PEN diákrektorcsapatok: itt van a közgáz, hol van a jog?
Mik ezek?
XPersze náluk sem mennek egyszerűen a dolgok, így a nem pénzhamisításra kiképzett alakulatot tavaly le is csukták, de most, Don Penge vezetésével újra összeáll a csapat. Bár a módszereit nem árulta el, de a brigádhoz tartozó két rendőrlány azt sejteti, hogy Don Penge keze mindenhova elér.
Ámbár a maffiózók nem így szoktak működni, a PENzhamisítóknál demokrácia uralkodik. Az egész közgáz legjobbjaiból összeverbuvált bűnszövetkezet szavazás útján hozza döntéseit, ami reméljük, célravezető lesz.
Emellett a legnagyobb erényüket a szorgalmukban látják. Amellett, hogy a csapatok közül egyedül ők értenek a befektetéshez már több mint másfél hónapja azon fáradoznak, hogy teljesen összekovácsolódjon a csapat, és elkészüljenek a titkos tervhez szükséges kellékek. Az elsődleges cél természetesen az, hogy jól érezzék magukat, de bíznak benne, hogy a kitartás (és pár PENgő megfelelő helyre csúsztatása) meghozza gyümölcsét, és ők lesznek a PEN győztesei.
PENzhamisítók (fotó: Borbás Matyi)
Érdemes lesz odafigyelni rájuk a PEN-en, mert az általuk kibocsájtott PENgőkért cserébe különböző – vélhetően ital formájában elfogyasztható – dolgokat lehet majd kapni!
Ha még többet szeretnél megtudni a PENzhamisítókról, látogass el a honlapjukra, ahol számtalan kép és blogbejegyzés vár: http://penzhamisitok.uw.hu
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









