hírek, képek, témák - Kultúra
Nagy Bandó András szerint csak most jön a desszert
Megnyerte az I. Humorfesztivált 1982-ben, s azóta tévében, rádióban, színpadon mindig poénokat várunk tőle. Holott Nagy Bandó András időközben írt harminchat könyvet, s már nemcsak megnevetteti, de olykor meg is ríkatja az embert, a gyerekeket pedig mesés-verses utazásra invitálja.
A Don-kanyartól egészen Pécsig futott
Sokáig elképzelhetetlen volt az Áfium vendéglő a zongorajátéka nélkül, újabban a Caflischban hallhatunk tőle kellemes jazzmelódiákat. Borisz Jaksov azonban elsősorban balettkorrepetítor. Orosz mivolta viszont már megkérdőjelezhető: húsz éve Pécsett él.
„Tisztem nagyot álmodni!”
| Megkérdeztük, hogy milyen személyi és szerkezeti változásokat tervez Márta István, a február elsejével munkába álló új vezető a Kodály Központ és a Zsolnay-negyed életében.
Pécsi drámaíró az Új Színház főrendezője
| A budapesti Új Színházban viharos váltással az igazgatói székbe került Dörner György mellett állt munkába főrendezőként a pécsi Pozsgai Zsolt, akit új feladatairól kérdeztünk.
Ahol jó kezekben vannak a Csontváry-képek
Kedden nyílott meg a felújított Csontváry-kiállítás: a múzeum Pécs egyik védjegyévé vált az évtizedek alatt, de mások is szemet vetettek rá.
A fajok eredetéről játszik holnap Mucsi és Scherer
| Ki írhatna viccesebb dialógusokat egy pszeudo-darwinista komédiához, mint Tasnádi István, a kortárs magyar drámaírás egyik legjobbja?
Zsolnay Negyed: áprilisban minden kinyit
| Az utolsó nagy EKF-beruházásból, a Zsolnay Kulturális Negyedből már csak két kultúrintézmény vár átadásra. Három évnyi készülődést és építést követően április végére minden tervezett objektum működni fog.
Etikai kódexet kaptak a Pécsi Filharmonikusok
Szűk fél éve lépett életbe a Pannon Filharmonikusok etikai kódexe, de még senkivel sem kellett elbeszélgetni, mert megsértette volna.
Az EKF-nek vége, a táblák még állnak Pécsett
| Noha az EKF-évadnak már régen vége, Pécs több pontján máig állnak az uniós beruházásokat hirdető óriási táblák. Tavaszig maradnak is.
Ezúttal Silló a maestro, latin dalokat játszanak
| A Maestro-bérlet ebben az évadban olyan karmestereket hoz a Kodály Központba, akik korban, pályafutásban a Pannon Filharmonikusok új dirigensével, Bogányi Tiborral hasonló kvalitásúak.
KÉPGALÉRIA - Kultúra
-
Szárnyas Malac Nap a Bóbitában
december 31. -
Újabb állandó tárlat nyílt a Zsolnay-negyedben
december 21. -
Mindenfelől szabad az út a Zsolnay Kulturális Negyedbe
december 7. -
Pollack B-Klub - Pécsi Egyetmei Zenekarok és Dj-k fesztiválja (első nap)
november 30. -
Csodák őszi napsütésben: nyílt nap a Zsolnay Negyedben
november 5. -
Dolgoznak a Bazilika mögött a középkori egyetem épületében
október 25. -
Ünnepi műsorokkal tisztelegtek a 48-as téren és az alagútban
október 23. -
1956 Budapesten és Pécsen
október 22. -
Az aradi vértanúk ereklyéi Pécsen
október 6. -
Nagyszínházban zajlott Frank Adél modellválogatója
szeptember 19.
TÉMÁK - Kultúra
-
Magasház
Pécs 25 emeletes galambdúca, avagy építészeti bravúr, terhes örökség vagy impozáns jövő -
Pécs2010 női kosárlabdacsapat
A pécsi kosárlegenda hétköznapjai és ünnepei -
Időjárás Pécsen, Baranyában
Meteorológiai előrejelzések, viharkárok, jégeső, hózáporok a megyében. -
Arcok Pécsről, Baranyából
Pécs - Kultúra
Kozármisleny - Kultúra
Újpetre - Kultúra
Siklós - Kultúra
Orfű - Kultúra
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
A bama.hu címlapjáról
- Ápolónő házi ápolást vállal. 20/327-9207
- Dolgozz külföldön! Luxushajókra és szárazföldre keresünk munkavállalókat. Teljes körű...
- Nemzetközi mixertanfolyam külföldi munkalehetőséggel. www.bestmixer.hu 30/479-0951
- Gyors elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ biztonsági őr tanfolyamot indít...
- Német-osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4673
- Balatoni nyaralóra cserélnénk Pécs, Jakabhegyi úti D-i fekvésű, panorámás, 1969 nm építési telket...
- Észak-Csepelen, Budapest XXI. kerületében több egyetemhez kiváló közlekedéssel eladó 46 nm-es,...
- Pécs-rózsadombi 39 nm-es lakás eladó vagy budapestire cserélhető. 06-20/244-5000










