BAMA

Pályaelőnnyel. Ez az egyetlen szócska döntően befolyásolhatja az összecsapás végkimenetelét, hiszen a spanyol csapat az összes hazai mérkőzését megnyerte eddig, beleértve a Pécs elleni alapszakasz-mérkőzést is (tudniillik egy csoportban voltak). A száz százalékos mutatójukat – a jó csapatmunkán túl – elsősorban a remek hangulatot teremtő közönségüknek köszönhetik, s részben a hazai pálya lejtését rendre megteremtő játékvezetői ténykedésnek. De hát ez Spanyolországban tulajdonképpen hagyományosnak mondható, a MiZo Pécs hozzászokhatott már hispániai kiruccanásaikor. Hogy mást ne mondjunk, a csoportmérkőzésen gibraltári spori fújta a sípot… A baranyai egyletnek eleddig sok sikerélmény nem adatott meg a Pireneusi-félszigeten vendégeskedve (ha emlékezetem nem csal, mindössze egyszer tudtak ott nyerni), így borítékolhatóan nehéz mérkőzés(ek) elé néznek.

Reménykedésre adhat okot azonban, hogy az Euroliga 2008-2009-es szezonjának nyitómérkőzését pont a salamancai csapat ellen játszotta a MiZo, melyen magabiztos, 82-65 arányú győzelmet aratott, elsősorban Vajda 26 és a friss szerzemény, Brooke Queenan 20 pontjának köszönhetően. Akkor valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy e két csapat közül az egyik biztosan Final Fourt játszik majd, mivelhogy a spanyolok egyáltalán nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, Pécsről pedig a nyáron távozott Rátgéber László, a sikerkovács edző, s rajta kívül több meghatározó játékos is. És  mégis, láss csodát: a José Hernández vezette csapat szűnni nem akaró szárnyalásba kezdett, és a végsőkig harcban volt a csoport megnyeréséért; a Pécs játéka pedig a legjobb időpontra, a rájátszásra ért össze, és a januárban érkező Ohlde vezérletével valósággal átgázolt a Velencén.

A párharc várható kimenetelét nehéz lenne megmondani, még úgy is, hogy a futó idényben már kétszer is összecsapott a két klub. Egyrészt mindkét oldalon voltak személyi változások, másrészt a play-off külön műfaj, ahol gyakran születnek az előzetes latolgatásoknak ellentmondó eredmények – erre élő példaként szolgál mindkét csapat továbbjutása. Ha a győztes kilétét nem is tudjuk megjósolni, a statisztikákat böngészve arról kialakíthatunk némi képet, hogy mik a Halcon és a MiZo erősségei és gyenge pontjai, s talán arról is, milyen stratégiát lenne érdemes választania egyik vagy másik csapatnak.

Az Avenida elsősorban kiegyensúlyozottan ütőképes kezdőötösére épít, a Domingez-De Mondt-Basko-Willingham-Snow kvintett átlagosan harminc perc feletti időt tölt a pályán, és a pontok háromnegyedét ők szerzik. Alapvetően három (tíz perc feletti) cserével operálnak, közülük a horvát center, Stampalija tűnik meghatározónak. Az új szerzemény, a spanyol hátvéd Rovira eddig nem nyújtott maradandót, Sanchez (hat pontos átlagával) egyelőre stabilabbnak tűnik.

A Pécsnél a hármas poszton meglehetős lyuk tátong, bár ha a kezdő felállást nézzük, akkor ez a kettesre mondható el – ugyanis Fűzy Ákos az Iványi-Raksányi-Mazzante-Vajda-Ohlde ötöst küldi majd pályára, így a fiatal magyar tehetség és a rutinos amerikai dobóhátvéd egyszerre játszik majd (kissé megbontva ezzel a hagyományos, posztonkénti felállást). Ennek ellenére összességében felveszik a kesztyűt ponterőben az ellenféllel: alig több, mint kettővel dobnak kevesebbet meccsenként. A lepattanózásban sincs szignifikáns különbség: a Halcon kezdői 25,8, a Pécsé 23,5 lecsorgó labdát szereznek meg átlagosan. A legnagyobb eltérés talán a játékpercekben van, a magyarok majdnem három minutummal játszanak kevesebbet egy mérkőzésen.

A nagyjából kiegyenlített statisztikai mutatókkal rendelkező kezdőötösökhöz képest a cseréknél minden tekintetben a Pécs javára billen a mérleg nyelve. Először is, a már említett három spanyol cseréhez képest a hét fős magyar cserepad valóságos armadának tűnik. Ezenkívül mind a dobott pontok (21,9 ill. 19,2), mind a lepattanók (11,9 ill. 7,7), mind az asszisztok (3,9 ill. 2,0), mind a pályán töltött időt (12,4 ill. 10,8 perc) illetően jobban áll a baranyai második sor. Azt, hogy a „minőség” többet ér-e a „mennyiségnél”, (ma még) nem tudhatjuk, azonban ha belegondolunk, hogy ha mindkét csapat, teszem azt, összesen harminc kilométert fut egy meccsen, akkor azt a spanyol oldalon nyolc pár lábnak és tüdőnek kell elviselnie, a magyaron pedig tizenkettőnek. Ez pedig egy esetleges harmadik meccsen (egy héten belül) mindenképpen fontos tényező lehet.

A Halcon Avenida nagyon jó csapat. Az mezőnybeli dobószázalék tekintetében az ötödik legjobb mutatóval rendelkeznek az egész Euroligában (a kétpontost illetően a harmadikok – jobb, mint ötven százalékos aránnyal dobják a duplát). Talán ezért is engedhetik meg magukat, hogy az ellenfélnek engedélyezett pontok listáján a középmezőnyben (12.) foglaljanak helyet. Velük szemben a MiZo arról híres, hogy „tönkreteszi” az opponensek játékát, ezt a negyedik helyük, valamint az is mutatja, hogy rendre kis híján nyolc ponttal kapnak kevesebbet egy-egy találkozón rájátszásbeli ellenfelüknél. Érdekesség, hogy a salamancaiak a legjobb védőlepattanózók közé tartoznak a ligában (4.), viszont a támadókat feladják: 8,9-es átlagukkal mindössze egyetlen csapatot tudnak megelőzni. Ez ugyanakkor azt is mutatja, hogy – mivel inkább visszazárnak – nagyon nehéz ellenük leindításos játékot játszani, ami a Pécs egyik erőssége lenne, ugyebár.

Valószínűleg komoly szerepet kapnak majd a szabálytalanságok is a párharcban. A MiZo Pécs 2010 a statisztikai mutatókban négy kategóriában is vezetni tudja az Euroliga listáit, viszont ebből csak háromra lehet büszke. Az tény, hogy hárompontost nagyon nehéz ellenük szerezni (ők vezetik a rangsort a bekapott triplák, az engedélyezett triplakísérletek és azok százalékai tekintetében is), viszont az is, hogy „megnyugtató” fölénnyel állnak az élen a faultok ranglistáján. Ráadásul, ha figyelembe vesszük, hogy a Halcon Avenida az egész mezőny harmadik legsportszerűbb csapata (legalábbis a játékvezetők és a számok szerint), továbbá a spanyolok ellen követik el a második legtöbb szabálytalanságot, borítékolható, hogy a lesz néminemű „bírózás” a szurkolói fórumokon. A „határos tudományterületen”, a labdalopások terén (egy labdaszerzésben gyakran benne rejlik a fault fújásának esélye) viszont jelentős pécsi előny mutatkozik, és a salamancaiak több labdát is adnak el. Sok múlik tehát majd a játékvezetőkön is, hogy egy-egy kétes szituációt hogyan ítélnek meg. (A két vendégmérkőzést és a már megénekelt bíráskodást nézve nem túl kecsegtetőek a kilátások.)

Ha mérleget akarunk vonni, elmondhatjuk, hogy két hasonló kaliberű, játékerejű csapat néz majd farkasszemet február 17-én a salamancai sportcsarnokban. Hasonlóak az erényeik (több ponterős játékos, jó taktikai felkészítettség, lelkes szurkolók, stb.), és mindketten ki tudnak emelkedni valamely részterületen a Euroliga mezőnyének átlagából (pl. dobószázalék ill. védekezés). Nyilván a játékosok adott napi formája is meghatározó lesz a végkimenetel szempontjából, de két dolgot mindenképpen leszögezhetünk: a negyeddöntő e két (meglepetés)csapata közötti párharc messze nincs előre lefutva, és fantasztikus taktikai és sportélményt ígér a jó kosárlabdát szerető nagyközönség számára.