Versengés a várért, a fürdőért, a borért
Mik ezek?
XNincs három olyan összetartozó, s nem csak országosan, hanem nemzetközileg is „eladható” város Baranyában mint Siklós, Villány és Harkány. S bizony mindegyikre elmondható: lehet még mit fejleszteni, nincs kihozva belőlük a maximum.
Ehhez képest mondjuk – látszólag legalábbis – nincs hatalmas harc a hatalomért, sőt a legnagyobbnak számító Siklóson is (8384 választásra jogosult) leginkább csak akkor látjuk, hogy választás jön, ha kicsit felfelé tekintünk. Marenics János jelenlegi polgármestert hirdető, csak rövid szöveget tartalmazó molinót látunk fent kifeszítve. Villányban csak kisebb plakátok vannak, Harkányban is csak az egyik független jelölt kezdett ott szokatlan méretű kampányba.
Siklós: nagy beruházások néhány kérdőjellel
Helyieket kérdeztünk arról mindhárom helyen, hogy elmennek-e szavazni, tudják-e már, kire voksolnak, s mik a legfontosabb szempontjaik a jelöltekkel szemben. Az esélyeket illetően előzetesen annyit lehetett tudni, sejteni, hogy a legkönnyebb dolga a jelenlegi polgármesterek közül Marenics Jánosnak lehet Siklóson.
Hisz látványos, nagy fejlesztések itt indultak igazán az elmúlt négy évben, ráadásul a függetlenként induló polgármesterrel szemben nem indít jelöltet egyik nagy párt sem. Kihívója Szalai Ottó volt fideszes képviselő – most Siklósért Megalkuvás Nélkül Egyesület –, aki a Fidesz-alapszervezet feloszlatása után nem folytathatta a pártban. Ami azonban megosztja az embereket, az éppen a nagy fejlesztések kérdése. Vannak, akik még nem látják a végét, vagy hogy bejönnek-e az elmúlt négy év húzásai.
Villány: országos trend egy kedvelt személy ellenében
A megkérdezett villányiak közül szinte mindenki kedvelte mindkét jelöltet – akikről egyébiránt nincsenek kint nagy plakátok. Villány (2162 választásra jogosult) nincs rossz helyzetben, és voltak is fejlesztések, de látványosságban nem vehették fel a versenyt a helyi erős vállalkozókéival szemben. Itt nem nagy választási témák, hanem személyek mentén gondolkodtak az emberek.
Kitűnik, hogy a jelenlegi, újra függetlenként induló Takáts Gyula szeretett, megbecsült ember. Ám ellene egyedül Kottlár Gábor fogorvos indul, nem mellékesen Fidesz-színekben. Ő tehát személye s programja mellett az országos trendben, és a személyi változást akarók, illetve párthűek szavazatában is bízhat – a helyiek nyilatkozataiból ítélve legalábbis.
Harkány: a fürdő és a hatalmas adósság indulatokat szít
Az emberekkel beszélve kiderült mindenütt, hogy a felszín alatt markáns vélemények, néha forrongó indulatok is vannak, Harkányban (3503 választásra jogosult) azonban nem kell ilyen mélyre ásni. Itt sokan sorsdöntőnek tartják a mostani szavazást, az is igaz, hogy Szigetvár, Pécs és Komló után Harkány adósságállománya borzolja leginkább a kedélyeket.
Emellett a gyógyfürdő állapota, és egyelőre még bizonytalan jövője a legfontosabb, amely alapján megfogalmazták véleményüket a helyiek. A fideszes polgármesternek két független kihívója van, Bischof Péter, és dr. Imri Sándor. Utóbbi mögé a Polgári Összefogás Harkányért csoport is felsorakozott. Akárki is lesz Harkányban a következő polgármester, a fürdő és az adósság kérdését mielőbb rendeznie kell.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. Harkány2010 2010. szeptember 30. 15:22
Kedves harkányi lakosok!
Önök szerint szükség van még Bédyre és csapatára?!
Milyen cselekedet köthetö a következő emberekhez?
Burgert,Tar,Albret,Baksai,Monostori,stb.
Hányszor áltak ki a lakosság elé?
Csak a saját pecsenyéjüket sütögették!!!
Remélem él a lehetöséggel a város, és egyszer és mindenkorra eltakaritják öket vasárnap!!!
Hajrá Harkány!!!!! -
15. suvernyák 2010. szeptember 29. 10:18
látjátok siklóson "minden rendben" !
-
14. harkányi 2010. szeptember 26. 21:18
Mondom, hogy bolond vagy te harkalány-fiú!
Egészen pontosan ismerem a harkányi viszonyokat, te viszont marhaságokat írsz!
Hogy ki mikor milyen színben lett képviselő, annak nincs sok jelentősége, a világ naponta változik.
Hogy ki hol vendéglátózik, annak megint nincs sok jelentősége egy vendéglátásban élő városban.
Csak nem, azt akarod mondani, hogy Bédy dönt arról is, hogy hol lehet valakinek bűféje?! Hát ki ez az ember? Istencsászrár?
Neked logikailag hogy jön össze, hogy pont azok harcolnak ma legkeményebben Bédy ellen, akinek a te szervilis logikád szerint hálásnak kellene lenni?!
Nehogy már azoknak keljen magyarázkodni, akik változást akarnak, egy tönkretett városban!!!
Tudod ki a köpönyegforgató?
Aki jobboldali, (hol kisgazda, hol fideszes) retorikával de gyurcsányi csődpolitizálással elkúrt egy várost!
A Döme és a Batik akik a legtöbbször ellentmondtak Bédynek, a Krutek meg pont a lehetetlen helyzet miatt hagyta ott az önkormányzatot!
Bédy mellet már csak a Jaltó féle ostoba tanácsadók állnak, aki az ingyenjegyekkel bizniszelt.
Ha Bédy nyerne (nem fog!!!) és a Monostori, Burgert Éva,... féle szavazógépek bekerülnek, akkor Harkánynak vége!
-
13. harkalány 2010. szeptember 26. 16:50
Kedves harkányi!
Te egyáltalán harkányi vagy? Lovagolj át harkányba és pörgesd magad körbe a lovon! És nézz már körbe, hogy mi van itt:
Batik Imre - Fidesz színekbe bejutott 2006.-ban, függetlenként 2002.-ben esélye sem volt!
Döme Róbert - 2002.-ben bejutott Fidesz színekbe, 2006.-ban függetlenként esélye sem volt!
Kruteknek a Bédy adott munkát 4 évig az önkormányzatnál!
Döme olyan helyen kapott helyet a strandon a büféjének, ahol korábban soha nem volt büfé, háborogtak is a pavilonsoron! Ma a Batik-féle kürtös kalácsosé a strandon a legjobb hely!
Döme igazgató tanácsi tag a gyógyfürdőnél és önkormányzati alkalmazott! Szóval kik nem voltak soha a Bédy emberei?
K Ö P Ö N Y E G F O R G A T Ó K!!!
-
12. harkányi 2010. szeptember 26. 11:24
www.harkanyert.hu
A valódi változásért! -
11. vicacica15 2010. szeptember 26. 11:11
Mi folyik itt?!
Hol a hozzászólásom?!!!!!!!!!!!!!!!44 -
10. vicacica15 2010. szeptember 26. 11:03
Na ide vigyázz Te kis "Mézcsináló"!
Mert szerintem Te csinálod a mézet Harkányban,nem a méhek gyűjtik a virágport!
Perze ilyen borús időkben inkább Rád hagyják a munkát!Én is ezt tenném,ha lenne beleszólási kompetenciám!
Üdvözlettel:Oroszlánlányka -
9. harkányi 2010. szeptember 26. 09:31
Harkalány, te fordítva ülsz a lovon!
Dr Imri Sándor csapatában olyanok vannak, akik soha nem támogatták Bédyt, nem függnek és nem is félnek tőle!
A PÖH kérte fel Imrit jelöltnek és ők komolyan gondolják, az összefogást.
Ezzel szemben az önjelölt Bischof mögött senki nem áll, ő is tudja magáról, hogy nem nyerhet.
Arra azonban pont jó, hogy a harkalány féle ostobákat megtévessze és megakadályozza a változást Harkányban.
Aki Bischofra szavaz, az Bédyre szavaz!
Aki Bédyre szavaz az Harkány további romlására szavaz!
-
8. vicacica15 2010. szeptember 26. 07:59
"Hja"!
Ja,majd ha nagyobb leszel megérted!
Neked is meg kellene ismételned a magyar érettségit,mert nem tudsz szöveget értelmezni!Hogy jutottál el odáig!
Vagy csak tájékozatlan vagy?!
"Aki nem hiszi,járjon utána!"
Akiknek meg érteniük kell,ők értik!
Neked meg lehet,hogy nem is muszáj értened! -
7. háegyenegyalmát 2010. szeptember 26. 03:58
Tisztelt Babos Attila Úr! Őszintén köszönöm, hogy reagált. A véleményemet továbbra is fenntartom. Üdvözlettel: H1N1almát
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









