Teltházas volt a Tavaszi Fesztivál
Mik ezek?
XA héten véget ért a Pécsi Tavaszi Fesztivál, s 9 ezren látták a mintegy félszáz műsort. Telt házzal ment kivétel nélkül minden bemutató, s bebizonyosodott, hogy minőségi felhozatallal heteken át fenntartható a baranyai zene-, tánc- és színházbarátok érdeklődése.
Mintaértékű volt az EKF esztendőben a Jazz hétvége, mert míg eddig az Uránia mozit sem sikerült folyamatosan megtölteni, most a találkozó átköltözött a sokkal nagyobb PTE aulába, s a nyolcszáz ülőhelyből egy sem maradt üresen. Köszönhetően a jól megválasztott világsztároknak, és hogy a három nap három különböző korosztályról szólt. Először az ötven fölötti generációt célozták meg, s Rhoda Scott a Hammond-orgonánál ismét varázsolt, a fiatalságát újra átélő közönség tombolva élvezte a szólista virtuóz láb- és kézfutamait. Ugyanakkor a buli első felében a Szakcsi-család másfél órája hiányérzetet hagyott, mert a beígért két -, négy- és nyolckezes játékra elfogyott a műsoridő.
A második nap nem csak a Jazz hétvége, de az egész Pécsi Tavaszi Fesztivál csúcskoncertjét hozta a Mezzoforte együttes révén. A középkorosztály zenekarától a jazz bennfentesek eleinte ódzkodtak, mondván, a nyolcvanas években befutott izlandi csapat a szintetizátorra építkezik, s ez a zene ma már csak emlék. Nos, a Mezzoforte bekeményített, s parázs jazzrockkal lepte meg a pécsieket, szaxofon-, gitár- és dobszólókkal, profi csapatjátékkal.
Nem okozott csalódást a Jazz Steps sem, mert ügyesen aktualizálták a harmincas évek swinges zenéjét, Leroy Jones trombitajátéka pedig New Orleans-i pillanatokat teremtett, az éneklése viszont jócskán elmaradt Satchmóétól. A záróbulira aztán elsősorban a negyvenen innenieket vártak, s Harcsa Veronika be is bizonyította, hogy az új generáció új dzsesszt érdemel, lírai hangulattal, színművészi tálalásban. Ugyanakkor a Matt Bianco a buli legellentmondásosabb fellépését produkálta. Aki kizárólag szórakozni jött, az nagyon élvezte a harminc évvel ezelőtti popritmusaikat, mert tomboló diszkót rögtönzött a csapat, a jazzhez viszont nem sok köze volt a produkciónak.
A hónap legnagyobb csalódása egybehangzóan a New York-i Bill T. Jones & Arnie Zane Tánctársulat volt. Kiöregedett férficsapat hattyúdal utáni erőlködését produkálták, érthetetlen történetekkel, ennél jó néhány sokkal jobb magyar kortárs tánccsoport létezik.
A nemzetközi sztárokat felvonultató összeállításba tartozik Rost Andrea Pannon dalestje is. Az opera-énekesnő kitűnően bizonyította, hogy képzett hanggal még szebben szólnak a népdalok. Az összeállítás egyetlen hibája, hogy a Kárpát-medence dalai ürügyén tulajdonképpen egy klezmerestet kapott a közönség, mert a műsor kétharmadában a Budapesti Klezmer Band kísérete dominált.
A fesztivál záróeseményét a londoni Globe Színház muzsikusainak koncertje jelentette Shakespeare korának színházi zenéjéből. Az előadás bemutatta a 17. századi folkra épülő könnyűzene minden finomságát, ráadásul eredeti hangszereken, mi több, vájt fülű rockbarátok a Jethro Tull néhány fuvolaszólójának dallamát is felfedezhették az összeállításban. A szoprán énekesnő hangja pedig tovább emelte az előadás fényét. Az est egyetlen hiányossága az volt, hogy az előzetesen beharangozott trombita-furulya világsztár Philip Pickett nem jött el Pécsre, mivel nem sokkal a baranyai fellépés előtt gerincműtéten esett át. A zenekari helyettesítését azonban tökéletesen megoldották.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









