Rosy Apples: a Simply English új lemeze angol gyermekdalokkal
Mik ezek?
XAz 1995-től működő Simply English jelenlegi felállásában – a tagok: Zajzon Tamás és Babarci Bulcsú – már a harmadik közös lemezt bocsátja közre, amivel egy újabb tematikát céloztak meg. Andy Rouse otthoni kutakodásai során bukkant rá egy három kötetből álló sorozatra, amit Alice Gillington gyűjtött a múlt század legelején: három dél-angliai megyéből származó gyermekdalok sorakoznak a kötetekben, amik felkeltették a zenészek érdeklődését, és elkezdtek dolgozni rajtuk.
– Egy sereg dalocska ma is közszájon forog az angol kisgyerekek körében, de sok teljesen elfelejtődött az elmúlt száz év során. Azt gondoltuk, hogy életet lehelünk beléjük, de persze nem túl didaktikusan. Nyilván lehet használni ezeket a számokat az iskolai angoloktatásban is, de elsődlegesen nem ez volt a célunk – mondta a zenész, aki „civilben” a Pécsi Tudományegyetem Angol Tanszékén oktat. Majd tovább:
– Bár gyerekdalokról van szó, amik általában könnyen énekelhetőek, Angliában nem nagyon ismert a Kodály-módszer, úgyhogy ezekben a nótákban hatalmas ugrások vannak, amik azért jelentettek némi kihívást.
A lemezen szinte mindenki csinál mindent: Rouse énekel, citerázik, fúj és ütős hangszereket is kezel, Zajzon Tamás mandolinozik és Babarci Bulcsú gitározik, de ha kell, triangulumoznak és kanalaznak is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









