BAMA

A 4 nap zenei kavalkádja annyi szubkultúrát próbált összezárni egy relatíve kis helyre, hogy minden pillanatban lehetett várni a puskaporos hordó robbanását. Viszont ez nem következett be, mert egy felsőbb erővel való szembehelyezkedés jól összekovácsolta a fesztiválozókat. Nem, nem a szervezőket értem ez alatt, hanem az időjárást.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Mert nincs is kellemesebb dolog annál, mikor másnaposan, még a szesztől bűzölögve arra kelsz enyhe gyomorégéssel, hogy megfagysz a hálózsákodban, a nyakad már teljesen görcsben, és a térdeid nem hajlandóak mozogni. És még csak reggel nyolc van. Már itt két választásod lehet: vagy elmész zuhanyozni, de akkor kilométeres sorokat kell végigállnod; vagy felkelsz ugyan, de hagyod a fenébe a zuhanyt, helyette megpróbálsz mozogni, és életben maradni, de ekkor meg az állandó hideg szél, és hektikusan érkező eső rontja a közhangulatot. Mikor már kész lennél feladni az elemekkel a harcot, érkezik egy rég nem látott cimbora, akivel le kell ülni, és ugyebár nem kávézni. A belső télikabát felvétele közben a világ kinyílik, megtelik toleranciával (egy ideig), és máris egyszerűbb elviselni a tarháló arcokat, a kötekedő helyi csókákat. És be lehet állni a következő koncert előtt az első sorokba, hogy egy jót tinci-táncizzon (értsd: pogózzon, ökörködjön, léggitározzon, bólogasson sört vedelve) az ember egyszerű gyermeke.

Ha már koncertek, akkor illik megemlíteni a nagy neveket is a 4 töménytelen (na jó, töménnyel is szépen kibélelt) napról. Az ’Abszolút Első Napon’ (ami a 0. napnak felelt meg) erős felütéssel indították a fesztivált a szervezők: Ghymes, Nyers, Kispál és a Borz, Tankcsapda. Nos, a Ghymest én személy szerint a Héjavarázs albumuk óta nem kedvelem, ezért csak minimálisan hallgattam bele. Helyettük inkább átmentem a Wan2 sátorba a koncert erejéig összeállt szegedi  Nyersre, mert fiatalkorom egyik meghatározó zenekara volt. (Nemcsak amiatt, hogy én is a Tisza-parti városban éltem, hanem amiatt is, hogy az első gitáromat a dobostól vettem.) Erős kétórás fellépésük alatt az összes régi slágert, és jópár kevésbé ismert számot prezentáltak Nyersék, és bár az elején még 5-600-as tömeg a Kispál kezdésekor leolvadt egy 1-200 fős „köménymagra”, ez senkinek sem jelentett gondot, mert könnyeben el lehetett férni. Zseniális, és nosztalgikus élmény volt, na. Később az este folyamán cimborámék mesélték, hogy se a Kispál, se a Tankcsapda nem volt a topon, és én hiszek nekik, mivel válogatott fesztivál-veterán a legtöbb.

Második napról (az ’Első Nap’) nem tudnék olyan szuperlatívuszokban beszélni. Pozitív volt az a kevés, amit az Esti Kornélből hallottam, a Ska-Pécs hozta a formáját – be se lehetett férni a Borsodi Színpadra -, a szlovák punk-metál Konflikt vicces volt. Szánalmas volt viszont az Edda-nagygyűlés Pataki "Dáridó" Attilával, a PASO nekem túl ’reggis’, hogy ska-nak vegyem, az Aurora-hoz én vagyok fiatal, a Depresszió pedig még mindig nem vetkőzte le a Korn hatásait. Korán elmentem aludni aznap.

Harmadik napon (ami a második – na jó, hagyjuk), tehát szombaton a fentebb említett Hobo BB késztette az embert nosztalgiázásra, bár amikor Deák „Bill” Gyula bá feljött a színpadra, és eljátszották a Kopaszkutyát, ott azért a tizenkettőtől 60-ig mindenki ropta. Wan2-színpadon Cadaveres ütött, mint állat, a Vad Fruttik kellemesen őrültek voltak (hazai pályán), Irie Maffia-n kirúgták szinte a sátor oldalát (érdekes: a Baszd fel a kéket c. számot de szereti üvölteni a közönség). Kardos-Horváth orrhangját nem tudom elviselni, így ’sajnos’ lemaradtam róluk, a Road a nagyszínpadon nekem mindig a közhely-szótárakat juttatja eszembe a szövegeivel, Belmondo-t meg annyira nem csipázom. Akit még megemlítenék, az a Nossa lenne, dallamos, bár kissé egysíkú brazil zenéjükkel kellemes délutánt varázsoltak.

Utolsó napon aztán minden elszabadult. Anti Fitness Clubra szerintem a legtöbben röhögni mentek, a HS7 valahogy már nem tud újat mutatni, a PUF-nál rossz volt a hangosítás, ez a Quimby-nél is tartott valamennyire, Belgáék meg hozták a formájukat. Péterfy Boriék zajos, háromszor visszatapsolós sikert arattak, Bori szerint annak a közönségnek kellene az összes koncertjére elmenni, akik aznap ott voltak. Brains-ék szintén nagyon pörgős bulit csaptak, és külön jó volt, hogy élőben még karcosabban szólnak. A 4 nap megkoronázása dj-szett formájában pedig Senior Halra (a Fish! énekese) maradt, aki megbirkózott e nemes feladattal. Még vetkőzést is láthattunk egy kellően illuminált, ám a szépség külső eszköztárával fényesen álló hölgytől. Reméljük, nem fázott meg abban a mellbimbó-összerántó időben.

Olcsó belépőivel tömegeket vonzott a PaFe, bár belül mindennek alaposan megkérték az árát, és ugyebár semmit sem lehetett bevinni (cigiből egy doboz/fő), második naptól pofátlan módon csempészték be az emberek a piákat, kajákat. A szubkulturális megatalálkozó pedig felejthetetlen pillanatokat szerzett a fesztiválozóknak.

Jövőre, veletek, ugyanott.