A hagyomány és a megújulás jegyében teltek az Esküvő Kiállítások
Mik ezek?
XMenyasszonyi ruhaszalonok, rendezvényszervezők, fotósok, dekoratőrök, ékszerüzletek, éttermek és szállodák ajánlataival ismerkedhettek meg mindazok, akik a hétvégén a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokba látogattak. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Esküvő Kiállítás és Vásár hozta a papírformát – a szervezők állítása szerint már a rendezvény első napján, szombaton is körülbelül 1000-1200 belépőjegy kelt el.
– A házasulni vágyók nálunk komplett képet kaphatnak az esküvői szolgáltatásokról, az eljegyzéstől egészen a nászútig. Itt minden egy helyen van, így nem kell újságokban és az interneten keresgélniük – mondja Ferenczy Tamás, a kiállítást szervező Fair-Expo Kft. igazgatója.
Ferenczy szerint egy esküvőt – száz fővel számolva, néhány extra szolgáltatással együtt – két millió forint alatt nem lehet megúszni. A legtöbb pécsi étterem italfogyasztás nélkül fejenként 5-6000 forintért ajánl esküvői menüt, a menyasszonyi ruha kölcsönzési díja 60-120 ezer forint körül mozog, (néhány tízezerrel drágábban azonban már saját ruhát is varrathatunk), az esküvői fotózás-videózás pedig ára alsó hangon is minimum 80-100 ezer forint – a költségek így valóban gyorsan milliókra rúgnak.
A pécsi rendezvénnyel egy időben a kozármislenyi sportcsarnokban is tartottak esküvő-kiállítást, ugyancsak a teljesség igényével, több mint nyolcvan kiállító részvételével. A Pécsről már megismert szolgáltatásokon kívül itt tűzijátékot, galambröptetést és pezsgő- és csokiszökőkutat is lehetett rendelni. A szervezők a programok terén is törekedtek az újításra, így a hagyományos lánykikérő- és búcsúztató műsorokon és a divatbemutatókon túl az érdeklődők „élőben” is végignézhettek egy esküvőt – három előzetesen kiválasztott pár ugyanis a kiállítás helyszínen kelt egybe.
Az idén első alkalommal megrendezett kozármislenyi kiállítás sikeresen debütált: amint azt Németh Attilától, a rendezvény szervezőjétől megtudtuk, a három nap alatt több mint négyezer belépőjegy kelt el.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. Fair 2009. január 16. 15:55
Kedves Attila!
Sajnos, ill. szerencsére nagy munkában vagyunk, szervezzük a 14. Pécsi Utazás Kiállítást és Vásárt
(2009. március 6-8. Pécs Lauber Dezső Városi Sportcsarnok) így folyamatosan nem tudok mindenre reagálni.
1 , A kártérítés összege azért 100.000ft, amit fizetnetek kell, mert Én a minimális kártérítésre adtam be az igényt, ez kötelező (ezt tudja a Te ügyvéded is) hiszen nem a pénz volt a lényeg hanem, hogy vegyétek észre, amit csináltatok az a törvény előtt is tisztességtelen üzleti magatartás, amit a bíróság meg is erősített.
2, Az elmúlt közel két évtizedben több ezer cégnek szerveztünk kiállítást belföldön és külföldön egyaránt. Szakmai szövetségek (kiállításszervezés, rendezvényszervezés) tagjai vagyunk. Ezért még egyszer, és utoljára megismétlem: Szakmailag nem illik és nem tisztességes, ha egy szakkiállítást egy hónapon, egy negyedéven belül, kvázi egy helyen azonos kiállítói körnek, ill. azonos látogatói csoportnak hirdetnek meg. Ez a kiállítóknak okoz igazi kárt és kellemetlenséget, meg persze a látogatóknak. Ez biztos, ennek semmi köze a boltos példádhoz, bizony, bizony ez a Ti hibátok.
Az általunk szervezett, tízedik jubileumi esküvő kiállítás dátuma, mint már 9 éve 2010-ben is a január).
Tisztelettel: Ferenczy Tamás a Pécsi Esküvő Kiállítást szervező Fair- Expo Kft. ügyvezetője.
-
10. Limuzin Pécs 2009. január 16. 13:13
Nyílt levél:
Tisztelt Ferency Tamás, és Kedves Látogatók!
Sokáig hallgattunk pedig lett volna miről beszélni, mert sokakat foglalkoztatott az a kérdés, hogyan és miként történhetett az, hogy egy napon, szinte egy városban, vagy annak közelségében Esküvő kiállítás és vásárt rendezzenek. Minden fórumon csak azt lehetett hallani, hogy a Limuzin Pécset a főszervezőt tisztességtelen piaci magatartásárt jogerősen elitélték. Azzal hogy a kiállítók felé megküldött jelentkezési lap hasonlított a Fair Expo által használthoz, nem is vitattuk. De arról már senki sem beszélt hogy mennyi is a kártérítés? Manapság milliókban mérik a kártérítés összegét...a Tisztelt Bíróság 100.000ft-ot itélt meg a pécsi kiállítás szervezőjének, ellenben minden más indítványát elutasították. Természetesen mint a kilencedik alkalommal megrendezendő kiállításhoz gratulálunk, de annak nem örültem mint a mislenyi kiállítás szervezője, hogy a látogatóknak és a kiállítóknak olyan dolgokkal kell foglalkozniuk mint a kettőnk közötti viszállyal. Szerintem ezek a dolgok kettőnkre tartoztak volna, ha csak nem egy lejárató kampány része lett volna a pécsi kiállítás szervezőjétől. Azt hogy a pécsi kiállítás szervezője nem vállal felelősséget nem kellett volna hangoztatni feleslegesen, mert aki ki látogatott és bízott bennünk, a kozármislenyi kiállításban nem kellett neki csalódnia semmiben sem. Köszönet a látogatók és a kiállítók bizalmáért! A divatbemutatók, élő esküvő, tradicionális menyasszonyirruhák 1900-1940-évekig, kiállítók minden mennyiségben, három napos nyitva tartással és a 4000fő feletti látogatók számával, mind ez magáért beszélnek. A kiállítás helyszínei minden kritériumnak megfeleltek, pécs mint megyeszékhely, és kozármisleny mint pécs város egyik alap pillére. Azt hogy a sors úgy hozta, miként egy időben két kiállítás zajlott nem a mi hibánk(Limuzin Pécs). A pécsi kiállítás egy héttel későbbre lett 12hónappal korábban már meghírdetve. Ezt sokan nem is tudták. A látogatói csoportokat természetesen az a kiállítás vonza legjobban ahol több kiállító és színvonalasabb programokkal találkozhat. A mi általunk szervezett kiállításra a buszjárat, és a belépődíj díjmentes volt, ami éppen ezekben a szűkös időkben a látogatóknak előnyősebb helyzetet teremtett. Nem szeretném a szavaidat idézni, de természetesen célunk nem egy alkalommal történő esküvő kiállítás megszervezése volt, hanem szándékunk és elhatározásunk szerint minden év első hetében rendezzük meg a kozármislenyi-sportcsarnokban.
Azt hogy mi illik és mi nem azt inkább ne fírtassuk, mert a tisztesség szabályai szerint élnénk minden napjainkat akkor már minden a feje tetejére állt volna! Ha valaki nyit egy élelmiszer boltot, és utána nyílik még egy ugyan abban a városban vagy annak környékén, még sem esnek egymásnak, és nem mondják azt hogy szakmailag nem illik. A jővőben is sok sikert kívánok és találkozunk a 2010.január.8.-9.-10-én megrendezésre kerülő Esküvő kiállítás ás Vásáron a Kozármislenyi sportcsarnokban.
Tisztelettel: Németh Attila, a kozármislenyi esküvő kiállítás szervezője. -
9. Fair 2009. január 16. 09:48
Tisztelt Fidó!
Én tényleg örülők, hogy ha Ön úgy érzi, hogy minden rendben volt a kozármislenyi kiállítással.
Én is halottam ezt, azt, de nincs annyi információm, hogy minősítsem a rendezvényüket.
Szakmailag nem illik, a kiállítóknak okoz igazi kellemetlenséget, meg persze a látogatóknak, ha egy szakkiállítást egy hónapon (sőt, egy negyed éven) belül, kvázi egy helyen azonos kiállítói körnek, ill. azonos látogatói csoportnak hirdetnek meg.
Társaságunk kilenc éve tarja a Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásárt januárban, ez a jövőben is így lesz.
A pécsi kiállítók- még azok, is- akik mind a két helyen bemutatkoztak, arra biztattak egyértelműen, hogy továbbra is számítanak a szervező munkánkra és már most jelezték, részvételi szándékukat a tízedik jubileumi pécsi esküvő kiállításra. (2010. január)
Tisztelettel: Ferenczy Tamás a Pécsi Esküvő Kiállítást szervező Fair- Expo Kft. ügyvezetője.
-
8. Fidó 2009. január 15. 19:45
Kedves Válasz!
Azt viszont remélem tudod, hogy a pécsi kiállítás szervezője ellen is folyik egy eljárás tisztességtelen piaci magatartásért és a vásárlók megtévesztésért! Mert egyszer hopp, máskor kopp... -
7. Fidó 2009. január 15. 19:42
Az lehet. De mennyit is? 100.000Ft büntit kaptak, mire is elég az? Kit is érdekel, ha egyszerűen jobbak voltak mint a pécsi kiállítás!
-
6. válasz 2009. január 15. 16:34
Elmarasztalta és kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság a kozármislenyi esküvő-kiállítás szervezőjét, mert üzleti tisztesség követelményeibe ütköző magatartást tanúsított.
-
5. Fidó 2009. január 15. 09:44
A rendezésről: A Pécsi kiállítás szervezője úgy gondolta, hogy mint egyeduralkodó, jól megszivatja a mislenyi esküvő kiállítást azzal, ha ugyanakkor egyidőben rendezik meg pécsen is az esküvő kiállítást, az eredeti időponttól eltérve. Pécs: kongó terem, üres kiállítói standok, hideg, és pocsék programok, nemzetözinek beharangozott kiállítás úgy hogy a nemzetközi kiállító meg sem jelent, max:1800-2000 látogató. Kozármisleny: kitünő programok, pazar divatbemutatók, rengeteg kiállító szebbnél szebb standokkal, több mint 4000 látogató, szombaton három pár élőesküvője...
2010 Pécs? EKF? Kozármisleny-sportcsarnok 2010.január.8.-9.-10.! -
4. cool 2009. január 14. 19:28
Na ja egy időben rendezés. Ha jól tudom a Pécsi kiállítás nem erre az időpontra lett meghírdetve először.
-
3. Hozs Anna 2009. január 13. 23:47
Dicsőség néked HOHZEIT, már azt hittük, hogy kimész a divatból!
-
2. orfűi bányarém 2009. január 12. 13:12
Miért kellett egy időben szervezni, pedig nem is állami rendezvény, hanem maszek?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









