Elhunyt Cseh Tamás
Mik ezek?
XA szinhaz.hu weboldalon mindössze annyi szerepel: Cseh Tamás meghalt, az információ forrása azonban nincs megjelölve. Az oldalon közlik a művész rövid életrajzát is. Az MTI pénteken késő este többször próbálta elérni Cseh Tamás családját - sikertelenül.
Cseh Tamás a tavalyi Ördögkatlan fesztiválon (fotó: Borbás Mátyás)
Cseh Tamás volt az épp zajló Ördögkatlan fesztivál fővédnöke. Cseh Tamás fesztiválajánlóját a tavalyi megnyitóból ragadták ki - nem tudta, pontosan mi a feladata egy védnöknek, de igyekezett mindent megtenni.
Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten, pályáját általános iskolai rajztanárként kezdte. A tanítás mellett, 1970-től adta elő Bereményi Gézával közösen szerzett dalait. Tagja volt több színház, köztük a Katona József és a Bárka Színház társulatának – írja az Index.
Első lemeze, a Levél nővéremnek 1976-ban jelent meg, ezt követte az Antoine és Desiré, a fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek, és Ady című album. Két indián témájú könyve jelent meg Hadiösvény és Csillagokkal táncoló Kojot címmel.
1988-ban megkapta Az év lemeze díjat, 1992-ben köztársasági tisztikereszttel, 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, majd 2001-ben Kossuth-díjat kapott.
A zenész három éve tudta meg, hogy gyógyíthatatlan beteg, és csak hónapjai lehetnek hátra. A színpadnak is búcsút mondott, és sietve magnószalagokra diktálta az életét. A Cseh Tamás című könyv hatalmas siker lett, és a legendás dalnok 2008 augusztusában újra színpadra lépett az Ördögkatlan fesztiválon – emlékezik a művészre a Zene.hu.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. foxi 2009. augusztus 8. 11:21
megoldás-gyógyulás nincs,csak a halál a kiút?és utána?új APÓRIÁK/bizonytalanságok/,ez minden és halál.amíg m i élünk n e m feledjük ,pedig sorsunk,hogy önmagunk számára észrevétlenül halunk meg....
-
5. Szomorú vagyok 2009. augusztus 8. 08:11
Isten veled!
-
4. öreg2 2009. augusztus 8. 08:01
Nyugodjon békében és az angyalkák vigyázzanak rád.
-
3. Hja 2009. augusztus 8. 07:47
Döbbenet!!!!
Korunk egyik ha nem A Legnagyobb személyisége.
Nyugodjon bélében!! -
2. Ann 2009. augusztus 8. 06:23
Angéla, hát utolért, az a híres szerelem...
Nyugodj békében! -
1. MagnumXXX 2009. augusztus 8. 05:24
Nyugodjon bekeben.
A'70-es '80-as evekben sok koncertjen voltam,nekem mindig nagyon tetszett.Bar nem a tomegeknek jatszott,akkoriban egy szolid rajongotabora volt.
"homokbol agyba
vizbe es sarba
ti feher babak..."
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









