Iványi Dalma levele Pávának: nem elfogadható a múlt megtagadása
Mik ezek?
X---------------------------------------------------------------------
Újabb elemző írásunk a témában: Ha Iványival nem tudnak megegyezni, akkor senkivel
---------------------------------------------------------------------
Az alábbiakban Iványi Dalma teljes levelét közöljük:
Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Zsolt!
Az elmúlt hetek, hónapok folyamán egy a Pécsi Női Kosárlabdát eddig nem jellemző helyzet alakult ki.
Információimat részben mint az SMM Kft. 15%-os tulajdonosa, részben mint a Csapat játékosa, nem utolsósorban pedig a média különböző csatornáit érzékelő személyként szereztem.
Nagyon sajnálom, hogy a bajnoki szezont követő pihenésemből megérkezve értesültem csak minden részletről és ezt követően tudtam foglalkozni érdemben a kialakult helyzettel.
Az Önkormányzat és az Alapítvány bizalomvesztése a PNK ügyvezetése és az SMM Kft irányába illetve ennek több kommunikációs fronton való kinyilvánítása egyértelműen megoldást kíván. Megoldást kíván és azt gondolom, hogy ennek a rendbetétele megnyithatja az utat a gazdasági rendbetétel irányába is. Ennek érdekében már történtek lépések, melynek jómagam is követője vagyok. Én magam is hiszek az Összefogásban, hisz sokaknak érték a Pécsi Női Kosárlabda Euroliga szintű fennmaradása.
A Pécsi Női Kosárlabda fennmaradása és a bizalmi állapot létrehozása érdekében a következő döntésre jutottam és egyben jelen levelemmel szeretném kifejezni szándékaimat Polgármester úr felé, akinek éppúgy érdeke a dicső múlt fenntartása, mint minden kosárlabdát szerető pécsi polgárnak.
17-ik éve szolgálom hűséggel a Pécsi Női Kosárlabdát és Pécs városát. Egyetemi éveimet leszámítva nem engedtem a rengeteg csábításnak, a szívemre hallgattam, soha nem hagytam el a csapatot.
Történt ez legutóbb három hete is, amikor volt edzőm, Rátgéber László megtisztelő közbenjárása nyomán álomszerű ajánlatot kaptam a Szpartak Moszkva együttesétől.
A mai napon szóban megegyeztem az SMM Kft-ben lévő tulajdonostársaimmal, hogy a PNK Kft-ben lévő 50%-os üzletrészünket egy személyben átveszem. Ezzel a lépéssel reményeim szerint nem beszélhetünk bizalmatlanságról a tulajdonostársak között. Ezen döntésemmel élére állok annak a munkának, ami a csapat életben tartását eredményezi és helyre hozza az elmúlt 10 év során elkövetett hibákat. A kosárlabdában szerzett több évtizedes tapasztalatom, sport manageri diplomám és kapcsolatrendszerem, Pécs városa iránt érzett hűségem és erkölcsi értékeim alkalmassá tesznek a rám váró feladatok elvégzésére.
A kialakult helyzetben, ahol már új Kft. létrehozásáról és új ügyvezető személyéről, valamint az Euroligá-ról való lemondásról olvasni önkormányzati és alapítványi nyilatkozatokat, elkerülhetetlen az azonnali beavatkozás. Fenti döntésemmel én az első lépést már megtettem, miután számomra nem elfogadható, a múlt megtagadása és a csapatunk sikereiben résztvevő játékosok és beszállítói partnerek cserbenhagyása.
A munkám sikerének és eredményességének érdekében szerencsésnek tartanám a 49%-os önkormányzati és 51%-os Iványi Dalma tulajdonosi szerkezet kialakítását, amennyiben személyemet a pécsi polgárokat képviselő Önkormányzat is alkalmasnak tart.
A közös munka mielőbbi megkezdésében bízva,
tisztelettel és barátsággal:
Iványi Dalma
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 49 hozzászólás érkezett-
49. Bubbaloo 2011. május 31. 15:01
48. reberew, és hasonlóképpen gondolkodó polgárok.
Az egészséges élethez, a sportolás népszerűsítéséhez talán szükség van példaképekre. De ilyen felhangok hallatán én is szeretnék egy dolgot kifejezni. Nem kérünk többet önkormányzati pénzt. Cserébe egyet kérek. Adja el a város a 49% tulajdonrészét 1 Ft-ért a jelenlegi többségi tulajdonosnak. Lépjen ki a csapat pénzügyi tranzakcióból és ne szívja a vérét.
Meg tudjuk oldani. Nélkülük is. Ha segíteni nem akar, akkor ártani se ártson. Ennyit kérnénk. -
48. reberew 2011. május 31. 12:35
pofátlan,agyonfizetett bagázs...
tizmilliókat kaptak a várostól,oldják meg saját maguk,profi módon a saját meg a szponzoraik pénzéből...
ez a város,akár egy fekete lyuk.. minden lóvé simán eltünik benne,következmények nélkül.. akinek hiányoznak,hát vegyenek iványi részvényeket és élesszék fel ezt a pénznyelő companyt...
-
47. cavinton 2011. május 31. 11:11
Én is éppen számoltam...Tehát 2005-2009-ben átlag évi 55 millió, 2010-2011 87 millió az önkormányzati támogatás, és ehhez hozzá kell adni az ingyenes létesítmény használatot, valaki írja meg az mennyi, és hozzá kell venni, hogy az utánpótlás költségei sem a nagycsapat büdzséjét terheli, na ezt is írja meg hogy mennyi valaki okos.Na ezeket kellene összeadni...
És ugye nem kell leírnom a csapat összetételét 2005-2007-ig, és 2007-2011-ig. Ezeket cssak gondolatébresztésnek szántam, mindkét oldalnak volt lehetősége, egyiknek ellenőrizni, a másiknak spórolni. Ki mit tett ebből?
-
46. Bubbaloo 2011. május 31. 10:19
Emlékeztető :
Pécs önkormányzata az elmúlt hat évben 327 millió forinttal, ezen felül a városi cégek az elmúlt két esztendőben további 64 millióval segítették a klubot..."
327 osztva 6 évvel az 55 millió. az elmúlt két év az 2x +32.
Az éves ktgvetés kb. 210-230 millió Forint. Akkor a 49%-os tulajdonos hozzávetőleg 30% részt vállalt a működtetésből... Baj van a matekkal?
Esetleg a város képviselője nyilatkozhatna arról, hogy valóban egy nonprofit cégen kell keresztülvezetni egyes pénzeket, melyek ezután csökkentett mennyiségben érnek el a csapathoz... Biztos, hogy csak a menedzsment a bűnös? -
45. Mikiegér 2011. május 31. 10:02
Egyetértek az előző hozzászólóval, Dalmát senki nem szeretné bántani. Azt hiszem amit ő tett a városért és a csapatért azért minden tiszteletet és szeretetet megérdemel. Amit nem érdemel meg, az hogy bábnak használják egy ilyen csúnya játékban. Jelen helyzetben a csapat egyértelműen kihasználja.
De amikor majd Pécsett egyszer utcákat, tereket neveznek el róla, akkor nem erre fogunk majd emlékezni, hanem arra az alázatra és akaraterőre, amivel a pályán játszott. -
44. napbarnitott 2011. május 31. 10:00
Aki egy ilyen példaképet mint Iványi Dalma felhasznál az nem érdemel meg egy fillér támogatást se! Nincs egy ember sem aki felvilágosítaná Dalmát a következményekről is? Csak felhasználják nagyságát kisded ügyeik érdekében.
-
43. bibotabacsi 2011. május 31. 09:48
Kisrakás itt egyetlen egy hozzászóló nem bántotta Dalmát. Olvass a sorok között, féltik Őt!Már megint az a hatalmas szíve viszi és közben nem veszi észre, hogy (szalma)bábunak használják.
-
42. kisrakás 2011. május 31. 09:42
Nyilvánvaló, hogy a néhány hozzászólás egyértelműen önkormányzati körökből érkezik. A hivatkozott összeg látszólag sok, de kérdés, hogy mit akartok. Jó csapathoz sok pénz kell. Igazoljál le amerikai játékost olcsón. Lehetetlen! Fizesd ki, de hogyan. Páva, Halmos és Rátgéber azt akarják eljátszani, hogy ők nem tudják miről van szó. A tartozások nagy része az ő idejükben keletkezett, de hát az rosszul hangzani. Lehetett volna ez egy középcsapat, s akkor még mindig lenne az önkormányzati pénzből. Iványi Dalma meg nem stroman, hanem károsult. Mondja Páva a Dalma szemébe, hogy nem kapsz egy fillért se abból ami neked jár. Tulajdonképpen azt is mondja. Ti meg még őt bántjátok. Remegnétek, ha a ti pénzetek lenne veszélybe. -
41. umbilical 2011. május 31. 09:16
Emlékeztető :
Pécs önkormányzata az elmúlt hat évben 327 millió forinttal, ezen felül a városi cégek az elmúlt két esztendőben további 64 millióval segítették a klubot, a többségi tulajdonos eközben több száz millió forintos tartozást halmozott fel.
-
40. bibotabacsi 2011. május 31. 08:20
Utána néztem Yamashita felvetése alapján, mit is takar a stróman.
Összesen 1 kifejezést találtam:
"stróman Az a személy, aki egy kétes hírű vállalkozáshoz adja a nevét, hogy az igazi bűnösök helyett ő "vigye el a balhét", majd ha a büntetését letöltötte, vagy lecsillapodtak a kedélyek, megkapja a fizetségét. (a német Strohman szó jelentése szalmabábu)
Eredete: német" DALMA EBBŐL KITUDSZ JÖNNI JÓL?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









