Az 1956-os forradalom emlékezete ritka fotókon
Mik ezek?
XKatona Endre tanár úr küldte Lippóról az alábbi, eleddig nyilvánosan sohasem közölt, ritka, 1956-os felvételeket. A képek készítője egy bizonyos Franz Thomas-berger úr volt, akivel véletlenül ismerkedett és barátkozott meg a lippói nyugdíjas levelezőnk, akiről egyúttal azt is elmondta, hogy Franz Ausztriában él, ma is jó egészségben, 77 éves.
A fényképek készítésének különöse története, az osztrák fiatalember annakidején egy uszály kormányosaként dekkolt Budapesten, merthogy a hajót nem engedték tovább. Így aztán a kényszerű szabadidejét – maga sem gondolta, hogy éppen a történelem közepébe csöppent – néhány hajóstársával a pesti utcákon sétálgatva töltötte el az október 23-a utáni napokban, az akkor éppen győztesnek vélt/látszott forradalom osztatlan örömében, és így természetesen a fontosabb események környékén kalandozott, kattogtatta a fényképezőgépét.
A képek negatívjait 2009 júliusában küldte el Lippóra avval a megjegyzéssel, hogy Katona Endre bátran rendelkezhet velük, azaz akkor adja ki a kezéből közlésre, amikor akarja. Az idő most elérkezettnek tűnk, hiszen olvasónk a „Múltidéző” oldalaink rendszeres szemlélője és több érdekes felvételt is küldött szerkesztőségünknek. Ezúttal a pesti utca képeiről van szó, arról az időszakról október 23-a és novembert 4-e között, amikor átmeneti béke volt.
A fotók ugyancsak érdekesek és hűen visszaadják a forradalom néhány pillanatát, beillenek az 1956-os fényképalbumba. Egyiken a „pesti srác” korabeli divatos svájcisapkában, magához szorítva a „dióverőnek” nevezett puskát. Büszke fiú, talán ha 14-15 éves lehet. Vajon ki adta kezébe a fegyvert, meddig volt a forradalmárok között és mi lett belőle? A Kossuth-címeres löveg október jelképe volt, mögötte a forradalom oldalára átállt tankok.
Tudjuk-e, hogy az átállt harckocsik között szovjet páncélos is akadt? Végül az ÁVH titkos, föld alatti börtönei után kutatók, akik a dolgok mélyére ástak. Később aztán a Kádár-rendszer káderei megmagyarázták, hogy ilyen börtönök nem is voltak, pedig voltak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Szurikáta 2011. október 23. 12:02
Tipp : a cikket írónak és a hozzászólónak.
Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza. (Ez a cím) Google keresőbe írva. -
1. Sévold 2011. október 23. 10:09
Kedves K.F.!
Ez a mondat is jellemzően Kádárista!
"Később aztán a Kádár-rendszer káderei megmagyarázták, hogy ilyen börtönök nem is voltak, pedig voltak."
Voltak mert Ön mondja!
Nos ez kevés!
Ez így legenda marad!
Tessék elénk tárni a tényeket mert ez is a történelmünk része !
Vagy ez is titkosítva van 100 évre?
Még ma sem tudhatunk meg konkrét bizonyítékokkal alátámasztott tényeket?
Miért?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









