A 23 éves Kürthy Lajos tét nélkül versenyezhet
Mik ezek?
XKürthy már szerdán megérkezett Katarba, s valahogy egyáltalán nem lepett meg minket, amikor szinte áradozott az ottani körülményekről. Minden csodálatos, osztályon felüli ellátásban részesül, és persze a 32 fokos meleg is jobb egy hajszállal, mint a jelenlegi magyarországi helyzet. A bőröndbe ennek megfelelően került sima póló is, a szerelést viszont az olimpiai cuccokból kellett összeállítania – a Magyar Atlétikai Szövetségnek ugyanis sajnos most sem futotta ruhára.
De ez legyen a legnagyobb baja Katarban! A súlylökőknél már ma délelőtt megkezdődik a selejtező, a résztvevők közül az kerülhet a szombat esti döntőbe, aki meglöki a 20,30 méteres szintet. Erre a mohácsi nehézatlétának is van némi esélye, de azért ő is pontosan tudja, hogy 23 évesen még nem nagyon ugrálhat a jóval idősebb, tapasztaltabb és persze erősebb világsztárok között: „Ez a világbajnokság még nem rólam fog szólni.”
Az édesapja, idősebb Kürthy Lajos viszont bizakodó, ő már azt fejtegette, hogy a délelőtti időpont kedvezhet a „kis” Lajosnak, mert ő rendszeresen ilyenkor szokott lökni. Az ellenfelek viszont talán nincsenek ehhez hozzászokva, felborul a bioritmusuk, így sokan elszállhatnak.
Bízzunk benne, hogy így lesz, bár nehezen hinnénk, hogy a világ legjobbjai nem készülnek fel a délelőtti időpontra. Inkább azért szorítunk, hogy a mohácsi atléta súlygolyója jó messzire szálljon, s ebben bizony szokatlan segítségre is számíthat. A szövetségtől ugyanis egy-egy talizmánt kaptak a kiutazók, amelyet a nyakba kellett akasztani, s állítólag pozitív energiákkal vértezi fel tulajdonosát. Kürthy vonakodva ugyan, de nyakába kötötte a követ (neki azért nagyobbat is csinálhattak volna, mondjuk egy akkorát, amitől más sima halandónak a derekáig csuklik a feje), mondván, ebből ne legyen már balhé. Aztán édesapjának megjegyezte: „Akkor mostantól nem is kell dolgoznom, csak felteszem a talizmánt, és már jönnek is a 24 méterek!”
Azért inkább csak maradjon a temérdek melónál!
Kiss a legesélyesebb
Kiss Dániel 60 méter gáton idei teljesítménye alapján mindenképpen esélyes a fináléra. A nevezési lista alapján a hetedik legjobb idei eredménnyel (7,56 mp) rendelkezik, Kürthy Lajos 20,23 méterrel a 14. az indulók között. A szintén súlylökő és 21 évével a legfiatalabbak közé tartozó Márton Anita 17,64 méteres egyéni csúcsával egy vetélytársánál jobb a vb-listán.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









