Ördögkatlan: programok hangosan és különlegesen
Mik ezek?
XAz Ördögkatlant az öt bejáratott helyszínén immár harmadszor rendezik meg: lesz itt rock és irodalom, gyerekprogramok, képzőművészet, színház és klasszikus zene. Mégsem a színes kínálat jelenti az igazi varázsát, hanem az ártatlan tisztaság, a művészi produktumok természetessége.
A száznál több programból ízelítőül néhány csemege: Cseh Tamás örökös fővédnökre nagyszabású koncerttel emlékeznek meg a Szársomlyói Szoborparkban augusztus 7-én, ahol többek között Berecz András, a Makám és Másik János található a szereplők között.
A Quimbys Kiss Tibor más zenei formációkkal is fellép, de képzőművészeti alkotásaival is bemutatkozik az Ördögkatlan közönsége előtt
A Quimby és a Csík Zenekar ezúttal is fellép, de újdonság a Ghymes, a Budapest Bár, Víg Mihály (Balaton együttes) koncertje, és a fesztivál egyik legnagyobb szenzációjának ígérkezik Ruzsa Magdi valamint a Boban Markovic Orkestar közös estje 5-én, csütörtökön. Emellett Kiss Tibor Tom Waits dalokat, Sebestyén Márta barokk darabokat énekel, Háy János pedig szövegíróként is bemutatkozik.
A bevált fellépők mellett jönnek különleges új arcok is: a Firewater együttes az Egyesült Államokból (az indie-punk csapat a záróbulit adja a nagyharsányi focipályán), a BaBa ZuLa (rock'n'rollt játszanak 7-én Kisharsányban) Törökországból érkezik.
A színház is kínál néhány kuriózumot. A Bárka színészei egy Pirandello-darabot, a KoMa Társulat a Plazmát hozza, s újra látható lesz a Nézőművészeti Főiskola, valamint a Mulatság. A legmeglepőbb minden bizonnyal a busz-színház lesz, Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel, Pál Andrással, Szabó Verával és másokkal.
Kiköltözik a Pécsi Állatkert is Kisharsányba, a gyerekekre emellett Meseladik is vár, interaktív játékokkal. A klasszikus zenét többek között Érdi Tamás zongoraművész prezentálja, de angyali torkok Chopin és Mendelssohn-műveket is intonálnak.
Mindemellett kiállítása nyílik Háy Jánosnak, és Kiss Tibor is bemutatkozik erről az oldaláról, Cseh Tamást pedig két tárlat is megidézi.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. BAMA.hu 2010. július 28. 17:31
Tisztelt Zsolesz75!
Bobanék és Ruzsa Magdi koncertje 5-én, csütörtökön lesz. A cikkben először valóban pontatlan volt a dátum, ezt javítottuk.
Köszönjük az észrevételt! -
1. Zsolesz75 2010. július 28. 15:56
Most akkor csütörtök a Boban vagy péntek? Egyik cikkben péntek, a programoknál (és a hivatalos oldalon csütörtök van)!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









