Választások után: sok ismert arc tűnik el
Mik ezek?
XAz október 3-i önkormányzati választás alaposan átrajzolta Baranya politikai térképét: két városban hivatalban levő polgármester volt kénytelen búcsúzni a választók akaratából, máshol alpolgármester vagy éppen korábbi bizottsági elnök sem került be a testületbe. Igaz, nem mindenkiről a voksolók döntöttek. Voltak olyan politikai szereplők, képviselők, akik maguk határoztak úgy, hogy valamilyen okból nem is kívánnak már indulni az októberi megmérettetésen.
Szerkesztőségünk most több olyan személyt keresett meg, aki az elmúlt ciklusban – sőt többen még korábban is – meghatározója volt települése vezetésének, de most nem lesz képviselő.
------------------------------------------------------------------------
Ön szerint hiányozni fognak? Szavazzon a középső hasábban!
------------------------------------------------------------------------
Füredi Péter 2006-ban még az MDF színeiben Pécsett polgármesterjelöltként indult, később az önkormányzati bizottság elnöke volt. Idén a párt – amely mára jórészt eltűnt – nem is indított jelölteket, így ő sem szállt ringbe. Mint elmondta, mindig érdeklődött a közélet iránt, ez változatlanul megmarad. Jelenleg ügyvédként dolgozik, s a folyamatosság sem szakadt meg, hiszen munkáját képviselősége alatt sem szüneteltette.
Gonda Tibor hosszú évekig volt Pécs MSZP-s alpolgármestere, ám a mostani voksoláson az indulók között sem szerepelt. Mint mondta, turizmussal foglalkozó kisvállalkozásában dolgozik, cégét – területfejlesztésben szerzett tapasztalataira alapozva – pályázatíró tevékenységgel is kiegészíti. Civil szervezetekben tevékenykedik, s mint mondta, jelenleg nem tudja, a politikából való kivonulása végleges-e.
Juhász Istvánt 2006-ban még az MSZP lehetséges polgármesterjelöltjei között emlegették, később az MSZP-vel is szakított. Közölte, most nem kívánt „egy eleve eldöntött meccsbe” beszállni. Hisz abban, hogy fel lehet építeni egy új baloldali pártot, egy hiteles szervezetben szerepet is vállalna. Kérdésünkre, hogy ez akár a Szili Katalin által alapított Szociális Unió lehetne-e, azt válaszolta, semmit sem lehet kizárni.
Dévényi Sándor 1990 óta dolgozik a pécsi közgyűlésben, előbb külső szakértőként, majd 2002 óta képviselőként. Most nem indult, mint megjegyezte, az amerikai elnököt sem lehet nyolc év után megválasztani. Azt közölte, bár nem sikerült minden elképzelését megvalósítani, de a rendszerváltás után húsz évvel ideje, hogy a profik jöjjenek a politikába. A Kossuth-díjas építész szakmájában dolgozik tovább.
Bédy István, aki két évtizeden át vezette Harkányt, lapunknak elmondta, múlt hétfőtől kezdődően nyugdíjas, több időt szeretne családjával tölteni, mint korábban. Hozzátette, a megyei közgyűlésben képviselőként folytatja a munkát, valamint „környezete megerősítésére” is gondot fordít. Kifejtette, megítélése szerint az országos vezetés a vele lojális polgármesterekkel tud harmonikusan együttműködni.
Páva Zoltán, Komló volt polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő felhagy a politikával. A kompenzációs listán szerzett komlói képviselői mandátumáról lemond. – Bántott, de elfogadom, hogy Komló népe így döntött. Folyamatban van a nyugdíjazásom, sokat szeretnék gyermekeimmel, unokáimmal lenni. Megemlítette, egy új, kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásba is belevágott.
Dr. Kunszt Márta 1994-óta volt tagja a pécsi közgyűlésnek, 2002 októberétől a kultúráért, az oktatásért, az egészségügyért felelős alpolgármesteri tisztet töltötte be, az elmúlt ciklusban a kulturális bizottság elnökeként is tevékenykedett, most nem került be a testületbe. – Az egyetemen folytatom oktatói tevékenységemet, a tanításra koncentrálok, szeptembertől újra teljes óraszámban tanítok – nyilatkozta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint a most leköszönő politikusok, hiányozni fognak a közéletből?
- Igen, sokan hagynak űrt maguk után 6.46%
- Nem, senki nem fog hiányozni, nyilván ezért nem lettek megválasztva 70.97%
- Néhány politikus megérdemelte volna a folytatást, a többség miatt nem fáj a szívem 22.59%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 22 hozzászólás érkezett-
22. Manóka 88 2010. október 12. 20:13
napbarnított
PA 63! Mielőtt hülyeségeket írsz, gondolkozz, ha még megy! Kösz!
Nem óhajtok Terminátorkodni, csak elegem van a parasztokból, akik mindent tönkretesznek. Ennyi erővel az összes rendőrt, közterületest, városvédőt stb. leterminátorozhatod! Soha ne legyen nagyobb örömöd ennél!
Azért arra kiváncsi vagyok, azokról mi a véleményed, akik tönkre teszik a város értékeit, összefirkálják a házakat, összetörik az új padokat, virágtartókat, és szétvágják a buszok üléseit!!? Azok a fasza gyerekek???? Szomorú... -
21. Jules69 2010. október 12. 17:49
Nem értem Bédy úr utolsó mondatát, mármint csak az polgármester érhet el jó eredményt, aki lojális az országos vezetéshez. Az elmúlt 8 évben az MSZP országos vezetés mellett milyen lojalitásra volt szüksége a FIDESZ-es polgármesternek? Gondolom az új polgármester sem fog fejjel a falnak menni, annál is inkább, hogy olvasom FIDESZ szimpatizáns. Véleményem szerint nagyon sokat segíthet a harkányiaknak a körzet országgyűlési képviselője, aki egész Dél-Baranyáért felel, elsősorban erkölcsileg. Amint hallottam nyilatkozatait a TV-ben erre ígéretet is tett Tiffán Zsolt úr.
-
20. Harkány2010 2010. október 12. 15:22
Pista te ne erősitésen gondolkodj,mert abból már láttunk eleget,hogy mit jelent nálad az erősités!!! KÁOSZT és NYOMORT!!!
Húzd inkább össze magad,hagyd már élni a várost!!! -
19. Harkány2010 2010. október 12. 15:19
Bédynek az elmúlt 20 év útán vissza kéne inkább fizetni a városnak,nehogy nyugdijjat kapni!!!
-
18. bevándorló 2010. október 12. 14:10
NYUNCIKE-melyik faluról beszélsz?a tegnapi ámokfutásodon,a másik témában,ezekután nincs mit kérdeznem.éljen a szép uj világod...csak,ne hogy megkönnyezd.
-
17. napbarnitott 2010. október 12. 11:43
Kertvárosi Manóka88---Mint a KovácstelepiTerminátor PA68-assal a kezében elképzeltem nagy szám lehet.
-
16. kertvárosi 2010. október 12. 11:35
napbarnitott
Semmi gond,csak a bodzásokat terelje a patak felé! -
15. napbarnitott 2010. október 12. 11:05
Kertvárosi Gondold meg mit mondasz Manókának mert a bodzások már rettegve figyelik amint végigront Uránvároson a zsebest üldözve. Igaz nekünk nyugi van mert kertvárosiak vagyunk hála isten.
-
14. kertvárosi 2010. október 12. 09:47
Manóka,te csak ne ugrálj!Mármint a hídon.Biztos ami biztos előbb a gyűlölt szomszédodat küld ki próba ugrásra!
-
13. bertife 2010. október 11. 20:04
Azt mondták,hogy megcsinálják!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









