Géniusz: Pécsett forgatják az új misztikus krimit
Mik ezek?
XMár most magyar Da Vinci-kódként emlegetik azt a háromrészes televíziós sorozatot, amelyet a tervek szerint karácsony előtt mutatnak majd be a Magyar Televízióban, s amelynek forgatása kedden kezdődött Pécsett. S nem csak arról van szó, hogy Pécsett dolgozik egy újabb stáb, de arról is, hogy Pozsgai Zsolt Zsolnay-filmje után egy újabb alkotás készül, amelyben Pécsnek nagyon fontos szerep jut. A Géniusz sikere amiatt is garantáltnak látszik, mert sztárszínészeket sikerült megnyerni hozzá. Így Alföldi Róbertet, Stohl Andrást, László Zsoltot, Feke Pált, s mellettük Erdélyi Tímeát, Kolovratnik Krisztiánt, avagy az óriási tehetségként emlegetett, az idei POSZT-on legjobb 30 év alatti színésznő díját elnyerő Tenki Rékát.
A sikerre amiatt is joggal számíthat a producer, Rosta Mária (aki többek közt a Társulat című műsor producere volt), mert a három ötvenperces epizódért az elmúlt évek legsikeresebb magyar sorozata, a Tűzvonalban stábja felel, Soós Péter rendező vezénylésével.
Rosta Mária a Dunántúli Naplónak elmondta, hazai televíziós viszonylatban kimagaslónak számító, 250 millió forintból készül a film, amelyből 140 millió az elnyert állami támogatás, két forrásból, 50 millió forintot a filmtörvény adókedvezményét kihasználó befektető áll.
A fennmaradó 60 millió forintot magánbefektetői pénzből, és a kulturális tárca ígérvényéből fedezik, az EKF program terhére. Ez utóbbi mértékét azonban addig nem kívánta a producer elmondani, amíg biztossá nem válik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint jó eszköz egy Pécsett forgatott film a város népszerűsítésére?
- Igen 73.08%
- Nem 26.93%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. para 2009. december 1. 08:42
Tééééényleg! Írhatna hozzá zenét a Géniusz együttes! Nagyon baba volna! :)
-
13. Lelkeske 2009. július 30. 02:11
Ha már Géniusz, akkor jertek, jertek! :o) GÉNIUSZ együttes - koncertek: augusztus 6. Zöld Pardon
-
12. Lelkeske 2009. július 30. 02:08
Ha már Géniusz, akkor jertek, jertek! :o)
GÉNIUSZ együttes - koncertek:
augusztus 6. Zöld Pardon -
11. encsee17 2009. július 17. 14:30
sztem jó lesz,mert én is szerepelek benne a háttérben:):)
-
10. maganyos68 2009. július 8. 15:02
Véleményem szerint,ha a film csak pár fokkal jobb lesz,mint az utóbbi idők tévéjátékai,mint például a "Régimódi Történet",már megéri megcsinálni.......Várjuk a decembert,és a karácsonyt is.......
-
9. 1 beruházó 2009. július 8. 13:35
S, ha még legalább olyan jó is lesz a sorozat, mint a Tűzvonalban című, akkor mindenképpen megérte pénzt belefektetni a forgatásba.
-
8. élv 2009. július 8. 13:27
Szerintem nem az EKF a kályha, hanem Alföldi Róbert.
Csak annyi történt, hogy Alföldi befolyásos hm... partnere felfedezte a Róbertben a géniuszt...
Róbert ugye más mint a többi, ergo lesz még néhány nagy Alföldi dobás, a Nemzeti direktorság mellett...
-
7. szurikáta 2009. július 8. 11:12
lehet, hogy én nem tudom jól.... de (magam módján) gratulálok Babos Attilának ! Mert szerintem is = PÉCSETT ( és nem Pécsen) - tudjunk örülni a "kicsi jónak" is ! :-) :-)
-
6. ecch 2009. július 8. 11:04
basszus most már tényleg elegem van hogy minden hírre visítoznak a népek. semmi se jó?
-
5. EKF 2009. július 8. 10:56
Szegény még nem is mert nyilatkozni, lehet, hogy egy fillért nem kap Ruzsától. Lehet, hogy már azt is lenyúlta.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









