A szerda a punkoké
Mik ezek?
X20:36 - Elindult a szerdai pörgés
Lassan benne leszünk az estében, és jobbnál jobb koncertek várnak még ránk, így most gyorsan elmeséljük mi történt eddig. Mellettünk (balról) már a húrok közé csapott az Alvin és a mókusok, jobbról pedig a Rómeó vérzik beállását hallgatjuk egy időben.
Az idő sajnos kicsit hűvősre fordult, de szerencsére hideg sörrel ennek érzete kivédhető! A Toxic sátorban épp a vízespoló verseny zajlik (minden nap van egyébként - a szerdairól a képek ebben a galériában láthatók), viszont egyik érdeklődő épp emiatt elégedetlenkedett "egy sz*r az egész", no nem a lányokkal volt problémája, hanem azzal, hogy nem látott semmit a tömegtől, az ő szavaival "nem lehet semmit látni azokból a", a többit inkább nem idézem...
Korábban még láttunk megérkezni a Varg zenekar (Németország) turnébuszát, amire németül az volt írva: "Mir kann man leien!" azaz "Bérelhető vagyok". Hát igen, a zenészek is ilyesféle szolgáltatást nyújtanak végül is. Később összefutottunk egyik már koncertre festett arcú zenekartaggal aki mosolyogva fogadta a "Varg!" kiáltásunk.
Az AI and the Black Cats koncertben nem kellett csalódnunk, megfelelő alapozást adtak az est folytatásához. Aztán meglátogattuk még a Rockerek.hu sátrat is, ahol korábban játszott két hasonló zenekar egymás után, a Blizard és a Blizzard... Mindenesetre utánuk lépett fel egy török zenekar (Heritage Soul), akiknek a zenéjét leginkább egy régi cimborám mondatával tudnám leírni: "ettől a zenétől még a giliszták is kipusztulnak egy méter mélyen". Ezzel a mondattal még 2000 környékén jellemezte a Malediction komlói death metál zenekart egy Rák Caffes fellépés során, egyébként ők szintén fel fognak ma lépni a Rockerek.hu sátorban.
A fesztiválon egyre érdekesebb arcok bukannak fel, még az Alvin előtt botlottunk bele két srácba női melltartóban illetve bikiniben, míg a társaság hölgytagjára bajusz volt rajzolva. Azt hiszem az este tartogat még meglepetéseket....
18:00 - Vissza a Maratonra!
Kiheverve egy kis otthoni kényelemmel a tegnapi megpróbáltatásokat, visszatértünk a fesztivál területére, hogy közelebbről megvizsgálhassuk mivel múlatják az időt a rockerek napközben, valamint, hogy szemtanúi lehessünk a punkok gyülekezésének.
Szerencsére a vuvuzelás emlékeket idéző lefekvés utáni fülzúgás mára a múlté, a koncertek hangereje (hangosítása) pont a megfelelő volt szerintünk a tegnapi napon. Nem annyira halk, hogy hátrébb már élvezni sem lehet, de elől állva sem kellett egészségkárosodástól tartani, és még a zenei élvezhetőség is megfelelő volt. Csak így tovább!
A mai nap egyértelműen a punkoké lesz, szóval ma lehet számítani a legnagyobb számban tarajos egyedek felbukkanására. Az eddig látottak is ezt támasztják alá, érkeznek a tarajos emberek, nagy üzem van a sörcsapoknál, mindenki igyekszik összegyűjteni az erejét, hisz megint hosszú este elé nézünk.
Lássuk hát a programot. Rögtön kezdésnek 18:30-kor a nagyszínpadon az amerikai Al and the Black Cats punkos rockabilly fogja előhangolni a szórakozásra vágyókat. Kihagyhatatlan. Utána egy méltán népszerű magyar zenekar az Alvin és a Mókusok prezentálja - tudtommal - most első alkalommal a nagyszínpadon a társadalom és rendszerkritikával tűzdelt punk rock nótáit. Őket viszont egy vérbeli punk zenekar követi, a pécsi PICSA! A végén pedig a világ egyik legismertebb punk zenekara zsigereli ki az emberekből a maradék energiájukat, a The Exploited! Ez a felhozatal egy nem kifejezetten punk zene rajongónak
is figyelemre méltó és érdemes megjelenni.
Aki másra is vágyik a punk zenén kívül az bőven találhat kedvére valót a Planet Noir és Rockerek.hu sátor kínálatából. Lesz itt rock&roll, viking metál, death metál, heavy metal, trash metal stb. Ezekből mi kiszemeltük magunknak a német VARG zenekart, akik a youtube-os mintavétel alapján hörgős folk/viking metál szerű témákat nyomnak, valamint számunkra mindig kihagyhatatlan a pécsi Metallust (Metallica tribute) zenekar koncertje, szerintem élőben jobban nyomják, mint az igazi, na jó azt nem lehet pótolni, de a lényeg, hogy Metallicára headbangelni élő zenével, erre nincs jobb választás. Ráadásul
közösségi portálos klubüzenetünkben melyet ma kaptunk meg, jelezték, hogy a koncertről ismét készül videófelvétel is és S&M programmal készülnek, szóval garantáltan jó buli lesz ez hajnalba hajlóan.
Gyertek ki, még nem késő elindulni!
11.00 - Visszaidézzük a kedd estét: Ossian, Pokolgép, Cadaveres, Idoru
Miközben a nagyszínpadon és a Planet Noir sátorban is az átállás folyt, belestünk a TOXIC sátorba, ahol a Hollandia-Uruguay mérkőzést lehetett követni élőben. A koncertek közti szünetet kihasználva elég sokan telepedtek le a kivetítő elé és sörrel a kézben figyelték az eseményeket. Az egyik csapos ismerőstől megtudtuk, hogy koncertek közben azért nem voltak itt ilyen sokan, inkább csak piautánpótlásért jöttek be a népek. Elárulta azt is, hogy nehéz úgy sört csapolni, hogy közben meccset is néz(ne) az ember, de a gólok azért megvoltak.
A keddi nap hangulatképei is befutottak - jó nézelődést!
Az Ossian koncertjére tekintélyes számban gyűltek össze a "Rock katonái". Bár mi csak kb. húsz percre hallgattunk bele a koncertbe, el tudjuk mesélni, hogy a közönség nagy lelkesedéssel fogadta az ős-magyar metál zenekart, már az elejétől fogva ment az éneklés, a hangosító pulttól a színpadig az egekben a kezek, Éjféli lányra öngyújtó-rengeteg - minden ami dukál egy főműsoridős nagyszínpados koncerthez.
Mi viszont a kicsit később kezdődő Cadaveres koncerttel szerettük volna kárpótolni magunkat a legnagyobb sajrnálatunkra kihagyott Wisdom In Chains koncert miatt (ami a beszámolók alapján ráadásul igen jó is volt), így mentünk ismét a Planet Noir sátorba. A kora esti időszakhoz képest most már rendesen összeállt a tömeg a sátor első felében, elől ment a megveszekedett pogó végig a zenekarvezető által egy interjúban "tribal metal core"-nak titulált muzsikára. Hátrébb pedig mi is bekapcsolódtunk a headbangelők és páros lábon ugrálók táborába - ez a zene szinte mindenkit intenzív mozgásra ösztönöz!
Körmöczi Péter énekes azért szakított arra is időt két zúzás között, hogy megtudakolja a közönségtől a meccs végeredményét, hiába, ami fontos az fontos.
Az est folytatásában hasonló taktikához folyamodtunk, a Pokolgép Carmina Burana-val indított koncertjét szemrevételeztük egy fél órán át - nekem úgy tűnt, a hangulat most még jobb volt, mint az Ossian koncertjén.
Ahogy a The Idoru a húrok közé csapott már mentünk is be a sátorba. Ez a zenekar praktikusan sportosra vette a figurát, legalábbis az énekes és az egyik gitáros is tornanaciban tolta végig a koncertet. A színpadi mozgásuk és a zenéjük alapján ez teljesen érthető is volt, nem is tudjuk, hogy bírták végig szusszal. Zenéjüket folyamatos (méteres magasságba lendülő és terpeszállásokkal tarkított) ugrálással interpretálták a megfogyatkozott közönségnek, akik azonban a létszámukkal fordított arányban tomboltak rá. Életemben első alkalommal láttam nagyjából 15-20 emberre komponált stage diving-ot, Szolga József énekes hívott fel valakit a színpadra és csődítette, tömörítette össze a közönséget, a bátor vállalkozó elé, hogy sérülés nélkül megúszható legyen a dolog.
A zenekar a koncerten megtudhatta a közönségtől, hogy sajnos a TOXIC klubban többet nem fognak fellépni (amikor azután érdeklődtek, hogy kivel találkozhattak már ott a jelenlevők közül), de ezt a negatív információt sikerült azzal átlépni, hogy "nem baj, biztos lesz másik hely".
A koncert vége felé visszamentünk a nagyszínpadhoz, ahol újra megerősítést nyert, hogy a föld még kerek, hiszen még mindig vannak rockerek. Valószínűleg már csak a ráadásszámokra értünk ki ide, mert a néhány klasszikusnak mondható darab után a zenekar közös fotózással búcsúzott a rockerseregtől (értsd: hátat fordítva a népnek fotóztatták magukat a színpadról).
A koncert után kifaggattuk élményeiről Pokolgép rajongó barátnőnket, aki szerint "nagyon jó volt, csak Kalapács Józsival még jobb lett volna!". Szerencsére őt majd pótolhatja pénteken a Kalapács-koncerten.
A késő éjszakába/hajnalba hajló bulit a Rockerek.hu sátorban sikerült befejezni, ahol a Riff/Raff ACDC tribute zenekar koncertje várta a még talpon levőket. Az énekes valami hihetetlen módon hozza az eredeti zenekartól megszokott énekhangot, ez ahhoz képest is volt meglepő, hogy a beszédhangja egészen mély. Mindenesetre a sátorban igazi rock hangulat kerekedett, ment a hajrázás és mosolygós bólogatás az ismerős akkordokra. Fél háromig bírtuk a kiképzést, de a fáradtság ekkor győzött, így nyugovóra tértünk...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









