A 30Y dala is segíthet újjáépíteni az egyetemet
Mik ezek?
XA Pécsi Tudományegyetem rektora jól ismeri a 30Y munkásságát, de dalokat azért nem tud énekelni tőlük, a 30Y énekese pedig kitűnő dalokat tud írni a papás-mamás játékról, de szülést azért nem lenne képes levezetni, szemben az egyetem szülész-nőgyógyász vezetőjével – többek között ez is kiderült azon a kötetlen beszélgetésen, amelyet Prof. Dr. Bódis József és Beck Zoltán folytatott egymással abból az alkalomból, hogy a 30Y bemutatta a Pécsi Tudományegyemről írt dalát.
Erre a dalra nagy szükség van a mostani nehéz időkben, utalt a PTE rektora az egyetem körüli negatív eseményekre, hozzátéve: egészen eddig kitűnő érzés volt a Pécsi Tudományegyetem polgárának lenni, ám ez mostanra sajnos megváltozott. Bódis József emellett bizakodó, hiszen a PTE-n még mindig stabil alapok, és kitűnő alkotó személyiségek állnak rendelkezésre ahhoz, hogy újjá lehessen építeni az egyetemet. Ennek a bizonyítéka ez a dal is a rektor szerint, hiszen egy olyan személy áll mögötte, aki a rockzene mellett az egyetemen is bizonyított már (Beck Zoltán márciusban kapta meg doktori címét), maga is alkotó tagja az egyetemi közösségnek. A PTE vezetője hangsúlyozta: a dal számára ettől igazán pécsi és egyetemi.
Zeneszerzésről és szülészetről is szó esett a kötetlen beszélgetésen Bódis József és Beck Zoli között (fotó: Sisak Bea)
A dal központi kérdése Beck Zoltán szerint az, hogy mit jelent a PTE hallgatójának, dolgozójának lenni, ez pedig számára az összetartozás élménye. Bár az egyetem polgárai a hétköznapokon teljesen más dolgokkal foglalatoskodnak és teljesen másfelé tartanak, vannak olyan alkalmak, élmények, amikor mégis rádöbbenek arra, hogy összetartoznak – ilyen például a Pécsi Egyetemi Napok, avagy az idei EFOTT az énekes-irodalmár szerint.
A felkérést eredetileg a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) intézte a zenekarhoz, és Herendi Ferenc EHÖK elnök szerint jól választottak: számára a dal teljes egészében megfogta, hogy milyen érzés a PTE hallgatójának lenni.
A távlati tervekről szólva Bódis József nem tartotta kizártnak, hogy sikere esetén a dal akár a PTE himnusza is lehetne, míg Beck Zoltán ambíciói kisebbek voltak: ő arra koncentrált, hogy az esti koncerten minél jobban adják elő a nótát.
Nem tudni, hogy mennyi PTE-es hallgató volt jelen a koncerten, ám a több ezres tömeg kétségkívül lelkese fogadta a készülő új lemezre is rákerülő számot, és Bódis József is elégedett volt. Lehet, hogy valóban új, nem csak pécsieknek szóló sláger született?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. mohabacsi 2010. július 17. 21:54
Örülünk, hogy Bódis prof.-Úr jól szórakozott, elégedett az Egyetemi élettel. Mi az egyetemen dolgozók baromira nem vagyunk vidámak, elégedettek. Állandó fenyegetettségben,napi szinten közlik a leépítés tényét,(ha nem tetszik, nem kötelező itt dolgozni stb). A fizetésről, nem is beszélve, jutalom meg már kb. 15 éve nem volt. Biztosan mindeni rosszul végzi a munkáját.
-
6. kofrin 2010. július 17. 13:51
5. violator-nak! Igaza van, használjon. Ha jól mennek a dolgok tőlem használhat luxuskategóriájú autót is.
Csak hülyén hangzik, amíg évente milliárdos hiányokat halmoznak, nincs pénzük betegellátásra, oktatásra és ráadásul ezt ők maguk is belátják. Hát addig a saját nadrágszíjukat is húzogassák. Lehet jó, komfortos, minőségi és költséghatékony autót kapni kedvezőbb áron is.
Az egyedi rendszám viszont szó szerint ostoba és értelmetlen pazarlás. Majdnem két havi nettó minimálbér. Egy rászoruló kisgyermek 321 napi államilag támogatott étkeztetésére jutna belőle (2008-tól 350Ft/nap/fő) és még marad 100 Ft. Az majdnem egy év. Egy koszos fémdarab árán... A magáét talán nem, de az én szememet csípi. Én láttam már éhező óvodás kisgyermeket és elhiheti azután az emlékkép után nehéz szemet hunyni az ilyenfajta emberi ostobaság fölött. -
5. violator 2010. július 17. 11:06
kofrin, van egy olyan sejtésem, hogy a szolgálati autó és az egyéni rendszám csepp a tengerben az 50 milliárd fölötti költségvetésben, spórolni nem nagyon lehet rajta. Amúgy meg Magyarország egyik legnagyobb egyetemének esetében szerintem elég alap, hogy az intézmény vezetője használhasson szolgálati autó.
-
4. fideszrenem 2010. július 17. 11:00
Pintér "jó oligarcha" bukott és mostani belügyminiszter kb. 30 év alatt 4-5 milliárdot dolgozott össze. Közrendőrként kezdte!!!
Ez napi kb. 365.000,- azaz HÁROMSZÁZHATVANÖTEZER forint.
Kérem segítsen a forradalmi, népi, nemzeti és Orbán kormányt, hogy lehet ezt tisztességes úton megcsinálni? Mi - a nép- is szeretnénk!
Ezt a "jóhírű" céget vette meg az alkotmánybírónak jelölt Stumf úr!!!!
Borkai alezredes személyére módosított törvény se mindennapi,de hát ez az Orbán kormány!!
-
3. kofrin 2010. július 17. 10:52
A lényeget el ne feledjem. Beck Zolinak köszönjük a dalt! :)
-
2. kofrin 2010. július 17. 10:48
Ugye látták a videón... PTE-001 a rendszám!
-
1. kofrin 2010. július 17. 10:47
Tudom ezért sokan túl negatív gondolkodásúnak fognak kikiáltani. De fel kell tennem a kérdést, hogy egy állítólag a csőd szélén tántorgó egyetemnek, az állítólagos válság közepén, amikor az államnak nem futja egészségügyi ellátásra és nyugdíjra, akkor miért kell egy alapáron is 7 millió forintért megvásárolható szolgálati autót vásárolnia és fenntartania. Azt is egy "egyénileg kiválasztott rendszámtáblával", melynek az ára jelenleg 112 450 Ft a magyarorszag.hu, tehát hivatalosnak tekinthető forrás szerint?! Miért?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









