PEN 2008: csúcsbandák és amatőrök a Zsolnayban
Mik ezek?
XA több mint tízéves múltra visszatekintő Pécsi Egyetemi Napok a kipróbált és bevált helyszínre, a Zsolnay gyárba tér vissza április 16. és 19. között. A kultúrfővárosi programok egyik kulcsberuházása, a Zsolnay Kulturális Negyed leendő területe ad otthont a kétévente visszatérő rendezvények.
A szervező PTE hallgatói önkormányzata kedden ismertette a teljes programot és beszámoltak a PEN előkészületeiről. Szabó Gábor, az EHÖK elnöke a sajtóreggelin elmondta, hogy a fellépők listája összeállt, jelenleg a helyszín berendezését és a lebonyolítást szervezik.
erős program: kézben az áprilisi fesztivál fellépőinek listája
A PEN2008 zenei programja három tematikára osztható, a külföldi fellépők és a hazai zene legfrisebb vonalait képviselő zenekarok mellett a rendezvény kapcsán tehetségkutató is indult, az itt jól teljesítő helyi - egyetemi kötődésű - bandák szintén bemutatkozási lehetőséget kapnak a helyszín két színpadán és az egyik gyárépületben kialakított belső térben.
A 2008-as PEN az utolsó erőpróba a 2010-es fesztivál előtt, amely a szervezők és egyben a pécsi városvezetés szándéka szerint nem csupán a város és a térség legnagyobb ifjúsági fesztiválja lesz, hanem komoly nemzetközi vonzerőt is gyakorol majd. Ennek megfelelően az idei PEN az EKF program szerves része, és ezt szimbolizálja a helyszínválasztás is, hiszen 2010-re a Zsolnay gyár ad helyet majd a Zsolnay Kulturális Negyednek.
Impozáns a fellépők listája
Külföldi zenekarok:
Fishbone (USA)
Electric Bazar (Fr)
Deckchair Orange (A)
The big royal KUNAMAKA Orchestra (Fr)
Pécsi zenekarok :
30Y
Kiscsillag
Psycho Mutants
Singas Project
Spacesh!t
Takáts Eszter és a Gumi Zsuzsi
Peet
StarFunkSimples
Clash City Rockers
Hazai előadók:
Akkezdet Phiai
Anima Sound System DJ Set
Bëlga
Brains
Erik Sumo Band Feat Kiss Erzsi
Hangmás
Heaven Street Seven
Kaukázus
Masfél Feat GAYA (RU) és Mc Zeek
Mistery Gang
Neo
Panic Radio
Pannonia Allstars Ska Orchestra
Quimby
Vad Fruttik
Zagar
Lelkes fiatalok - a tehetségkutató résztvevői
Cellar77, Svetlana, The Crybabies, Afrikahead, Kocsmazaj, OTV, Rockspin, Flyjam, KanÜl, Tuar, Joyride, Stream, Rablóbanda, Open Air, Lazy Monkees, exLibris, Sexhard, Sarcastic Mister, Zat
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. pontpont 2008. május 16. 23:33
Nem tudja valaki, h hol lehet letölteni a Bizsu zenekartól a legújabb számát?
-
2. yoz69 2008. március 27. 09:25
Zagar-ra elmegyünk mindenképp!
-
1. karo 2008. február 12. 22:40
jajdejó úgy tünik imáim meghallgatásra találtak: belga \\\\o/
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









