Ördögkatlan, szombat: sorszám nélkül, palacsintázva
Mik ezek?
XA szombat reggel a színházi előadásokhoz szükséges sorszámok bűvkörében indul az Ördögkatlant járó kis különítmény számára. Hibázunk azonban, és a reggelit nem hagyjuk ki a hotelben, így csak kilenc után állunk be a tízkor induló sorszámosztás irányába kígyózó sorba. Kevéssel tíz előtt megjelenik Bérczes László, és főszervezőhöz mérten kifejezetten pironkodva közli: 150 hely létezik a Nehéz-re (Mucsi Zoltán és a Bárka stábja a Tornateremben ), és 250 a Szarvassá változott fiú-ra (Törőcsik Mari és Trill Zsolt, az Amfiteátrumban). Előbbi ugye Poszt-díjat ért, utóbbit pedig a szabad ég alatt játsszák, ami a 40 fokos tornateremhez képest csábító alternatíva – nem is jut jegy egyikre sem számunkra. A legelsők állítólag még nyolc előtt álltak be a sorba, így konstatáljuk, hogy a rendszer valóban demokratikus, csak számunkra lehetetlen…
----------------------------------------------------------------------------
Képek és cikkek: Ördögkatlan - dosszié!
----------------------------------------------------------------------------
Durcásan vágunk át a Sportpályához, ahol azonnal kárpótol a ragyogó napsütésben akadálypályázó lovasfogatok látványa. Tudtuk, hogy a fogathajtó versenyek menők, de hogy az egész zenére megy, és hogy itt a Nirvana és a Rádió1 legjava is ugyanúgy passzol – ezt nem sejtettük.
A lócsodálással eltelik az idő, igyekezhetünk Palkonyára, hiszen 13.00-tól a Faluházban a Telefondoktor lesz, Göttinger Pállal. Állítólag hihetetlenül jó, és van értelme beállni a sorszámosok után maradó néhány helyre pályázók sorába. Nos, nem volt értelme. Jó 150-en akartak még bejutni, úgyhogy a félórás tolongás egyetlen haszna egy szép, katlan-fílinges jelenet: kistestű, bóklász kutya bebattyog a lábak erdeje közt a Faluház bejáratáig, ahol a beengedő emberek tartják vissza a tömeget. A kutya felnéz, az ember ránéz: Sorszámod van? A kutya néz, inkább nem is szól, csak sarkon fordul, és elbaktat. A pillanat örökre megmarad, de helyet ettől még nem kapunk.
Kis morgolódás után már a pincesoron kárpótolódunk, hiszen kiváló rosét kortyol, de szódával ám egy olyan csapattag, aki addig a fröccsöt a lakótelepi talponállók lepattant lúzereivel társította. Lehet, hogy most is azzal társítja, de már tudja, hogy attól még a fröccs jó dolog…
Ugyanitt felfedezünk egy közeli pincéből (ami most kicsit galéria) kiszűrődő dallamokat, Este a székelyeknél. És egy fecskefészket, a pinceajtón, egy „kihajolni veszélyes” MÁV-tábla felett.
A fröccsök étvágyat is csinálnak, szerencsére az egyik ház udvarán pompás lepényben kínált pljeskavica készül, ajvárral-csípősen, ahogy a határ innenső oldalán nem is reméltük. Odébb egy kerti diófa alatt mérik bográcsból a csirkepaprikást és a hagymalevest, hozzá klasszik, nagymamai szinteket megütő (nyilván egyszerűen egy nagymama által készített) palacsintát, idei lekvárral.
Sűrű a nap és teli vagyunk, de van tovább, kora még a délután. Cél Kisharsány, ott is a Vylyan terasz, ahol tovább bővült a Művészi hordók tárlata. Megcsodáljuk a kizárólag üvegpohárban kínált borokat (mi tovább fröccsözünk), és egyebek közt Radics Márk hordóját, ami a Minimum Törvény címet viseli. Kicsit bonyolult, de a lényeg: víz van benne, ami a különböző hosszban elvágott dongák közül a legrövidebbnél csordul túl. A dongákon pedig azok szerepelnek, amikre a mai ember költ: étel, lakhatás, kultúra, oktatás, hasonlók. Az oktatás a legrövidebb donga, szivárog a víz szorgosan – a hordó egy keringető révén igazi vízijáték is egyben.
Van feltűnőbb hordó is, amit éppen a főborász hoz taligán és egy sekély sírgödör mellé helyezi. Itt hordótemetés lesz, a média számos fotós és kamerás képben irányítja talán legfókuszáltabb figyelmét a fesztiválra. Kapa-Pepe sírásók közül Scherer Pétert most egy kolléga helyettesíti, akit szégyenszemre nem ismerünk.
A börleszk így is működik: a siklósi horror-temetést is megszégyenítő bénzással, szitkozódással, gatyából kivillanó melós-seggel körítve kerül a megboldogult hordó a földbe. Miközben a hirtelen toborzott kórus énekli a Kék nefelejcset, a sírásók lapáttal verik le a fejfát – teljes a káosz, sírva nevetünk, nem csak kiállítást kaptunk, de jó kis műsort is.
Persze Borsos Lőrinc (Borsos János és Lőrinc Lilla párosa) Síremlék c. hordója enélkül is szép lenne, ahogy a gyepen elszóródó népeknek játszó Juhász Gábor Trió kiváló jazzműsora.
---------------------------------------------------------------------------
További képek a hangulatokról és közönségekről itt!
----------------------------------------------------------------------------
Valamikor napközben még csodáljuk a siklóernyősöket is, akik a Szársomlyó felett köröznek, és gondolatban szeretnénk köztük lenni. Annak a siklóernyősnek már kevésbé szeretnénk a helyében lenni, aki a nagyharsányi faluszélen kifeszített Ördögkatlan-molinóra landolt, de mentőt nem látunk, nagy baj nem történhetett.
Kisebb csoda folytán jegyekhez jutunk a Nehézre és a Szarvassá változott fiúra is, amik ráadásul össze is érnek, lehetetlen mindkettőt aznap megnézni. A Bárka darabját választjuk, a két fölös jegyet visszajuttatjuk a keringésbe, akit szerencse ért, ne szórakozzon a karmával. A Tornateremben elviselhető a meleg, pedig a tömeg a szokásos. Mucsi színészi teljesítményén ámulunk, a Lázár Katival és több bárkással teli 150 perc ha nem is észrevétlenül, de élvezhető körülmények közt repül el. Biztosak vagyunk benne, hogy jól választottunk (pláne, hogy másnap a pincesoron két hozzáértőnek tűnő piros karszalagos – tehát szakmabeli – irgalmatlanul lehúzza a Szarvassá változottat.), boldogan sietünk a koncertre.
A BudZillus-ról lemaradtunk, a Besh o droM még csak készülődik. Van is mire: a pályán kellemes sűrűségű tömeg, hátrébb masszívan fogyasztgató fesztiválozók. Miközben a balkánit, romát és még ki tudja mi mindent vegyítő banda húzza, mi tovább celebspottingolunk. Például Scherer Péterre irányítjuk egy fotós kolléga figyelmét – de a színész rutinos, megérzi az objektívet és hatalmas mosollyal vágja pózba magát. Innen nincs tovább, csak haza, párnák közé – hiszen vasárnap korábban kell kelni a sorszámokért, vagy esetleg le se feküdni…
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









