Zenélő egyetemet szervez a 30y frontembere
Mik ezek?
XA Zenélő Egyetem ötletgazdája és szakmai vezetője Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekese, a programban pedig részt vesz a magyar zenei élet több jeles képviselője is.
Beck Zoli és Bódis József a tavalyi Efotton
A program céljai között szerepel a könnyűzene beemelése az egyetemi képzésbe, a zenéhez kapcsolódó alkotói folyamatok teljes szintű támogatása és ösztönzése, és – bemutatkozási lehetőségekkel és publicitás biztosításával – a tehetséges zenekarok, előadók indulásának megkönnyítése.
– Fontos hangsúlyozni, hogy a Zenélő Egyetem nem rocksuli – tudtuk meg Beck Zoltántól. – Bár a zenei oktatás szintén szerepel a képzési programban, a fő cél a zene minél szélesebb körben való értelmezése és vizsgálata. Foglalkozunk többek között a zene és a zeneipar gazdasági és jogi sajátosságainak vizsgálatával, a könnyűzene kulturális jelenségének, az általa létrehozott szubkultúráknak tanulmányozásával, a zene és zenekészítés természettudományos, műszaki alapjainak megismertetésével.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Hegyháti 2011. december 5. 09:30
3. graphic
Beleférne, csak nem így.
Egy rockbanda miféle művészeti alkotótevékenységet akar végezni az egyetemen.Kell nekik a pénz és a fellépési lehetőség.Ennyi. -
3. graphic 2011. december 3. 21:06
Nagyon jó kezdeményezés! Remélem, hasonlóan sikeres lesz, mint a Táncoló Egyetem, még ha itt most nem is teljesen ugyanarról van is szó.
Hegyhátinak: Az egyetem felsőoktatási intézmény, amely a magyar Felsőoktatási Törvény (2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról 4. § (1) szerint "A felsőoktatási intézmény alaptevékenysége az oktatás, a tudományos kutatás, a művészeti alkotótevékenység." - Önnek ebbe a Zenélő Egyetem nem fér bele? -
2. Hegyháti 2011. december 3. 10:01
Majdcsak eljutunk odáig, hogy az egyetem nem oktatási intézmény lesz.
-
1. tombostas 2011. december 3. 02:04
Remek ötlet a ZENÉLŐ EGYETEM, s azért is lelkesedek, mert a Kodály Központban a II. Egyetemi Koncertet hallottam péntek este, VILÁGSZÍNVONALÚ volt!
Büszkék lehetünk erre a programra, amely a világ bármelyik hangversenytermében elismerésre számíthatott volna.
Virtuóz hangszeres szólók, duettek, Gulyás Dénes ének szólója, kettősök -gyönyörű produkció mester és tanítványa-, és a kb. száztagú Campanella Gyermekkar éterien csengő dalolása, s a zárószám Schóber Tamás által alkalmi zenekarra hangszerelt és általa vezényelt előadása maga volt a reveláció, hogy 10-14 éves gyerekeket milyen művészi magasságokba emelhet a hozzáértés.
Ez ösztönző példa lehet a muzsikus tanárjelölteknek is.
A közönség vastapsa magáért beszélt!
Elismerés az egyetem művészeti karának és művésztanárainak!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









