Pokoli zenével nyitott a Rockmaraton
Mik ezek?
XA híres angol punklegenda, a Clash pécsi feldolgozás-zenekara nyitotta meg hétfőn – a nulladik napon – 16 órakor a Rockmaratont a Malomvölgyi Arborétumban, és a nagyszínpadon a Beatrice zárja a fesztivált szombat éjjel, de közben a metál, a punk és a kemény rock minden változata előkerül.
Az első nap 11.30 órakor nyitották ki a kapukat, és a hetijegyesek közül azok voltak az elsők, akik jó parkoló- és sátorhelyeket akartak maguknak. Estére aztán már csaknem négyezer ember tombolt Rudán Joe életmű-bemutatóján. A fesztiválalapító énekes P. Mobil- és Pokolgép-dalokkal indított, majd a Rainbow-t és Black Sabbathot is megjárt, s tavaly elhunyt Ronnie James Diót idézte meg egy blokkban.
Mint megtudtuk, a hétre előzetesen beígért 130 koncertből nem marad el egy sem. Ma már teljes nap lesz, vagyis 25 koncertből válogathatnak a rockerek, és igazi ászokkal is találkozhatnak: a régiós színeket 20 órától a Hétköznapi Csalódások, éjféltől a Rózsaszín Pitbull képviseli, míg a két punkcsapat között többek között a fesztivál legnagyobb hazai sztárja, a Tankcsapda zenél. A Rockmaratonra utazóknak azt sem árt tudni, hogy a MÁV kedvezményt ad a fesztiválra tartóknak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Canis Lupus 2011. július 6. 12:30
#1 !
Az a kérdés, hogy értette az író a "pokoli"-t...:) -
2. kertvárosi 2011. július 5. 17:44
A 21-es képen lévő jó fej!Több füle van,mint foga.
-
1. Heavy Medál 2011. július 5. 14:02
Mészáros Úr! Aztán miért tetszik ilyen baromságot írni, hogy pokoli zenével indul a maraton? Jó lenne már szakítani azzal a sztereotípiával, hogy a rock zenét a mocsadék ördöggel azonosítják. Persze vannak ilyen irányzatok is, de egy igazi rocker nem alacsonyodik le odáig.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









