A bajnoki címre hajtó PMFC mostantól nem nagyon hibázhat
Mik ezek?
XTény, a vártnál már többször bukott a PMFC labdarúgócsapata ebben a szezonban. Az első fordulóban óriási meglepetésre hazai pályán kapott ki a Tatabányától, amivel elveszített három pontot, majd legutóbb a Videoton II-től szenvedett vereséget. Így már összesen hat pontot hullajtott el – biztos, hogy még a legpesszimistábbak sem számoltak ennyivel.
Kérdés, hogy belefér-e ennyi bukdácsolás, lehet-e így bajnoki címet nyerni.
A válasz: nem. Az biztos, hogy a folytatásban már alig-alig szabad hibázni, nem csak a vereségek, hanem a döntetlenek is a dédelgetett bajnoki álmok végét jelenthetik. Végignéztük az NB II. Nyugati csoport utóbbi három évének végeredményét, s a számokból kiderül, az aranyéremre hajtó csapat nem sokat hibázhat. Legutóbb a Siófok végzett az élen 63 ponttal, ami azt jelenti, hogy a 28 forduló során mindössze 21 pontot veszített el: három döntetlen és öt vereség csúszott be neki. Igyekeznie is kellett, hiszen a második helyezett Gyirmót mindössze egy ponttal szerzett kevesebbet.
A 2008/2009-es idényben a Gyirmót lett az aranyérmes (mint ismert, végül nem kerülhetett fel), a megszerezhető kilencven pontból 67-et begyűjtve, Kiprich József együttese csak háromszor kapott ki, igaz hétszer ikszelt. Még így is csak épp hogy nyert, a második Pápa egyetlen pont hátránnyal zárt. Még egy évvel korábban a Haladás sokkal könnyebben behúzta a bajnoki címet, az azóta is az élvonalban szereplő szombathelyiek harminc mérkőzésen 71 pontig jutottak, csak egyszer szenvedtek vereséget, de nyolcszor döntetleneztek.
A pécsiek több poszton is megerősítették a keretet, így például szerződtették Schultz Leventét (labdával) is, akinek a jó passzai aranyat érhetnek
A fenti számokból látszik, hogy mostantól nincs helye a hibázásnak, nem elég helyzeteket kialakítani, fölényben futballozni, többet birtokolni a labdát – győzni kell! Teljesen mindegy, hogyan.
Így látja ezt Lantos Levente is, aki elmondta, nagyon bántotta a c tartalékjaitól elszenvedett vereség. Csapatkapitányként különösen fájt neki az újabb kudarc.
– Nekem van egy elgondolásom azzal kapcsolatban, hogy egy bajnoki címre hajtó csapat mennyit hibázhat – mondta Lantos. – Maximum három vereség fér bele, és talán két-három iksz. Több nem.
Két vereség már bent van a zsákban, jegyeztük meg, és még visszavan huszonhat forduló...
– Sajnos így van, nincs mit szépíteni. De ahhoz, hogy aranyérmesek legyünk, szerintem legfeljebb egyszer kaphatunk még ki. Szombaton a Gyirmót ellen semmiképpen nem szenvedhetünk vereséget, hazai pályán nyernünk kell! Ha kikapunk, meglógnak, ha győzünk, utolérjük őket – beszélt a lehetőségekről a pécsi csapatkapitány.
Nyerjen a PMFC, érje utol a Gyirmótot! És kezdődhet minden elölről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. acm555 2010. szeptember 9. 14:37
Előző hozzászólónak:ha ott lettél volna valamelyik meccsen,akkor belátnád,hogy mekkora hülyeséget írtál...
-
2. Athlay 2010. szeptember 9. 09:22
Ez a csapat egy rakás szar! Egyáltalán ki az a hülye aki pénzt ad azért, hogy kimehessen egy meccsre megnézni a szenvedést? LOL!
-
1. Bombagyáros 2010. szeptember 9. 09:03
Régen (10 éve) még 6-8000-en jártunk meccsre. Ma meg körülbelül 800 az átlag. Röhej. Van gazdája a csapatnak, vannak állítólag jó játékosok. Mi a **** probléma? Győzni kéne, itt is meg az nb1-ben is! Nem szenvedni már a 4. éve... Elküldeném őket valami gyárba vagy más céghez dolgozni, ahol még a főnök is g*ci, és akkor sírva jönnének vissza a csapatba. Nem szupersztárként kéne vonulni a városban, hanem alázattal küzdeni a focipályán. Gondolom gyerekkorukban focisták akartak lenni. Emlékezzenek vissza az álmaikra, és nyerjék meg ezt a tetűgyenge bajnokságot. Ennyi. Szerintem. Meg a másik, ha Matyi Dezső fogja magát, aszt továbbáll-amin meg sem lepődnék-megnézhetik magukat, és búcsút inthetnek a fizetésük nagy részének is... Én továbbra is járok meccsre, bár saját apám nem érti miért... pedig gyerekkoromban ő vitt ki mindig.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









