Pécs zenében 2011-ben
Mik ezek?
XPécset Magyarország "Liverpooljaként" is emlegetik egy ideje, már ami a zenei életet, s nem a város iparát illeti. 2011 sem volt eseménytelen a zenében. Sorra jelentek meg sikeres dalok, lemezek, videoklipek pécsi, vagy Pécsről elszármazott zenészektől.
Most műfajtól függetlenül megszavaztatjuk, hogy melyik volt a legjobb alkotás idén. Szavazni a középső hasábban lehet.
A 30y tavaly jelentette meg nagylemezét, így elvileg idén nem rúghatna labdába, ám készítettek egy frankó kis klipet tavasszal a korong címadó dalához, a Városemberhez.
Folytassuk jazz-szel! Juhász Kornél már Budapesten alapította zenekarát, a Cornelio Tutu Bandet, mely idén új lemezzel jelentkezett. 2011-től a zenekar egy új, énekes formációval kezdett el dolgozni.
A Kiscsillag zenekar 2011-ben jelentette meg új lemezét. – Ha igaz, hogy egy zenekar sorsát a harmadik lemez dönti el, akkor mi jó irányba fogunk dőlni! – tömören így összegzett az új albumról Lovasi András.
A pécsi fiatal hiphop szcéna egyik legújabb üdvöskéje Mr. G-za, idén sem maradt adós egy új dallal. Már majdnem ötezer rajongója van a Facebookon, klipjét pedig több tízezerszer látták.
Fekete-Kovács Kornél Quintetjének és a Pannon Filharmonikusoknak 2011-es lemeze Fonogram Díjas lett. Az Integro/Grandeur című 66 perces anyagról Eötvös Péter, a világhírű kortárs magyar zeneszerző úgy fogalmazott, hogy mérföldkő a kortárs muzsikában.
A Mecseken található tubesi János kilátó újjáépítésének 10. évfordulójára adott hegyi koncertet a PMD, mely alapján készült az együttes új klipje. 15 éve az első.
Október 31-én mutatta be új videóklipjét az interneten, saját Youtube-csatornáján a pécsi Punnany Massif. Az ország egyik legkedveltebb hip-hop csapata Pécs Aktuál X című dalához készíttetett egy több szempontból is különleges klipet.
A Spacesh!t tagjai valójában az élet értelmére, világmindenségre, meg mindenre keresték a választ 2011-ben. Kutatásaik a várt eredménnyel zárultak, tapasztalatainkat a Plan At Earth (Watch For The Fight Scene Between The Alien And The Cow) lemezen tették közkinccsé. Végre Petőfi rádiós slágerük is van.
Bár Takáts Eszter 2009-ben Budapestre költözött, mi még mindig pécsiként gondolunk rá. 2011-ben jelent meg Keményvaj című EP-je, amit hamarosan a Karcos üdvözlet album követett.
Mondhatnánk: ha egyszer egy üzlet beindul... Varga János James, a volt hajléktalan nem feltétlenül gondolja így, jóllehet videoklipjének sikerében most szívesen sütkérezik. Tízezrek nézték meg ugyanis a neten a Magasházban készült klipjét.
Kispál András a Velőrózsák nevű zenekarral folytatta karrierjét. A 2011 őszén jelent meg Hamburgerkovács című nagylemezük. A formáció zenei stílusát több hangulat, több zenei hagyomány formálta, formálja - a Velőrózsák saját definíciója szerint az „ami eszünkbe jut” elv határozza meg.
Hát részünről ennyi. Ha nem találod kedvenced, írd meg kommentben ki volt a legjobb 2011-ben!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Szurikáta 2012. január 3. 15:14
"Megy" egy másik szavazás is, a linkje ez
http://www.zene.hu/20111208_dontsetek_el_ti_melyek_a_legjobb_magyar_klipek_2011ben
Benne a Punnany Massif : Pécs Aktual X
(lehet(ne) szavazni ! ) -
5. Heavy Medál 2012. január 3. 13:18
Rudán Joe a legjobb!!!!!
-
4. kulcsosgyerek 2012. január 1. 11:52
A PNG meg már 22. éve nyomja, azért ez sem semmi!
http://www.mymusic.hu/personanongrata -
3. emceze 2012. január 1. 11:11
Azért nem csak a "méjnsztrím" létezik ám, érdemes odafigyelni mi folyik a háttérben: http://thetalkinghorse.bandcamp.com/ vagy például http://starfunksimples.bandcamp.com/ és még sorolhatnám...
-
2. cöcke81 2011. december 31. 22:37
oóóó...valaki hiányolja a TükeZoot a listáról :)
-
1. Tükezoo 2011. december 31. 22:11
Tényleg jó ötlet ez a szavazás,mondjuk majdnem így gondoltam,de most azért képet kaphatunk arról,hogy egy-két mesterségesen felfuttatott profi csapat mire megy a helyi amatőrökkel!Sokan felférhettek volna erre a listára,de most meg elégszünk Mr.G-zával!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









