Koncertek, színes programok, hagyományőrző bemutatók
Mik ezek?
XBaksán, Kozármislenyben, Pécsváradon, Komlón, Bikalon, Orfűn, Mecseknádasdon is lesznek érdekes programok, emellett Mohácson látványos gálaműsorral zárul a XV. Nemzetközi Néptáncfesztivál, a harkányi strandfürdőben pedig a hétvégén válogatott pop-rockelőadók adnak koncerteket.
A programok teljes napi kínálatát itt böngészheti!
A megyei ünnepséget Drávasztárán rendezik, ahol dr. Udvardy György pécsi megyés püspök, Peterdi Dániel református püspökhelyettes és Németh Zoltán evangélikus parókus lelkész tart ökumenikus istentiszteletet.
Tavaly is színes műsorral ünnepelték az államalapítás ünnepét Pécsett, a Széchenyi téren
A pécsi ünnepség 20-án délután a Sétatéren a fontos mesterségek jegyében zajlik, a pék, a kovács, az ószeres tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, majd a No More Blues és a Babits Gimnázium kórusa ad közös koncertet.
Ha koncert, akkor Harkány is kihagyhatatlan: olyan hírességek adják itt tovább egymásnak a stafétabotot mint a Hooligans, a vajdasági 3+2 együttes, vagy a Republic zenekar.
Péntek
17.00.: Pécsváradi vár, Ünnepi önkormányzati ülés kitüntetésekkel, a Pécsváradi Női Kamarakórus műsorával
19.00.: Pécsváradi vár, az UniCum Laude énekegyüttes ingyenes koncertje
19.00–22.00.: Koncertek a harkányi strandfürdőben: Erik (No Thanx), Hooligans
20.00.: Mohács (szabadtéri színpad, Schneider Művészeti Iskola, Vörösmarty u. 3-5).: XV. Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál. Sátorhelyi Folkműhely, Kud Gerdan Folklóregyüttes (Ohrid, Macedónia), Nagano Folklóregyüttes (Japán)
21.00. Siklósi vár: A gyönyörben nincs középút – Eszenyi Enikő önálló estje.
21.00.: Abaliget (Hársfa presszó a tóparton): Retro Disco a 70–80–90-es évek legnagyobb slágereivel
Szombat
09.00.: Baksa: Pipitér Fesztivál. Hagyományteremtő falunap, elszármazottak találkozójával
09.00–12.00.: Kozármisleny (református templom): Új kenyér megáldása. Fellép: Lieber Ilona költő, Keszthelyi József versmondó, a Művészetek Baráti Körének férfidalosai, a Cantica Nova énekkar, a Janikovszky Éva ÁMK diákjai, a kisherendi Fakanál együttes
09.00–17.00.: Pécsvárad: Ünnepi szentmise a katolikus templomban, koszorúzási ünnepség a várban. Délután a Szentháromság téren műsort ad a Lechkumi Néptáncegyüttes (Grúzia), a Zengő Néptáncegyüttes, a Pécsváradi Ifjúsági Fúvószenekar, a Fordan Táncstúdió, a Pécsváradi Big Band, majd utcabál lesz a Randy zenekarral
09.30–23.00.: Komló: Szent István-nap. Szentmise a római katolikus templomban. Komlói színház: István a király – részletek a rockoperából a Súgólyuk Színház előadásában. 48-as tér: Figura Ede gyermekműsora, Szászvári Ifjúsági Tánccsoport, fegyverbemutató, capoeira és hastáncbemutató, táncshow, tűzzsonglőrök, retrodiszkó
11.00.: Bikal (Puchner Birtok): Új kenyér ünnepe. Ezüströgkereső játék, Búzától a kenyérig – családi játék, Új kenyér megáldása, madaras előadás, Szent István király legendák az Apródképzőben, Sacra Corona családi játék, rendkívüli történelemóra, középkori ügyességi játékok, középkori hangszerbemutató, lovagi küzdelem és bemutató a Siklósi Hagyományőrző Egyesülettől, gólyalábazás, kisállat-simogató, fabatkás foglalkozások, lovagoltatás, íjászat, lándzsadobás, agyagozás, nemezelés, csuhézás, gyógynövény-felismerés, gyöngyfűzés, ékszerkészítés, ólomkatona-festés, tűzzománc- és ötvösmívesség
12.30–17.00.: Orfű (Malom): Új kenyér szentelése, Fülöp Gyula bűvész fellépése, Kerekedő Zeneműhely, Zajzon Tamás zenekara játszik, Pályi Jánossal a Vitéz László bábjáték, emellett óránként indulnak vezetett túrák a száraz- és a vízimalomban
14.30–17.45.: Pécs, Sétatér: Térzene – Ércbányász Koncert Fúvószenekar, aratóünnep a Misina Táncegyüttes közreműködésével, dr. Páva Zsolt köszöntője, az új kenyér megáldása (Garadnay Balázs püspöki helynök)
15.00.: Mecseknádasd (Rákóczi Ferenc u. 55.): Időutazás a múltba. Találkozás azokkal a betelepülőkkel, akik a XVIII. század húszas éveiben újjáépítették Nádasdot
15.00.: Komló (48-as tér): Székely–magyar rovásírással készült helységnévtábla-avatás
16.00–18.00.: Drávasztára (római katolikus templom és a templompark): a baranyai közgyűlés Szent István-napi megyei ünnepsége horvát vendégekkel. Ökumenikus istentisztelet dr. Udvardy György pécsi megyés püspökkel, Peterdi Dániel református püspökhelyettessel, Németh Zoltán evangélikus parókus lelkésszel, ünnepi műsor
18.00–20.30.: Pécs, Sétatér: Mesterségek műsora: látogatás egy malomban, pékségben, kovácsműhelyben. Egy elfelejtett mesterség – az ószeres, No More Blues ünnepi koncert a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Kamarakórusával
18.00–22.00.: Harkány (Strandfürdő): Aranycsárdás Együttes (Horvátország – Kórógy), 3 + 2 Együttes (Szerbia), Harmonikás Márió
18.30–21.00.: Mohács (szabadtéri színpad, Schneider Művészeti Iskola, Vörösmarty u. 3-5): gyülekező a Bensheim téren és a Szentháromság-szobornál, parádé a Széchenyi téren, gálaműsor a néptáncfesztiválon részt vevő együttesekkel
Vasárnap
15.00.: Mecseknádasd (Rákóczi Ferenc u. 55.): Időutazás a múltba. Találkozás azokkal a betelepülőkkel, akik a XVIII. század húszas éveiben újjáépítették Nádasdot
18.00.: Pécs, Színház tér: Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar koncertje
19.00–22.00.: Harkány (Strandfürdő): Zoom- és Republic-koncert
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. Baltás pajtás 2011. augusztus 20. 19:11
Ha meg lenne tűzijáték, akkor az lenne a baj, hogy erre pocsékolja a szar helyzetben lévő város a pénzt.
Ezek vagyunk mi: pesszimisták és rinyáló kurvák országa. -
13. enispecsivagyok 2011. augusztus 20. 18:01
nincs tűzijáték se semmi, nuku. köszönjük.
-
12. Billy Hill 2011. augusztus 20. 17:59
Ilyen anyagi helyzetben az sem baj, ha nincs tuzijateka a varosnak. Ott a kozponti, gondolom, valamelyik televizio majd kozvetiti.
-
11. kertvárosi 2011. augusztus 20. 16:41
Nem!
-
10. Domb84 2011. augusztus 20. 10:06
Ezek szerint nem lesz tűzijáték sem?
-
9. xremesx 2011. augusztus 19. 23:51
AZÉR PÉCSRE TERVEZHETTEK VOLNA TÖBB PROGRAMOT IS ETÉRE MER EZ ÍGY ELÉG GYENGE
-
8. Hegyháti 2011. augusztus 19. 21:41
7.rudipapa!
Kösz.
Az a gyanúm, hogy a kommentelők, ha akarják, minden témához be tudják indítani a bullshit generátort. -
7. rudipapa 2011. augusztus 19. 20:49
6. Hegyháti
"..aminek az MTI a forrása, nem lehet hozzászólni"
Na, ez így ebben a formában nem igaz! Nézd meg hány MTI-s cikkhez lehet hozzászólni!
Inkább a moderátor úri kedvétől függ a dolog, meg a témától!
Ha olyan a téma, hogy a kommentelők nem tudják beindítani a bullshit generátort ott engedik!! -
6. Hegyháti 2011. augusztus 19. 20:28
brekibácsi!
Ahhoz a cikkhez aminek az MTI a forrása, nem lehet hozzászólni.Nem tudtad? -
5. kertvárosi 2011. augusztus 19. 20:00
Hegyháti
Igazad van!Egy "te"-vel hosszabb,pedig nem is ittam./mármint házi páleszt/
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









