Kitűnő lett idén Szent Márton bora
Mik ezek?
XÉppen öt éve indította el a Márton-napi bormustrát, és egyben a bor ünnepét Bock József, a villányi borvidék elnöke.
A jubileumon pénteken kitűnő bort szentelhettek meg ökumenikus szertartás keretében a dél-baranyai városban, de alighanem országszerte a jó bor ünnepe az idei. Bock József azt mondja, hogy az időjárás fantasztikus volt, miért ne lennének fantasztikusak a borok? Amit az évközbeni előrejelzések előrevetítettek, azt megerősítette a szüret, miszerint országszerte csodálatos, csúcsminőségű borokat lehet készíteni, ami a ritka jó évjáratok sorába emeli a 2011-es szüretet. Már alig van szőlő a tőkéken, csak azok hagytak fenn valamit, akik desszertborokat készítenek és néhányan, akik megkockáztatják a jégbor készítését, ami a mi vidékünkön nem mindig sikerül.
Mindenesetre a pénteki villányi bormustrák főszereplője természetesen az oportó volt, amely az egybehangzó vélemények szerint kedves, behízelgő, csodálatos ízhatású, zamatú, színe is különlegesen szép rubinvörös. Jellegzetesen lágy és kortyolnivaló. A szokásnak megfelelően libasülttel, párolt káposztával kínálták és kínálják a borvidék éttermeiben, ahol már a hét elejétől nagy volt a forgalom. Egyébként az ünnepet a legtöbb pincészet kiterjesztette november egészére, a hónap során sok helyen rendelhető újbor és libasült, vagy csak ha borkorcsolyának kell, hideg libafalatok.
Újboros libaünnep és interaktív bábelőadás
Márton napja keretében ma a Pécsi Kulturális Központ Szivárvány Gyermekházban egész napos program, közte interaktív bábelőadás várja az aprókat.
A Szabadság utcai Természettudományi Múzeumban a Szent Márton napjához fűződő vallási és világi hagyományok bemutatójával rukkolnak elő ugyancsak gazdag terítéken, melyet színesít a birjáni tánccsoport fellépése és lesz libazsíros kenyér-kóstolgató is. Ugyancsak ma Bikalon a Puchner Birtokokon a Márton-napi vigasságok keretében lúdkereső játékokra is van mód, Bükkösdön az ökoparkban pedig libaünnepre invitálják az érdeklődőket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Sz.Jolika 2011. november 30. 23:03
Kitűnő borok???? hmmmm,lehet,hogy olyant ittam,amit a boltban vettek?
De a sznobok,nem tudják milyen az igazi Portugeiser.... -
1. háegyenegyalmát 2011. november 13. 07:10
azmiazhogy 'a villányi borvidék elnöke'?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









