BAMA

Goran Bregovicot a balkáni zene egyik legismertebb képviselőjének tartják: Boban Markovic neve mellett talán az övét hallani leggyakrabban. Magyarországon zenekarával már többször fellépett, és olyan, Emir Kusturica által rendezett filmhez készített zenét mint a Cigányok ideje, az Underground vagy az Arizóniai álmodozók.

Bregovic Szarajevóban született 1950-ben. Eleinte hegedűn játszott, és klasszikus zenét tanult, ám tizenhat éves korában felhagyott komolyzenei tanulmányaival: hegedűjét gitárra cserélte, és különféle rockzenekarokban próbált szerencsét. Aztán jött a legendás banda, a Bijelo Dugme, mellyel több mint egy tucatnyi albumot is megjelentettek.

  A népszerű zenész a koncerteken általában egy szál gitárral kíséri saját, nagy népszerűségnek örvendő dalait

A sikerszériának a jugoszláviai háború vetett véget, akkor ugyanis felbomlott a zenekar. Bregovic is váltani kényszerült: kis túlzással a megélhetés kényszeréből kezdett filmzenéket komponálni, melyre barátja, a filmrendező Emir Kusturica is ösztönözte. Első közös munkájuk a Cigányok ideje volt, ami rendkívüli sikerével azonnal az egekbe repítette a zenész ázsióját. Ezekután nem csak a felkéréseknek nem győzött eleget tenni, de dalait a legismertebb világsztárok is repertoárjukba vették: Ofra Haza, az Iggy Pop, Cesaria Evora és Scott Walker mind-mind dalainak tolmácsolója volt.

A hirtelen jött nagy siker kikezdte Kusturicával való régi barátságát és szerzői hitelességét is. Az Underground után Bregovic több felől kapta azt a vádat, hogy népzenét, illetve más szerzeményét tünteti fel sajátjaként. A nagyközönséget azonban mindez egyáltalán nem érdekli: változatlanul népszerűek az életteli, különös hangzású, hol szívbemarkoló, hol pedig táncra perdítő dalai.

Bregovic zenekarának létszáma ugyan néhány esetben még a száz tagot is meghaladja, de az általános koncerteknél sincs huszonöt– harminc muzsikusnál kevesebb a színpadon. A Balkán zenéjére építve szerb rézfúvósok, bolgár és orosz énekesek, valamint lengyel vonósok közreműködésével dolgozik. Zenéjében talán az a legmegkapóbb, hogy olyan finoman tud bánni a Balkán népzenéjével, úgy teszi minden ízében emelkedetté, hogy az eközben semmit sem veszít eredeti hiteléből.

Jelessel is dolgozott

Az Internet Movie Database szerint Goran Bregovic öszszesen negyvenkét filmhez vagy tévéjátékhoz írt zenét. A korai munkák elsősorban jugoszláv művekhez készültek, ám a kilencvenes években már olyan filmeknél is közreműködött, mint a Cigányok ideje, az Arizónai álmodozók, az Underground, vagy éppen az Életvonat. Érdekesség, hogy Bregovic a magyar direktorral, Jeles Andrással is dolgozott együtt: a rendező a 2000-ben készült táncfilmhez, a József és testvéreihez komponált kísérőzenét. Bregovic színészként is bemutatkozott már: a Zene esküvőre és temetésre című norvég–svéd filmdrámában alakította az egyik főszerepet.

Már több mint ötmillió eladott lemeznél tart

– Bár én nem játszom népzenét és fő célom nem a délszláv zene népszerűsítése, valahol mégis ezt teszem – nyilatkozta a közelmúltban Goran Bregovic. – Én a saját zenémet játszom, ami műfaját tekintve leginkább talán a kortárs zene kategóriába sorolható. Viszont a dalaim, a műveim nyilvánvalóan belőlem épülnek, én pedig a délszláv térségből érkeztem, annak hagyományait hordozom magamban. Egy szerző munkáin mindig érződik a múltja, műveiben benne van annak a térségnek a lenyomata, ahonnan származik, akár akarja, akár nem. Ez mindig így volt és így van, Sztravinszkijtól kezdve Gershwinen és McCartney-n át egészen Bonóig. A zene a legigazabb és legősibb nyelvünk. Sosem hazudhatunk vele.

Bregovic, aki többször lépett már fel Magyarországon, azt vallja: mindig az a legfontosabb, hogy örömet találjon abban, amit éppen csinál.

– Akkor lesznek igazán jók a számaim, ha jól érzem magam munka közben. Ezért mindig olyan dalokat írok, amihez éppen kedvem van. Néha egyszerű tánczenét, néha komplexebb műveket. Sosem a piaci igényekhez alkalmazkodom, mindig azt adom, ami belülről jön. Naiv, aki azt gondolja, hogy az emberek csak azt szeretik, akit sokat látnak a tévében.  Én ritkán szerepelek a tévében, nem feltétlen ismerik az arcom. Mégis több mint 5 millió lemezt adtam el az elmúlt 6-7 évben.

Pásztor rock and roll és kegyetlen polgárháború

– Őszinte leszek: fiatalként nem különösebben szerettem a Bijelo Dugmét – vallja be lapunknak Rátgéber László kosárlabdaedző. – Azt gondoltam, hogy valójában ők amolyan pásztor rock and rollt játszanak, az pedig messze nem az én stílusom. Egészen addig ezt hangoztattam, amíg el nem mentem egy koncertjükre, valamikor nagyon régen, de csak azért, mert aznap éppen nem volt másmilyen program. Az a buli nagyon tetszett, s később, amikor Goran Bregovic Emir Kusturicával kezdett dolgozni, s dalokat írt Iggy Popnak, még szimpatikusabb lett.

Rátgéber László azóta kíséri figyelemmel Bregovic munkáját, aki véleménye szerint folyamatosan minőségi lemezeket tesz le az asztalra.

– De nem csak én vagyok így ezzel: amikor néhány éve újra összeállt a Bijelo Dugme, három koncertjükön háromszázezer ember volt rájuk kíváncsi – tette hozzá a tréner. – Két dolgot fűznék még hozzá. Egyrészt sok magyar előadó példát vehetne Bregovicról: úgy kell felkarolni és eladhatóvá tenni a népi kultúrát, ahogy ő csinálta és csinálja. Másrészt viszont attól tartok, sokan nem értették meg, miről is szólt valójában a Bijelo Dugme és miről szól Bregovic munkássága. Mert ha valóban megértették volna, szerintem, hangozzon bármilyen patetikusan, nem tört volna ki a kegyetlen jugoszláv polgárháború sem.

Népszerű volt az Alkohol

Míg korábban inkább a filmekhez komponált zenék miatt ismerték el Goran Bregovicot, mára „alanyi jogon” is halmozza a díjakat. Hét év után tavaly szűnt meg a Radio 3 Awards For World Music nevű elismerés, amit a világzene legrangosabb díjaként tartott számon a szakma – ezután alapított egy újabb kitüntetést a legtekintélyesebb világzenei magazinnak tartott londoni Songlines. Idén tehát másodszorra díjazták a nem könnyen behatárolható műfaj legjobbjait négy kategóriában – a legjobb előadó Goran Bregovic lett az Alkohol című albumért. A kategóriákban egyébként a közönség szavazott be négy-négy jelöltet, és közülük döntött a Songlines szerkesztősége.