Nyolcszázan főzik majd a siklósi csirkepaprikást
Mik ezek?
X– Nemzetközi rendezvény és verseny lesz a tizedik, jubileumi siklósi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál – közölte Hirdi Attila főszervező, az Örsi Ferenc Művelődési Ház megbízott igazgatója. A siklósi tűzoltók ugyanis több környező országból is meghívták kollégáikat az egyik legkedveltebb és legnagyobb szabású helyi rendezvényre, de az egyik siklósi szálloda cseh vendégei is versenyezni fognak. Hirdi Attila mindemellett hangsúlyozta, hogy az országnak tán nincs is olyan pontja, ahonnan ne keresték volna őket: vagy versenyezni kívántak, vagy turistaként szeretnének jönni, és a sétálójegy felől érdeklődtek.
Idén még különösebb gondot fordítanak a nem versenyző látogatók kényelmére, egy hatalmas külön sátrat is felállítanak, ahol beszélgetni, pihenni, étkezni lehet, s ahol nem csak csirkepaprikást szolgálnak fel. A legtöbben azonban biztosan az ízes paprikás kóstolása reményében érkeznek, amelyet senki sem szalaszthat el. Merthogy száz (egyenként nyolcfős) csapat áll rajthoz szombat délután négytől (a program egykor indul) a várkertben, ahol számos kapcsolódó program is lesz. Este nyolctól például kétórás Neoton Família Sztárjai koncert, majd tűzijáték.
Siklós: X. Csirkepaprikás-főző Fesztivál
Kkultúrprogram helyi fellépőkkel (15.00)
V-Tech Együttes (17.30)
Mészáros Árpád Zsolt és Vágó Bernadett, az Operettszínház művészeinek műsora (18.30)
Neoton Família sztárjai – koncert (20.00)
Tűzijáték (22.00)
Nihil Chips koncert (22.15)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Nostra 2011. augusztus 29. 22:38
Na azt a kép sorozatot én is végig néztem a babgulyásokról.. egyik másik igen gusztustalan volt első kukkra..:)) Pancserok főztek, vagy a fotós volt amatőr..!:)
-
3. mujdlica 2011. augusztus 29. 20:41
Bezzeg a pécsi IQ babgulyásfőző versenyen vagy 10 bográncsban is főzték a muníciót! Készült is hihetelen foto sorozat e remek látványosságról.
-
2. Nostra 2011. augusztus 29. 14:12
Biztos azért volt 800ft a belépő, mert épp 800 bográcsban főtt a csirkepaprikás.. HÖ!
-
1. suvernyák 2011. augusztus 28. 21:30
>Isten bocsássa meg, de ez eddig a leggyengébb csirkepaprikás volt az elmúlt 10 év alatt.
>szerintem nem volt 80 asztal sem, holott volt év amikor közel 600 asztalnál főztek
>nem beszélve arról a pazar üzleti fogásról, hogy még 10 óra után is 800 Ft-volt a beugró
>köszönöm az adófizető siklósiak nevében is
>ja a nyúton famili, meg nem kezdte a bulit állítólag addig, míg ki nem fizették nekik a csekély 1,4 milliós fellépési gázsit,mert ugye nem mindenkinek van ám válság nálunk !
> így a szélviharban kellet várni majdnem 11:30-ig a tűzijátékra, ami viszont szép volt, de ehhez nem sok köze volt a szervezőnek.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









