Ismét nyert otthon a Kozármisleny
Mik ezek?
XNem volt nagy meglepetés az első félidőben a vendégek vezetése, mert addig is ötletesebben futballoztak és több helyzetet is kidolgoztak.
„Biztosan nagy fejmosást kapnak majd a játékosok Márton Gábor vezetőedzőtől a szünetben” – hallatszott a szurkolói jóslat a 0-1-es első félidő után. És tényleg, sok minden megváltozott a szünet után, elsősorban azért, mert akkor már hajtósabb, jobban akaró és erőszakosabb focit játszó Kozármisleny lépett a pályára. Meg is lett az eredménye, fordított a feljavult baranyai együttes, amely a második félidei teljesítményére büszke lehet. A Kozármisleny odahaza még 100 százalékos. Érthetően majd szétvetette a lefújás után az öröm a hazai öltözőt.
KOZÁRMISLENY–CSÁKVÁR 3-1 (0-1)
Labdarúgó NB II. Kozármisleny, 400 néző. V.: Szabó Zs. 9. KOZÁRMISLENY: Sólyom 6 – Nagy J. 6, Balaskó 6, Tányéros 5 (Romics -, 81.), Kiss M. 6 – Karacs 7 (Vég -, 77.), Szabó B. 6, Koller 7, Zsdrál 7 – Városi 6, Boda 6 (Kovács T. 6, 59.) Edző: Márton Gábor. CSÁKVÁR: Gelei V. 5 – Ambrus 6, Sötét 5, Burucz 5 – Domonyi 5 (Burányi 5, 58.), Vinicius 6 (Racskó –, 78.), Hajdú 5, Domján 6, Molnár V. – Folmer 4 (Molnár Cs. –, 66.), Rigó 5. Edző: Bognár György.
Sárga lap: Nagy J. 42., Kovács T. 65., ill. Domonyi 12., Burucz 47., Sötét 58.
Szögletarány: 11-4 (3-3).
39. perc: Tányéros hibázott, Rigó 9 m-ről, jobb belsővel a kapu jobb oldalába helyezett (0-1).
46. perc: Városi kiváló átadásából Karacs 8 m-ről a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).
56. perc: Szabó B. bal oldali szögletét Koller az 5-ösről befejelte (2-1).
74. perc: Koller kiugratta Karacsot, akinek beadását Zsdrál 6-ről begurította (3-1).
Márton Gábor: – Az első félidőben sajnos rosszul, és hogy idézzek, „középszerűen” futballoztunk. A másodikban viszont hengereltünk.
Bognár György: – Egy félidőn keresztül jól játszottunk, az tetszett. A második játékrész azonban a Kozármislenyé volt.
További szombati eredmények: Ajka–Kaposvár II. 1-0, Haladás II.–Baja 1-0, Tatabánya–Zalaegerszeg 3-1, Győr II.–Puskás Akadémia 0-1, Gyirmót–BKV Előre 2-0. Vasárnap: Paks II.–Sopron.
Élcsoport: 1. Puskás Akadémia 13, 2. Kozármisleny 12, 3. Gyirmót 11.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Fountain 2012. szeptember 17. 07:59
Ilyen jól még talán a tavalyi ezüstérem csapat sem játszott, mint most a második félidőben.
Gratulálok srácok!
Pénteken jön a Tatabánya, jó lenne ha sokan kijönnének! Főleg úgy hogy ingyenes lesz a belépés.
-
1. rozoga1 2012. szeptember 16. 21:30
Szép volt fiúk!
Csak így tovább!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Érettségi 2013 | napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





