Útlevélcsúcs tömeg nélkül
Mik ezek?
XA nyár nemcsak utazási időszak, hanem hosszú idő óta útlevélcsúcs is. A tapasztalatok szerint hiába lehet az Unió területén belül személyi igazolványnyal utazni, a magyarok többsége jobban bízik az útlevélben, mert ez az egyetlen okmány, amellyel a világ minden országába el lehet jutni. A tapasztalatok szerint országosan kétszer annyian igényelnek útlevelet ezekben a napokban, mint az év többi hónapjában.
– A forgalom élénkülése – főként az útlevéligénylés területén – nálunk is tapasztalható, mindeddig azonban nem került sor tumultuózus jelenetekre – tájékoztatta lapunkat Szilágyi Csilla, a Pécsi Okmányiroda osztályvezetője.
E-mailben és sms-ben is kapunk értesítést, ha az új útlevél elkészült
Mint elmondta, nem is annyira a megnövekedett igénylés, hanem a nyári szabadságok miatt átmenetileg csökkenő ügyintézőszám igényel nagyobb odafigyelést a helyi adatfelvétel, illetőleg a központi feldolgozás területén is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a korábbi 7–10 napos átfutási idő most 10–14 napra emelkedett. Nem érdemes tehát az utolsó pillanatra hagyni az utazási okmányok kiállítását, illetve cseréjét.
A megállapítás igaz a vidéki okmányirodákra is, bár ezekben még a pécsinél is ritkább az ügyfelek torlódása.
Érdeklődésünkre Szilágyi Csilla elmondta, hogy a nyári csúcsban egyelőre jól vizsgázik az a kezdeményezésük, hogy az ideiglenes személyi igazolványt igénylőket nem előzetesen egyeztetett időpontra, hanem húzott sorszámra osztják be. Így ugyanis lényegesen lerövidíthető az az időszak, amikor okmány hiányában nem tudnak egyéb ügyeket intézni az emberek.
Ami pedig az elektronikus bejelentkezést illeti, a központilag irányított rendszer három hétre előre, és csak korlátozott időszakokra engedi a foglalást, ezért jobban járnak az ügyfelek, ha személyesen, vagy telefonon kezdeményezik az ügyintézést, vagy helyben kérnek időpontot.
Sms-ben és e-mailen is
Július második felétől már országosan él az a szolgáltatás, hogy az okmányirodák ügyfelei előzetesen jelzett igényük szerint sms-ben, illetőleg e-mailben kaphatnak értesítést a kérelmezett okmány elkészüléséről, illetőleg annak postázásáról. Az újdonság gyors sikert aratott, hiszen
a szolgáltatás bevezetése óta nem kell telefonon érdeklődni az irodánál, illetve mindenki tudhatja, hogy mikor várhatja az ajánlott küldeményt.
Odafigyelve több módon is gyorsítható az eljárás
Abban az esetben, ha dupla árat fizetünk, akkor öt munkanap alatt is megkaphatjuk az új útlevelünket. Az 5 évre szóló útlevél normál eljárási illetéke 7500, a 10 évesé pedig 14 ezer forint. Kiskorú gyermekek számára nem is adnak ki öt évnél hosszabb időre szóló úti okmányt, de a gyerekek útlevelét nem csak a rövidebb lejárati idő miatt érdemes megkülönböztetett figyelemmel kísérni.
Az első személyigazolvány kézhezvételéig – ez az okmány az Unió országain belül szabad határátlépésre jogosít – a gyerekek nem is utazhatnak mással, csak útlevéllel. A nyári utazás előtt a családok részére praktikus tanács, hogy szánjanak időt az okmányok átnézésére, és amennyiben több pótlás, megújítás szükséges, akkor azokat már az okmányirodai időpont kérésénél hangoljuk össze a hatékonyabb ügyintézés érdekében.
Csekk nélkül is megy
Ugyancsak az ügyfelek kényelmét, illetőleg a készpénzforgalmat kímélő megoldást szorgalmazza az a néhány hete bevezetett újdonság, hogy bankkártyával is lehet fizetni az okmányirodai szolgáltatásért. Így az embereknek nem kell külön a postára menniük a sárga csekkekkel, majd új időpontban visszatérniük. Az irodák szándéka, hogy emeljék a mobil kártyaterminálok számát már a második félévben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. háegyenegyalmát 2010. augusztus 2. 20:01
7-nél a pont. Kérdésem: a 4/3-ból nincs egy-két szaki, akit ráküldhetnének az okmányirodákra/jegyzőkre? Csak nem így akarják a közszolgák bizonygatni, hogy mennyire leterheltek?
-
7. csöpike77 2010. augusztus 2. 17:58
Próbáltam a kormányzati portálon időpontot kérni,de negyed évre előre tele volt.Az utána következő hónapok meg nincsenek a menübe. Ha felhívom őket akkor csinálnak időpontot ? Itt valami nem stimmel !
Akkor miért reklámozzák a regisztrált internetes irodát ,ha sz@rt sem ér ?
-
6. Kovacsfa 2010. augusztus 2. 16:22
Ez egy nagyon jó példa, hogyan dobjunk ki 7000 Ft a semmire.
Útlevél kell: Ukrajna, Oroszország, Fehérorszország, Albánia, Törökország (Ez csak Európa)
Gondolom a nyaralók többsége ebbe a pár országba megy nyaralni :D -
5. brekibácsi 2010. augusztus 2. 12:24
Köszönöm, bertife, tisztában vagyok vele. Gyengébb esztendőben is 3-4 országban előfordulok. A esetek 90%-ban nincs szükségem Passportra. Ezért furcsállom a tömeget. Különös tekintettel a gazdasági válságra. Tudom, Montenegróba se kell útlevél, de nem hiszem, hogy ez lenne a sorbanállás fő oka.
-
4. bertife 2010. augusztus 2. 11:19
Látszik,hogy nem véletlenül született meg anno Pató Pál úr híres mondása: Ej, ráérünk arra még..
Csak az idióták szaladgálnak ilyenkor útlevélért, a normális családok időben beszerzik!!
Nyílván van 1 szűk réteg,akinek hirtelen közbejön vmi. haláleset,lakodalom stb. és menni kell.
Brekibácsi:
pl. Törökországba nem mehetsz zsebredugott kézzel- oda útlevél kell!! -
3. brekibácsi 2010. augusztus 2. 09:33
Hova utazik az a sok ember, akinek útlevél kell? Afrika? Kuba? Norvégia?
Én is elég sokat utazok. Csebre dugom a kezem, és megyek. Útlevél nem kell. -
2. lol lol 2010. augusztus 1. 15:18
én egyik hétfőn voltam útlevelet csináltatni Szigetváron, csütörtökön már hozta a postás...:D meg is lepődtem, pedig sima eljárás volt :D
-
1. steven 2010. augusztus 1. 13:32
"Az első személyigazolvány kézhezvételéig
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









