Az edzéseken Imreh Ajtonynak kell női centert alakítania
Mik ezek?
XKötelező győzelem. Nem kérdés, vannak még ilyen mérkőzések a pécsi csapat számára is, ugyanakkor érthető, ha a vezetőedzőnek ennek a kifejezésnek a hallatán gyakran feláll a szőr a hátán. Csapata ugyanis már egyáltalán nem hasonlít a korábbi évek pécsi sikergárdáihoz: kiemelkedő tudású és tapasztalt játékos csak egy van, Quigley, ráadásul magas emberekre lassan úgy kell vadászniuk.
– Nekünk büszkének kell lennünk arra, amit eddig elértünk, hiszen a jó eredményeinkkel ismét örömet szereztünk azoknak, akik szeretnek bennünket – mondta Zseljko Djokics.
– Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk: nem az eredmény volt a fontos, hanem a konszolidáció. Be kell látni, hogy nagyon kevés játékosom van, teljesen más dimenzióban vagyunk, mint korábban. Ha mindenki arról beszél, van-e eredmény, azzal plusz terhet rak a csapatra. Reálisan kell nézni a helyzetünket! Van Sarok, Raksányi, Horváth, akiknek a kezdőötösben harminc percet kell játszaniuk, plusz a két amerikai. Mellettük ott van még Török és Laczi, akik sérülésből jöttek vissza, egy évig nem kosárlabdáztak, Pénzes Kinga pedig öt évig nem játszott.
Nemrég még eggyel többen voltak, hiszen a bosnyák Aida Pilav is a kerethez tartozott. Aztán kiderült róla, hogy szinte állandó sérülése miatt nem lehet rá számítani, így elbúcsúztak tőle. Ezzel pedig pont ott veszített embert a Pécs 2010, ahol eddig sem volt eleresztve: magas posztokon.
– Van Stefanie Murphy, Horváth Lilla, aki nem is center, és a tizenhét éves Szamosi Amadea. Ha Stefi és Lilla kezd, akkor kit tudok becserélni? Csak Amadeát! Látni kell, hogy így nem reális tőlünk kötelező győzelmeket, harminc-negyvenpontos különbségeket várni! Nincs hozzá elég játékos! – vázolta a helyzetet Zseljko Djokics.
S nem csak a mérkőzéseken okoz mindez problémát. Az edzéseken sem könnyű normális munkát végezni a palánkok alatt, így a másodedzőnek, Imreh Ajtonynak kell női centerré változnia, hogy meglegyen a kellő létszám. Persze ezt nem lehet hosszú távon csinálni.
– Magas posztra mindenképpen igazolnunk kell valakit, erre január 31-ig van lehetőségünk. Egyébként a csarnok folyosóján járva döbben rá igazán az ember a különbségre. Nézze csak meg a képeket! Nézze meg, régebben hány center volt: Béres, Vilipics, Branzova, Keller, Liszina. Öt! Most pedig van Murphy, Horváth, Szamosi... – mondta Djokics.
Valóban nincs könnyű helyzetben a vezetőedző. Főleg úgy, hogy az utóbbi években ő is győzelmekhez szokott. Csakúgy, mint a szurkolók, csakúgy, mint mi, újságírók.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









