A festőművész és egy palack vagány bor
Mik ezek?
X– Hogy áll a tánccal, a színészmesterséggel?
– Értem a célzást, de csak névrokona vagyok a Horvát Színház Vidákovics-párosának.
„A grafikus áramszünetben is grafikus” – Vidákovich Sámuel (fotó: Löffler péter)
– Nem kis teljesítmény ilyen mezőnyben győzni.
– Azért van némi családi indíttatásom, hiszen édesapám keramikus, édesanyám rajztanár. Másrészt az elmúlt két esztendőben is második voltam ugyanezen a vetélkedésen és a középiskolában igen alapos képzést kaptam tervező grafikából. Egyébként ezen a területen a pécsi a legerősebb suli az egész országban.
– Grafikus vagy festőművész lesz?
– A mestereim úgy fogalmaztak: a grafikus áramszünetben is grafikus. Aki tudja és képes rá, annak viszont van átjárás a két terület között. Én egyértelműen festőművésznek készülök, de a számítógépes megoldások ma már szövevényesen öszszeköthetik a két ágazatot.
– Miről szól a győztes boroscímke?
– Képzeljük el, hogy egy asztalnál ünnepelnek az ország legjobb borai, glancban, nyakkendőben. Ide lép be egy vagány, új arc lezser öltözékben, tölt magának és iszik a többiek egészségére. Ezt a gondolatot próbáltam megfogni abból a látószögből, amikor a duhaj, borral teli pohár az üveg fenekére néz.
– Milyen a leendő festőművész és a borok viszonya?
– Nem vagyok szakértő, de a villányi borokkal nagy barátságban vagyok. A most nyert két karton Bogyóléből mindenki kap, aki a pályámat segítette. Festőként pedig ott tartok, hogy belekóstolok az érdekesebb irányzatokba, s igyekszem kivárni, hogy kiforrjon a hatásuk.
– Mit csinál, ha nem rajzol vagy fest?
– Biciklizek, sétálgatok és kávézok. Na, és ha úgy alakul, a lányokra is odafigyelek.
Rajzos örökség
Vidákovich Sámuel 1991-ben született Pécsett. A Jurisics úti általános után a Pécsi Művészeti Szakközépiskola következett. Idén érettségizett, elsőéves a PTE Művészeti Karának festőművész szakán, Valkó László Munkácsy-díjas festőművész osztályában. Apja keramikus, édesanyja rajztanár. A négy gyerekből egyedül ő választotta a művészi pályát, bátyja, Nándor 24 éves, nővére Sára 21 esztendős, öccse, Olivér 17 éves.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. frida kahlo 2011. október 13. 12:03
3 eklektika. Igen . Ha a hurrá optimizmus leng körbe mindent...talán látjuk a válságot és annak kialakulását, amit nem feltétlen jó döntések segítettek.Látjuk pl itthon is több város alá tervezte a költségvetését,sok ,kevésbé megalapozott döntésű fejlesztés :fürdő,szálloda zár be vagy kerül a finanszírozó bank kezébe.Mit éljenezzek ,éljenezzünk ha valami kevésbé jó.Talán felhívni a figyelmet, a sok kevésbé jó döntésre,nem baj. Nem csupán én fogalmazom meg ez alatt a név alatt a véleményem. A nevet egy kisközösség használja. CÍMKE FOTÓ: igen ,van a kiadónál egy értékesítési csapat is.Ha meg kellene fizetni,talán van a kiadónak ilyen jellegű összeg elkülönítve. Ma sztárok,arcok stb szinte csak pénzért nyilatkoznak. Lehetne egy ilyen cikkért fizetni az adott pincészetnek. De a tudósítás,így akkor sem teljes. És néhányan ,valóban szerettük volna látni. A fiatalembernek ettől függetlenül,minden elismerés,hogy a ne csak " marást" lássa a sorokból,tisztelt 3 as. Nem marunk,másként gondolkozunk és van napi 5 percünk ezt megírni.Semmiféle szándékunk nincs,hozzászólunk.Azt se mondta senki,hogy nekünk van igazunk.Nem erőltetjük a meglátásaink.
-
3. eklektika 2011. október 13. 10:05
Frida Kahlónak! Szinte minden hozzászólásod pocskondiázás valamiért. Politikus vagy, netán fönök, hogy mindenbe belemarsz? Vagy munkanélküli, hogy ennyire ráérsz és ilyen keserű a szád íze? Ügyetlenség a címkét nem odatenni egy képen - írod. Arra nem gondoltál, hogy ingyen cégreklám lenne ezt fotón megjelentetni? (Mert például a bor egy nagy villányi bortermelő vállalkozásé).
-
2. patahinta 2011. október 13. 09:29
hűű Samu! gratulálok!
-
1. frida kahlo 2011. október 13. 08:25
A győztes címkét nem bemutatni,ügyetlenség.Kíváncsiak lettünk volna rá.A cikk az alkotóról és a nyertes alkotásról szól. Kár. ebből az is kiderülne ,merre tart az alkalmazott grafika,stb...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





