Vakbélgyulladásba halt bele egy pécsi fiatalember
Mik ezek?
XKésőn felfedezett vakbélgyulladás okozta egy 20 éves férfi halálát a PTE 400 ágyas klinikáján – a hírről az elhunyt fiú apja beszélt a Dunántúli Naplónak. Az ismert pécsi vendéglátós leszögezte, ami történt az az egész magyar egészségügy szégyene, emiatt pert indított a klinika ellen. Közölte: fia múlt hétfőn este ment be a klinika ügyeletére hasi fájdalmakkal, ahol egyszerű gyulladást állapítottak meg, infúziót kapott, majd hazaengedték.
Javult, majd harmadnaptól romlott az állapota, csütörtökön ismét beszállították. Akkor kimondták: perforált vakbélgyulladása van, meg is műtötték, fertőzés miatt azonban szombaton elhunyt. Az apa úgy véli, ha már az ügyeleten felfedezik a bajt, időben megműthették volna fiát, ott azonban szakorvos helyett szakvizsga nélküli gyakornok kezelte gyermekét.
Dr. Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központjának főigazgatója lapunknak elmondta, hogy a rendkívüli esemény kapcsán azonnal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálat feladata, hogy kiderítsék, hibázott-e valaki, avagy sem. A hétfői vizsgálat idején, miután ellátták a fiatalembert, azzal bocsátották el, hogy ha újabb panasza lenne, forduljon a háziorvosához. Ezt a zárójelentésen is feltüntették.
Kollár szerint egy korábbi kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a szomorú végkifejlet, ám a beteg nem ment sem másnap, sem harmadnap orvoshoz, és amikor csütörtökön a klinika sürgősségi ügyeletére vitték, már perforálódott a vakbél. A beteget az azonnali műtétet követő szövődmények miatt vesztették el kollégái.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 96 hozzászólás érkezett-
96. pesties 2010. július 30. 11:48
13. ungabunga 2010. július 27. 22:53
"Nem szórakozásból jár senki sem ügyeletre."
DE!Sajnos,nagyon sokan.A ho.ügyeletek indokolatlan igénybevétele 70-80%-os.Ha nem így lenne,jobban járnának a valódi betegek,több idő,kevesebb várakozás,stb.Sokszor azért nem jut udőben orvos az infarktusos beteghez,mert a hőemelkedéses torokfájóshoz hívják 25 km-re.
-
95. egyetemes13 2010. július 29. 20:58
Kedves Csilladvirág!
Örülök szívemből, hogy sikeresen meggyógyítottunk Téged! Egy dolgot helyre kell tenni! Hallottam sok dolgot (szív-ideg-ér...etc sebészről) világhírű doktorokról... bármelyiket említem, egyiket se a hazai szakma, a többit, nem, hogy a hazai szakma, de ha szlovákiába, horvátországba, ausztriába... (etc...), bárhol, (azaz, csak szomszédos országban, nem európában!!!) bármilyen szakma jeles képviselőt megkérdeznél, ezekről soha egy szót nem hallottak!!! (who a fuck is Kollar?). Ellenben voltak világhírű orvosok itt (Romhányi, Szentágotai, Donhoffer... és hogy egyet a mai közül említsek, mint még élő, dolgozó zseni -európai társasági volt elnök etc- dr. Pintér gyermeksebész), de már kevés, de a Téged megmentő dr. Kollárt maximum Pécsett iemerik nem máshol... -
94. wcroft 2010. július 29. 17:27
Intenzíves orvosként nekem nem áll össze a kép. Még ha valóban akut gennyes hashártyagyulladása is volt a szerencsétlen betegnek, akkor a csütörtöki műtétet követően nem tudom miben halt meg szombatra? Széles spektrumú antibiotikumok és egyéb, az intenzív terápiában ilyenkor bevethető és bevetendő szerek mellett gyanítom, hogy volt más is a háttérben. Ha ez igaz (persze ez csupán feltételezés), akkor a halál és az alapbetegség (appendicitis) között direkt ok-okozati összefüggés nem valószínű.
-
93. dupuytren 2010. július 29. 15:25
Még valami... átsiklottam a hálapénzes hozzászólásod felett.
Bár már említettem ez nem általános dolog. És néhány szakma van, ahol megvan. És ott is a főorvos kap ugye? Általában így van, és a többi orvos?? Nemcsak a kezdők nem kapnak..
És most te elismered igen ez így van, annyit keres a rendőrtiszt kezdő fiú, mint az 50 éves szakorvos apa. És te kifogást keresel most is, hogy miért ne legyen megfizetve egy orvos.
-
92. dupuytren 2010. július 29. 15:15
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de nem is fogom. Gondoltam, hogy van buszsofőr ismerősöd és azt is, hogy azzal jössz, hogy mindenki többet keres kint.
Csak nem mindegy az, hogy 2-3-4-vagy talán az 5szörösét vagy 10-20szorosát.
De én be is fejezem a vitát a részemről, mert nem akarlak meggyőzni. Ha orvos lennék menekülnék innen, mert ez a helyzet tuti nem fog változni. -
91. napbarnitott 2010. július 29. 14:35
dupuytren Én nem is vitattam és oda is irtam hogy "meg kell azért emliteni" hamár összehasonlitottad őket. Azért az 50éves szakorvos biztos kap egy kis hálapénzt is a rendőr nem hiszem. Ha korábbi hozzászólásomat olvastad volna rájöhettél hogy én csak dicsértem az orvosokat főleg saját tapasztalataim miatt. És az Angliai példát ismerem mert busz söfőr barátom kint szintén a többszörösét keresi az itthoni bérének nem csak az orvos keres ott olyan jól.
-
90. dupuytren 2010. július 29. 14:05
Nem kéne leállnom veled vitatkozni. Nyilván, aki minimálbért kapja azt mondja az orvos miért keressen többet,ha nekem is szar, ugye?
De egy buszsofőrnek is meg vannak a mellékkereseti lehetőségei én amúgy 130-150 körüli nettóról tudok. És a 2 munka között szerintem legalábbis óriási a különbség. Angliában legalább 1:10 a fizetésben legalább. És én csak extrém példát hoztam! Csak a vasúti kocsi kopogtatót meg azért nem mertem megemlíteni, mert ott a sztrájkok miatt magas a fizetés.
Egyik barátom most végzett rendőrtiszt, annyit keres mint az apja aki 50éves szakorvos.Ennyi. -
89. napbarnitott 2010. július 29. 13:47
dupuytren Mint ahogy emlitetted egy kezdőé annyi mint egy buszsofőré a fizetés. Ez lehet hogy igaz de egy buszsofőr 30 éves gyakorlattal is csak ennyit keres és fél lábbal a börtönben fél lábbal a sirban van ahogy mondani szokás. Azért 30 éves orvosi prakszis után az orvos nem itt tart. Hamár erre hivatkoztál ezt is megkell emliteni azért. Vagy ahogy Hofi mondta / Tudsz úszni? Nem! És ha megfizetem? /.Nálunk aki dolgozik az senki nincs megfizetve sajnos.
-
88. Suzypecs 2010. július 29. 13:09
Dühös vagyok, és nagyon elkeseredett! Őszinte részvétem! Felháborító, ahogy az EMBERREL bánnak az egészségügyben! Nekem is van két gyermekem. Tudom, hogy van lehetősége, mind anyagi, mind ismeretség által perelni, VALAMIT tenni. KÉREM TEGYE! És tegye meg mindenki, ha már a sajátjáért nem teheti, tegye meg az enyémekért, tegye meg a soron következő gyermekekért! Előre is KÖSZÖNÖM!
-
87. dupuytren 2010. július 29. 13:00
,,Mi is majdnem elvesztettük a fiunkat az orvosok nemtörődömsége és idiotizmusa miatt" -poligráf írja és még sokan mások is hasonló véleményen vannak.
Mivel ez egy fórum én is elmondom, hogy látom az egész helyzetet.
A következőt olvastam a vakbélgyulladásról:
1. A betegek 10%-ánál az első orvos-beteg találkozás során nem ismerik fel az appendicitis meglétét.
2. Nincs olyan megbízható lelet, tünet, amely minden esetben bizonyítja az appendicitis meglétét. És kerülendő a felesleges elvégzett műtét.
3. 0.8% mortalitási ráta
(Eu-s adatok)
4. Az eset minden részletét nem ismerve nem ítélkeznék én senki felett!
Idén felvételiztem és nagyon örülök, hogy a fogorvosi szak mellett döntöttem. Itthon csak gyűlölködés van az orvosokkal szemben.
Egy kezdő orvos havi fizetése 90 ezer forint netto, szakorvosé pedig 150 (ennyit egy buszsofőr, rendőr, pincér is megkeres más szakmák még többet is!)Ilyen nincs még egy sehol a világon! Ha valakin az életem múlik legyen megfizetve,megbecsülve, legyen kiegyensúlyozott és kipihent. Meg lehet nézni máshol és akkor hogy ne is számszerűsítek csak arány ..hogy van megfizetve egy például buszsofőrhöz képest egy orvos. És hálapénz csak egyes szakmáknál van és nem általános dolog!
És persze orvoshiány is van, sokkal több orvost kéne foglalkoztatni!! Ezért kell órákat várni!
Persze mindenki mondja, hogy a TB.. de hova költik a beszedett pénzt?
Szerintem tuti nem az egészségügyre.
A család számára én is csak részvétemet tudom kifejezni. Tragédia történt, lehet én is az orvost hibáztatnám. De nem biztos, hogy helyesen.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









