Egyre szebb Zsolnay kisvárosa
Mik ezek?
XA Dunántúli Napló munkatársai csütörtökön ismét bejárhatták az épülő Zsolnay-negyedet, s kiderült, egyre inkább formát ölt a Zsolnay Vilmos nevével fémjelzett városrész.
A mauzóleum gyakorlatilag készen áll: az alsó részt is restaurálták, újra eredeti fényében ragyog a szarkofág, s felkerült az alsó szint bejáratának belső részére az eozin Krisztus-dombormű is. (A mauzóleumról 2010 októberében készült képeinket itt találja.)
A negyed belső részén is gőzerővel folyik a munka, mint megtudtuk, egyszerre több százan dolgoznak. A főúttól délre eső Egyetemi negyed nagyon jól áll: Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, jelen állás szerint a szeptemberi tanévnyitóval már használhatja az universitas az egységet.
Várhatóan nyárra készül el a Míves-negyed, ahol többek között a gyár- és családtörténeti kiállítás is helyet kap. A tervek szerint szeptember végére adhatják át az ifjúsági rendezvényteret, amely számos esemény otthonául szolgál majd.
Az érdeklődők maguk is megnézhetik az építkezést: Merza Péter közölte, szombaton, április 9-én nyílt nap lesz, a csoportok 9, 10 és 11 órakor indulnak a mauzóleum alsó bejáratától (az oroszlános sétánytól), s az egész építkezést be lehet járni, beleértve a 6-os főút felett átívelő hidat is.
Még Pécsé a számla
Január 14-én jelentette be Pécs vezetése, hogy a kormány kiemelt állami intézménnyé minősíti a Kodály Központot. Már akkor tudni lehetett, hogy az állam azonnal nem veszi át a működtetést. Az sem ismert még ma, mennyire szólhat majd bele Pécs a programokba. A Kodály Központ napi egymillió forintba kerül a városnak. A városvezetés tegnapig nem kapott információt arról, mikortól lép be működtetőként az állam.
Öt helyszínen dolgoznak még EKF-es fejlesztéseken
Több helyszínen dolgoznak még a 2010-es pécsi EKF-program fejlesztéseihez kapcsolódóan. Arról, hogy mikorra fejeződhet be e területeken a kivitelezés, és a csúszások miatt sújthatják-e kötbérrel az építő cégeket, dr. Merza Pétert, a Pécsi Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjét kérdeztük. A legjobban a Zsolnay-mauzóleum felújítása áll, itt gyakorlatilag készen vannak a munkával, az átadás-átvétel befejezéséhez közeledik, a látogatók előtt májusban nyithatják meg.
Az EKF-városrészben (Felsővámház, Vadász utca, Balokány) is megkezdődött a műszaki átadás-átvétel a héten, a kivitelezőnek 28 napja lesz az esetleges menynyiségi és minőségi hiányok kijavítására. A Vince utcában még lázas munka folyik, a csapadékvíz-elvezető rendszert építik át. A Tettyén várhatóan a nyárra végezhetnek a munkálatokkal.
A Zsolnay-negyed őszre készülhet el teljesen. Az esetleges kötbérről a programhoz kirendelt mérnöki iroda dönt.
A művészeti szakközépről még nem tárgyalt a PTE
Három tanszéket költöztet a PTE a Zsolnay-negyed ma még épülő, déli részébe, tudtuk meg dr. Zeller Gyula rektorhelyettestől. Hozzátette: elsőként a Művészeti Kar költözhet, a jelenlegi állás szerint már az ősztől itt folyna a művészeti képzés. Azt, hogy a Kommunikáció és Médiatudományi, illetve a Szociológia Tanszék mikorra települhet át, ma még nem tudni pontosan. Így arra is van esély, hogy ők a téli szünetig maradnak a jelenlegi helyükön.
A Zsolnay-negyedben lévő épületek a déli szárnyon is városi kézben lesznek, az universitas bérelni fogja azokat. Mivel az önkormányzat egy hónapja bejelentette, hogy a város átadná működtetésre az egyetemnek a Pécsi Művészeti Szakközépiskolát, és tárgyalásokat kezdeményez a PTE-vel, elvben újra felmerült, hogy a középiskola is a Zsolnay-negyedbe költözhet. Az egyetemen tegnap azt mondták, még nem keresték őket az átadással kapcsolatban a várostól.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. adogató 2011. április 8. 21:58
Kamera is legyen, mert a barom különben (büntetlenül)szétveri.
-
2. Paralízis 2011. április 8. 20:44
Örülünk hogy szép de a 6-oson a normális közlekedés azt hiszem fontosabb a többségnek!!!
-
1. Rooland 2011. április 8. 20:39
Köszönet a Reneszánsz Zrt.-nek.
Márkus, fogyhatnál kicsit :PPP
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









