Megnyílt a II. CinePécs Filmfesztivál – Törőcsik Marival
Mik ezek?
X– A régi Pécsi Filmszemlék idején sokat jártak ide. Milyen emlékei vannak a városról?
– Ami rögtön beugrik, az első Filmszemléről szól. Még Bodrogi Gyula volt a férjem, és együtt érkeztünk meg. Ha nem is 2000 fotós, mint Cannes-ban, de rengeteg, és az egy létező televízió mind ott tolongott. Úgy toppantunk be, mint két világsztár. A magyar színészeknek akkor egészen kitüntetett helyzete volt...
– Már ne haragudjon, de akkoriban majdhogynem tényleg világsztár volt!
– Jaj, dehogy! Az igaz, hogy amikor a Vasvirággal című filmmel Cannes-ban voltam, és autóval vittek, mert már megjárt mint visszatérő vendégnek, szinte felborították a kocsimat. Rendőrök gyűrűjében tudtunk csak haladni. A Hungarofilm igazgatója meg Herskó János volt velem az autóban, én meg mondtam nekik, ha kiszállok, csak látják majd, hogy nem én vagyok Brigitte Bardot, csak a Törőcsik Mariska Pélyről!
„Isten kegyeltje vagyok”
– Tudnivaló, hogy nagyon nem szívesen mozdul ki otthonából, a Vas megyei Velemből. Mégis, mivel lehet elcsalogatni onnan?
– De látja, elvállaltam a Csomafilmet, mert a Szemző urat nagyon szeretem. Ezt csináltam már a Művészetek Palotájában, és hihetetlenül csodálatos szöveget mondok. Olyan írás, ami leborul a Kőrösi Csoma tudományos nagysága előtt, de nagyon szeretetteljes ölelés, ahogy róla beszél.
– Pedig biztos érzi, hogy mennyire igény van Törőcsik Marira.
– Nézze, ez nagyon nagy dolog. És igazából a világon kevés 75 éves nő van színpadon, mert sokkal kevesebb szerep van öreg nőkre, mint öreg férfiakra. Ha belegondol, hogy a velem egykorú, akár világhírű színésznők mit csinálnak, akkor én még elmondhatom, hogy a sors és Isten kegyeltje vagyok, hogy még mindig visszadobálhatok dolgokat.
– És amikor otthon van, Velemben, hogyan telik a napja?
– Jaj istenem, olyan intenzíven élek, mintha Shakespeare-t próbálnék! Én, aki 40 éves koromig egy teát sem csináltam, nem jártam haza, csak aludni, most úgy főzök, mintha egy nagy darabra készülnék. A szomszéd Margitkámmal főzök, mert a kezem miatt egyedül nem megy, vagy átmegyek a boltos Klárikámhoz vásárolni, átmegyek Rohoncra... Megbeszélem a dolgokat, mit kell a kertben, a háznál elvégezni. Nagyon jó mesteremberek vannak, Pesten sose lehetett találni.
– Felkeresik ott, nem lett egyfajta zarándokhellyé a falu?
– Nem, nem. Ha kirándulók be akarnak kopogni, a falubeliek már mondják, ne tessék őket zavarni, mert pihennek. Vigyáz rám a falu!
– Mennyire volt ideje körülnézni a kultúrfővárosban?
– Sajnos, semennyire. Idevezettem 240 kilométert, ebben azért elfáradok. Pihenés, próba, előadás, aztán megyek vissza. Maár Gyula, a párom, külön felhívta a figyelmemet, hogy a Bauhaus-kiállítást nézzem meg, de nincs erőm. Annyi sok szépségről le kell mondani, de nincs erőm...
A II. CinePécs Filmfesztivál programja
A keddi műsor itt olvasható
A szerdai műsor itt olvasható
A csütörtöki műsor itt olvasható
A pénteki műsor itt olvasható
A szombati műsor itt olvasható
A vasárnapi műsor itt olvasható
Mától német filmek
A tegnap megnyílt CinePécs a versenyprogramok mellett számos extrát is kínál. Ilyen a mától október 8-ig tartó Német Filmnapok, amit már csak a kulturális fővárosok apropóján is meg kívántak rendezni; Török Filmnapokat a tavasszal tartottak. A válogatás a német filmművészet legfrissebb alkotásait kívánja bemutatni, elsősorban olyan műveket tárva a nézők elé, amelyeket a magyar mozik nem játszanak.
Olyan filmeket vetítenek majd, mint A végén turisták jönnek, a Jerichow, a Mások vagyunk, az Árnyak közt. Ez utóbbi egy thriller, amit a 60. Berlinale Fórum szekciójában került bemutatásra.
A versenyfilmek közül ma az Uránia Moziban a Flashback című idei szerb játékfilmet figyelheti a zsűri és a nézők.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. tombostas 2010. október 4. 22:19
Amikor a megnyitó előtt az Uránia mozinál kiszállt a kocsijából, fekete siltes sapkáját leejtette, de sem Ő, sem a segítője nem vette észre, s egy udvarias középkorú úr vitte a sapkáját utána.
Pedig emlékként meg is tarthatta volna!!!
Törőcsik Mari sapkája ma már sokat ér!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









