A csinos politológusért a nagypapája izgul a legjobban
Mik ezek?
XElszörnyülködött a vele élő édesanyja, amikor lánya tizenöt év tánc után előállt azzal az ötlettel, hogy Blazsekovics Ferenc edző irányítása alatt thai-boxoló lesz. Talán az már meg sem lepte, hogy három esztendőt követően a pécsi Erdei Nikolett ismét váltott, és az ökölvívásra nyergelt át. De a szülő megenyhülhetett, mert sikeres volt a váltás, Niki ugyanis decemberben harmadik lett súlycsoportjában, 57 kilóban az országos bajnokságon, és már a válogatott keretbe is meghívták.
– Engem is meglepett az ob-bronzérem, a 2010-es magyar bajnokot is sikerült legyőznöm – meséli az egyetemet végzett, 164 centis csinos lány, aki okleveles politológusi diplomával tavaly június óta a szakmában nem tud Pécsett elhelyezkedni. – Eddig mindössze hat ökölvívómeccsem volt életemben, van még hová fejlődnöm. De nagyon szorgalmas és kitartó vagyok, a heti öt edzés közül egyet sem hagyok ki, és ha már ott vagyok, sohasem lazítok.
És persze a szabadtéri futásoknál sem lazsálok. Meglepett, hogy meghívtak a válogatott keretbe, ahol sokat tanulhatok. Izgulós típus vagyok, ám ezt le kell vetkőznöm, mert higgadtnak kell lenni a szorítóban. Jó, hogy edzőm, Buncsek Zoltán tanácsai önbizalmat adnak.
Buncsek Zoltánnal megbeszélték, hogy az olimpiai részvétel sem reménytelen, persze még nem a londoni, hanem a következő. A nyári játékokon számba jöhető négy súlycsoport közül a 60 kilósoknál célozzák majd meg a 2016-os részvételt.
– Eddig szerencsére elkerültek a komolyabb sérülések, amióta öklözöm egy kicsit elferdült az orrom, de nem vészes – mondja Niki, akit barátja mindenben támogat, ott van a pécsi meccsein, és édesanyja is megnézte már egyszer, amikor a Pláza-kupán bokszolt. – Kisebb fajta sokkot kapott attól, amit látott. – A nagypapám izgul a legjobban értem a családban, őt kell mindig legelőször értesíteni.
A fiatal hölgy egy fillért sem kap azért, hogy öklözik, sőt, még saját zsebből is költ kedvenc sportágára: „Erre szívesen áldozok, mert szeretem az ökölvívást. Lehet, hogy már csak a munkalehetőség miatt is Budapestben kellene gondolkodnom, de egyelőre még nem döntöttem róla. A PVSK-nál hárman vagyunk lányok, már tudjuk a másikról, hogy mikor, milyent üt, kellene egy kis változatosság az edzéseken. Néha ifista fiúkkal gyakorolok a szorítóban, persze az sem az igazi. Több nemzetközi verseny kellene, fejlődni csak úgy lehet. Időm van még, csak ki kell használni.”
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









