volna már arról is beszámolni, hogy hány munkahely teremtő beruházás fog létrejönni, pályázati pénzből.Ezzel csökkenteni a nagy munkanélküliséget..
Beton burkolatból, mélygarázsból, parkolót üzemeltető cégekből akik nem csinálnak semmit, már elég lenne...."
Ezek is munkahelyeket teremtenek. De persze sosem jó, ami van (még ha jó dolog is), mindig fikázni kell. -
63. öregJani 2010. január 4. 21:08
A puding próbája.....! Valaki felmérte már azt, hogy a meglévő mélygarázsok kihasználtsága milyen mértékű? A 25 szintes épület melletti mélygarázs létesítése óriási statikai problémát jelenthet!!Elképzelhető az, hogy meg van az elvi döntés a fenti épület lebontásáról?Ebből ismét egy jó biznisz kezd kialakúlni, amelynek a végkifejletét nagyon fogom figyelni! Az előkészítésnél itt is megspórolnak a kutató fúrásokkal/költségkimélés!/mint a hangversenyteremnél és utána lesz egy költségnövelő izélgetés!Azt hiszem, hogy a meglévő üres területek hasznosítását sürgethetné a város/itt épül a Lares ház most dőlt be!/, Rákóczi-Alsómalom sarok, Balokány fürdő-park,Király u-i foghíjak,Vámház u-i süketelés,Széchenyi téri krach,Ágoston téri romkert,Corsó melletti borzasztó helyzet/nagyon szép lesz a Gépipari épülete!/,48-as tér-i áldatlan állapot.A megvalósúlt értékek tönkretételének megakadályozásának kérdése, a hajléktalan, erőszakos koldulás kérdésének megoldása, a Király u balkáninál rosszabb kinézésének megváltoztatása, Kazinczi u.Ezek mind sokkalsürgetőbb, láthatóbb kérdések, mint az a bizonyos mélygarázs, ezeket a túristák látják és viszik a hírét!Az Isztambul-i és az Esseni honlapok szuperek! Idén voltam Linz-be, hát.... Előzőleg jártam Gráz-ban, hát....
-
62. TSD 2010. január 4. 20:24
A magasház közvetlen környékét teljesen alá bányászák,valaki nézte,hogy milyen alapjai vannak és statikailag mit bír?
-
61. kiss józsef 2010. január 4. 20:15
Jó volna már arról is beszámolni, hogy hány munkahely teremtő beruházás fog létrejönni, pályázati pénzből.Ezzel csökkenteni a nagy munkanélküliséget..
Beton burkolatból, mélygarázsból, parkolót üzemeltető cégekből akik nem csinálnak semmit, már elég lenne.... -
60. A400M 2010. január 4. 19:59
"És nem a belváros közöpe."
Oké, a belváros közepe a Széchenyi tér. Onnan kb. 5-10 perc séta. Azért nem lehet mindenhova kocsival menni... -
59. Krisztiánó Rinyáldó 2010. január 4. 19:58
"Pesten azt beszélik"
Én meg azt hallottam, hogy a pápa E.T. és Kim Dzsong Il törvénytelen gyermeke, ráadásul református ateista. -
58. pécsi lokálpatrióta 2010. január 4. 19:38
"...szégyen ez a város..."
Ha olyan rossz, miért vagy még itt? -
57. 400 Ft 2010. január 4. 18:38
Az árkádban a 4. óra már 400 Ft.
Nem fedett és nem örzik. És nem a belváros közöpe. Mindennek ára van. -
56. vauuuuuu 2010. január 4. 17:38
Pesten azt beszélik.....hihető a történet...
attyaúristen......
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









