Hibátlan szezon nyolc futamgyőzelemmel
Mik ezek?
XAz előző évekhez hasonlóan a 2011-es esztendőt is sikeresen zárta ifjabb Gáspár Csaba. A gyorsasági országos bajnokságon ismét első helyet ünnepelhetett, s a nemzetközi mezőnyben is felvette a versenyt a legjobbakkal: a Zóna Európa-bajnokságon a harmadik helyen végzett.
– Úgy kezdődött az év, hogy új ellenfelek érkeztek komoly autókkal, például két WTCC-s Alfa – mondta a 27 éves autóversenyző. – Nagyon erős volt a nemzetközi mezőny, tizedek választották el egymástól a pilótákat, ami rákényszerített minket a fejlesztésekre. Szerencsére jó irányba mentünk el, az Alfa 156 S2000-es futóművét optimálisan be tudtuk állítani, s nem csak az autó, én is folyamatosan fejlődtem.
Muszáj volt a maximumot nyújtania a Proex Sport színeiben versenyző pilótának, mert a nemzetközi porondon minden futamon ádáz csata folyt a dobogós helyezésekért. Bár csak azokon a versenyhétvégéken állt rajthoz, amelyek a magyar bajnoki értékelésbe is beleszámítottak, így is a harmadik helyen zárt.
– Nagyon élveztem ezt az idényt, minden jó volt. Technikai hiba nélkül futottuk végig az évet, ami ritkaság! Köszönöm mindenkinek, de elsősorban a családomnak a támogatást – fogalmazott ifjabb Gáspár Csaba, aki most már egy háromhónapos kislányt is „kormányoz”.
Miután a nemzetközi mezőnyben is mindössze ketten előzték meg, már-már természetes, hogy a magyar bajnokságban első helyen végzett. Az ellenfelek szinte mindig csak a „hátát” látták: a tíz befejezett futamból nyolcat megnyert.
A győzelmek tehát sorban jöttek, technikai hibájuk nem volt, egy kellemetlen emlék azért mégis maradt 2011-ből. Az utolsó versenyen, a Salzburgringen lekörözés közben leszorították, a szalagkorlátnak ütközött, majd egy másik autó nekiment, s leszakította az Alfa elejét. Szerencsére megúszta sérülés nélkül – a magyar bajnoki elsőség pedig ekkor már zsebben volt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









