BAMA

– Ha valaki beszél horvátul, akkor rögtön nekiugorhat a szerb és a szlovén irodalomnak is?

– Nem olyan ez, mint a magyar tájszólások, három különböző nyelvről van szó. Testvérek ugyan, de igen sok múlik az árnyalatokon, a hangsúlyokon, a grammatikán. Ugyanakkor például a szlovénnak is van hivatalosan legalább negyven tájszólása. A szlovénnal példálózom, mert egyértelműen ez a kedvenc, hiszen ezen a nyelven több mint negyven könyvet lefordítottam, míg horvátból négyet, szerbből pedig csak egyet. Édesanyám ugyanis Ljubljana mellől származik, s én kisgyerekkorom óta tartom a kapcsolatot a szülőföldjével.

– Nagyon mások a szlovénok, mint a magyarok?

– Ezer év óta élnek a nyugat-európai kultúrkörben. Nádas Péter írt mostanában a térségünk és Nyugat-Európa közötti határvonalról, amit évszázadok óta igyekszünk átlépni, vagy eltörölni. Ez Közép-Európából csak a szlovénoknak sikerült. Talán mert az adott szóhoz, a munkához, a megbeszéltekhez való hozzáállásuk a legkorrektebb az egész térségben.

– Mi vesz rá egy műfordítót a város értékeinek védelmére?

– Pécsvárad történelmi hely, az emlékek feltárása, életben tartása fontos volt fiatalon elhunyt apámnak, a hagyatékát nekem kellett gondoznom. Megjelentettem a könyvét, majd folytattam a kutatásokat. Harminc éve pedig létrehoztuk a Várbaráti Kört, hogy minél többen tudják, hol járt itt Kodolányi János, Széchenyi István, hogy mit rejt a vár, s merre haladnak tovább a városhoz kötődő kortárs alkotók. Negyvenen kezdtük, s ma ötször ennyien vagyunk, de időközben megfordultak vagy félezren az egyesületben. Figyelünk a természeti környezetünkre is, sőt együtt járunk felfedezni a nagyvilágot. Bebarangoltuk már a Kárpát-medencét, s legutóbb Montenegróba szerveztünk közös utazást.

– És merre halad eközben Gállos Orsolya?

– Elkészültem egy szlovén regény fordításával, most éppen horvát prózával dolgozom, Drakulicnak, a Balkán expressz írójának egy új munkájával, melyet Frida Kahlo mexikói festőművésznőről, a női létről és az emberi test fájdalmairól írt.

„Kisgyerekkorom óta tartom a kapcsolatot édesanyám szülőföldjével”

Alpolgármesterként is Kígyós Sándor nyomában Gállos Orsolya 1946-ban született Siklóson, de kisgyerekkorától Pécsváradon él. Itt járt általánosba, Pécsett, a Leőwey Gimnáziumban érettségizett, magyar–orosz szakon végzett a Tanárképző Főiskolán, később szlovén nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett a Ljubljanai Egyetemen.

Himesházán kezdte a tanítást, dolgozott Kígyós Sándor mellett a pécsváradi Művelődési Házban, s kulturális újságíró volt a Dunántúli Naplónál 18 éven át. 1998–2003 között a Ljubljanai Egyetem magyar lektora volt. Pécsváradon harminc éve a Várbaráti Kör elnöke, több ciklusban is önkormányzati képviselőként tevékenykedett, jelenleg a város alpolgármestere.